A prevorsti médium

A prevorsti médium

Szeretnénk belátni a jövőbe, betegeket gyógyítani, elolvasni a levelet a bezárt borítékban? Esetleg szellemeket látni, folyékonyan beszélni a szférák nyelvén, levegőből nyerni az energiát, megosztani a tudományos világot, örökre bevonulni a hírességek közé? Lehet, de nem ezen az áron.

Frederika Hauffe (Wanne, 1801 – 1829) mindezt elérte, sőt ennél sokkal többet. Megérte-e? Ez más kérdés.

Frederika erdész lánya, erdészhez ment feleségül, rövid életét kis falvakban, a világtól elzártan töltötte. A mélyen vallásos, lutheránus családban semmi mást nem olvastak, mint a Bibliát és a zsoltáros könyvet. Még csak 2-3 éves volt a kislány, amikor kiderült, hogy nem olyan, mint a többiek: temetőben, sírok közelében egészen megváltozott a viselkedése, furcsa álmai voltak, mogyoróvesszővel vizet vagy elrejtett fémdarabokat talált. A szülők a problémás gyereket a nagypapára, Johann Schmidgallra bízták, aki maga is kísérteteket látott. Ezentúl együtt látták őket, ami még nem lett volna baj, hiszen ki nem látott még olyat, amibe utólag bele lehet magyarázni valami rendkívülit? De Frederika egyre többet betegeskedett, és az orvosok nem igazán tudták, mit kezdjenek vele.

Nem lehetett könnyű együtt lakni Frederikával. Vizes korsót nem tarthatott a kezében, mert rögtön elszédült. A napfénytől megfájdult a feje, a holdfénytől elszomorodott, és kirázta a hideg. Esős időben villámokat látott, ha voltak, ha nem. Az ablakot a legnagyobb hidegben is nyitva kellett tartani. Zene nem szólhatott a házban, mert Frederika azonnal transzba esett. Azt állította, az emberek szeméből meg lehet tudni, milyen az egészségi állapotuk, és ki lehet olvasni a gondolataikat. Ez nem mindig kívánatos. Az állatok jobban jártak, szemeikben csak kék lángokat látott Frederika.

Magától értetődik, hogy állandóan kommunikált a „halottakkal.”

1819-ben feleségül ment Hauffe erdészhez. Ettől kezdve élete végéig szinte mindig ágyhoz kötött beteg volt. Magas láz és rejtélyes görcsök kínozták, gyakran elvesztette az eszméletét. Különös dolgok történtek a környezetében: koppanások hallatszottak a bútorokból, tárgyak repkedtek, a gyertya magától kialudt vagy meggyulladt, a szellemek lehúzták a lábáról a cipőt – tanúk jelenlétében. Egyébként Frederikát nem is lehetett magára hagyni; állandóan körülvették a rokonok és a cselédek, hogy kiszolgálják a szeszélyeit. Pl. 3-4 percenként kért egy kanál levest, amit többnyire le sem tudott nyelni, mert olyan „gyenge” volt; de ha nem kapta meg, rögtön elájult, és nagyszerű bűntudatot keltett mindenkiben. Nem is abból a pár kanál levesből nyerte az energiát, hanem a „levegőből,” meg persze a környezetéből. Ápolói nem győztek panaszkodni, hogy elszívja az életerejüket.

Még akkor nem volt divatos ez a kifejezés, energiavámpír.

Megdöbbentő, de akármilyen beteg is volt Frederika, az erdész kikövetelte a férji jogait. 1823-ban született egy gyerekük, akit szintén „ördöggörcs” gyötört, és néhány hónap után meghalt. 1826-ban ismét született egy fiú, Albert, aki életben maradt ugyan, de folyton kísérteteket látott, és később szabályosan megbolondult. A szülés után Frederika magas lázban delirált, hatalmas templomba képzelte magát, és előadásokat tartott; fel sem fogta, hogy gyereke van, akiről talán gondoskodni kellene.

