A nyomor

Az ember amióta kikerült a paradicsomból, vagy annyira kifejlődött a majomból, hogy már gondolkodni is tudott, azóta állandó nyomorellenes harcot folytat. Ha valaki ismer egy olyan tudatos emberi cselekedetet, amelyiket nem lehet erre a harcra visszavezetni akkor az szóljon és én visszavezetem neki. Még az ösztönös cselekedeteivel is – amelyek sokszor nyomorba döntik a cselekvőt- a nyomor ellen harcol. Hiába próbálja ámítani magát, akármit is tesz, gondolataiban mindig ott bujkál a félelem és így újra, meg újra harcba indul.

Minden új harcot másképp nevez el, mert sosem akarja beismerni, hogy tulajdonképpen miért teszi azt, amit tesz. Nagyon sokan próbálnak elmenekülni a nyomortól, így állandó migrációban élnek, nem veszik észre, hogy az ott van a földkerekség bármely pontján és az e világi életben nem lehet szabadulni tőle. Azt se én, se más nem tudná megmondani, hogy egy másvilági életben létezik-e nyomor, mert eddig aki odamenekült, az nem jött vissza, se dicsekedni, se panaszkodni, nem érdemes ezért ott próbálkozni, mert sokat reszkíroz az ember.

A következőkben leírok egy pár példát, hogy állításaim helyességét bizonyítsam és egyesek életfelfogását megváltoztassam. Ott van például olyan eset, amikor valakinek nagyon jól megy dolga, mondhatni, olyan távol áll a nyomortól, mint egyik hajszál a másiktól, a nem kopaszodó emberen, (halandó embernek nagyobb távolságot nem adhatok, majd megmagyarázom miért) nos, ez a valaki megengedheti magának, hogy külön ágyban aludjék, távol a házastárs zajától. Mindenki erre ráfogja, hogy milyen jó dolga van és senki nem veszi észre, csakis a nyomor elől menekült, csakis azért alszik külön, hogy ne kelljen nyomorognia a ”kedves” mellett, aki mindig több takarót, vagy több helyet, vagy több más egyebet akar.
Íme egy magyarázat, miért csak a hajszálnyi távolságot adom, például a világ leggazdagabb emberének.

Ott áll előttünk egy nagyon gazdag ember, aki úgymond álmában se gondol arra, hogy neki valaha nyomorognia kell, hisz akkora vagyona van, hogy azt dédunokája se bírja elkölteni, bármennyire igyekszik. Mivel álmában se gondolt rá, hát épp itt éri utol az, amire nem gondolt, például egy agyvérzés formájában, (ha nappal érné lehet, hogy megmentenék) mitől reggelre csak a szemét bírja mozgatni és íme ott a nyomor egyik legkegyetlenebb formája. Mert gondoljon bele valaki, mekkora a nyomora annak, akinek mindene megvan, bármit megtehetne, de nem tud, az esze működik, de teste nem engedelmeskedik és még a másvilágon se reszkírozhat, mert magától nem bírja megtenni a lépést, sőt még megkérni se tud valakit, hogy segítsen neki.

Vannak esetek, amikor az emberek nyomortól való félelmükben, másokat nyomorgatnak, ráfogva, hogy tulajdonképpen jót tesznek, csak épp mindig balul üt ki a dolog, merthogy ők jobbkezesek, de ha balkezesek lennének, akkor biztos fordítva lenne. Ez itt a politikára jellemző, bármilyen szinten is űzik azt, mert a legrangosabb politikus szorongatja az alatta levőt, így haladva lefelé, addig míg már nincs több alattvaló, és ekkor át kell ugorni a nem politikai szférába, mert egy politikuson nem akadhat meg a nyomor. Érezheti magát bármilyen kellemetlenül is egy politikus, azt ő nem szabad kimutassa, ezt tiltja az etika, ezért kénytelen mindig mást kínozni, hogy az legyen mivel elfoglalja napjait.

Így történik aztán, hogy mikorra megszokjuk a nyomor valamelyik formáját, akkorra gyorsan kitalálnak egy új formát, amelyiket vagy megszokunk, vagy megszökünk, de garantáltan jobban lehet nyomorogni benne, mint az előbbiben. Természetesen csak mi látjuk ezt így alulról, mert felülnézetből más a kilátás, innen kilátástalan helyzetekre olyan kilátások nyílnak, hogy amikor ezeket felsorolják, szinte el is hisszük. Én például, azért nem hiszem, mert tudom, hogy egy politikus sosem mond igazat, nem hazudik, mert emlékszik arra, hogy kisgyerek korában a hazugságért büntetés járt és bizony olyankor nyomorultul érezte magát. Az igazat viszont nem mondhatja, ezt megint tiltja az etika, ezért üresjáratban beszél, mindig kikerülve a lényeget. Így vergődik minden politikus, az igazság és hazugság között. Lelki nyomorát palástolva, hozza a döntéseket, amelyek mindig valami új rosszat hoznak, hiába vannak szép csomagolásban.

Ezért van az, hogy a politikai döntéseket nagyon hosszú magyarázatok övezik, mindig elrejtve azt, amit tulajdonképpen tudni szeretne az akinek hozták. Lássátok meg ezért feleim, hogy bármely politikai lépés a nyomorral áll szoros kapcsolatban, játék azoknak akik léptetik, és szomorú azoknak akiket lépni kényszerítenek. Az utóbbiak maguktól nem tennék meg a lépést, mert látják, hogy tömegnyomorhoz vezet, de megteszik, bízva vezetőikben – akik okosabbak kéne legyenek mint az átlag, sajnos csak kéne-, de legfőképpen azért, mert rájuk erőltetik.

A politika tehát egyenes arányban áll a nyomorral, ha kevés van belőle, nincs nyomor, sok politika, nyomor amennyi az illető országba belefér sőt még több is. Megfigyelhető, hogy azoknak az országoknak megy jól, melyikekről majdnem semmi politikai pletykát nem hallani, mert sajnos csak ennek becézhetem a sok hűhót, amit politikaként árulnak nekünk.
Ajánlom ezért annak aki beismeri, hogy cselekedetei mögött mindig ott bujkál a nyomortól való félelem, ajánlom a túlpolitizálás elleni harcot, mert higgyétek el, minél kevesebb van belőle egy országban, annyival könnyebben szabadulnak polgárai a közvetlen nyomortól.