A pillanat

A mások (a másik) felé megnyilvánuló érzéseink széles skálán mozognak. Szimpátia – antipátia, barátság – ellenszenv, szeretet – gyűlölet. Látszólag a végletek szélső pontjai, holott közös tőről fakadnak. Nem egyszer azonos történés váltja ki őket. Sokszor nincs is köztük fal, egybemosódnak. Egy adott esemény, mondat, reagálás értelmezése nem csak annak tartalmán múlik, hanem a saját lelkiállapotunk is minősít. Mint egy fizikai jelenség esetében. A fény megtörhet egy matt felületen, de szikrázóan szóródik szét egy gyémántról, az égben lebegő esőcseppek szivárványt festenek fölénk, de ha ezek az esőcseppek viharfelhőkké sűrűsödnek, akkor fekete lesz világunk. A hangot elnyelheti a köröttünk lévő semmi, de támadhat szép visszhang is. Egy hegedű hangja lelkünkben rezonálhat, ám ha a húrok el vannak hangolva akkor az idegeinket tépi. Egy érintés végigfuthat a testünkön simogatva, de lehet megborzongunk tőle és fázni, reszketni kezdünk. Egy ölelés életünk legszebb pillanatait hozhatja el, máskor meg bilincseket rak ránk és szabadulnánk. Ne ítéljünk hát a pillanat tört része alatt, hagyjuk kicsit az időt ülepedni, hiszen a ma döntése meghatározhatja a holnapunkat és valaki számára meglehet az életet vagy a halált jelenti.