Már régen állandó kezelés alatt állt. Háziorvosa, Dr. Justinus Kerner az akkor legdivatosabb módszert, a delejezést és a hipnózist alkalmazta, mondani se kell, hogy teljesen sikertelenül. Viszont naplót vezetett minden fizikai vagy pszichikai jelenségről, és Frederika hisztérikus személyisége gondoskodott arról, hogy a naplóban egyre szaporodjanak a bejegyzések.

Pl. kifejtette a filozófiáját, vagyis azt, amit a szellemek diktáltak. De hogy ne legyen olyan egyszerű, Frederika ilyenkor az „univerzális nyelvet” használta, és írt is ezen a nyelven, krix-kraxokra emlékeztető hieroglifákkal. A kis falusi közösség álmélkodva hallgatta a teljesen érthetetlen beszédet, amelyről a szakértők (?) megállapították, hogy tele van héber, arab és kopt szavakkal. Ilyen szavakat Frederika nem tanulhatott sem Prevorstban, sem Löwensteinben, sem Weinsbergben, rövid élete szerény állomáshelyein. Újabb bizonyság a szellemek létezésére.

Orvosa, a ránk maradt kép alapján, leginkább egy agresszív zsírsertésre emlékeztet. Nagyszerű vizsgálati módszereket talált ki, amelyekből csak az derül ki, hogy esze sem volt sok. Egyszer felírta egy papírlapra, van Isten, egy másikra, nincs Isten; szépen összehajtogatta és megkérte Frederikát, mondja meg, érez-e valami különbséget. Frederika rátette a cédulákat a gyomorszájára, és már érezte is. Kernernek annyira tetszett a buta kísérlet, hogy jó sokszor megismételte, hasonló szövegekkel: kísértetek vannak – nincsenek, stb. Aztán levonta a következtetést, hogy Frederika a gyomrával lát. Frederika kijavította, nem a gyomrát használja ilyenkor, hanem a napfonat idegközpontot, amely olyan, mint egy kis nap, de egészen lassan forog. Az érdekes felfedezés nem forradalmasította az anatómiát.

Egyébként az ember a test, lélek és szellem hármas egysége. A lélek székhelye az agy, a szellem a napfonatban lakik. A közönséges embereket a lélek vezérli, de a spirituális tökéletesség állapotában a szellem teljesen megszabadul a lélektől, és a magasabb szférák lakója lesz.

Mindezt persze az univerzális nyelven közölte Frederika. Kerner megtanulta ennek a nyelvnek néhány szavát, de a bonyolult írással nem próbálkozott.

1828-ban fél Németország Frederika csodálatos gyógyításairól regélt. Mindenkit meggyógyított, csak ő maga lett egyre betegebb. Az egyik híres paciense az ulmi von Maldeghem asszony, természetesen grófnő (ki más?). A grófnő a második gyereke születése után sokkos állapotba került, fantáziált, nem ismerte fel a férjét és a környezetében élőket, azt képzelte, sötét barlangokban kergetik a vadállatok, stb. Elvitték Frederikához, aki azonnal rájött, hogy a grófnő száma a 3-as, és ennek megfelelően 3 babérlevélből készült amulettet rendelt, napi háromszori delejezést, 3 x 3 csepp szentjánosfű levet, és hasonlókat. Természetesen imádkozott is, és a 3 x 3-ik napon a grófnő „elmondott valamit a férjének, amelyről élő ember nem tudott,” és azonnal meggyógyult.

Csak Frederika nem gyógyult meg, de talán nem is akart, legalább is Kerner feljegyezte, hogy időnként „babér” (vagy más) bogyókat evett, amelyektől olyan állapotba került, mint az alvajáró.

1829 januárjában transzban megjósolta, hogy már csak négy hónapig fog élni. Kísérteteket és koporsókat vízionált, de augusztus 2-án még mindig életben volt. Ekkor kijelentette, hogy nem bír ki még három napot. Kibírta, augusztus 5-én halt meg.