A rabszolgahajón

„Hatszáz feketét vett fel hajóm
potom áron a Szenegálnál,
Husuk kemény, jobb inakat
vasból se kalapálnál.”

A 16. században a rabszolga-kereskedelem monopóliumát az angolok ragadták magukhoz. Ez I. Erzsébet trónra kerülésének volt köszönhető, ugyanis uralkodása alatt számos kereskedelmi társaság alakult Angliában. Ezek a társaságok pedig nagyban hozzájárultak az angol rabszolga-kereskedelem kialakulásához.
Az első angol kapitány, aki nyíltan vállalta, hogy ő „fekete elefántcsonttal” kereskedik az John Hawkins kapitány volt. Először 1562-ben próbált szerencsét az afrikai benn-szülöttekkel. Ez a próbálkozása akkora haszonnal járt, hogy ezt követően már nyíltan kereskedett a négerekkel. John Hawkins kapitány azért is fontos személy dolgozatomban, mert egy általam bemutatandó regényben is megemlítik, mint híres rabszolga-kereskedőt. Ez a regény Robert Leeson Rabszolgahajón című műve. Ebben a történelmi regényben sok kérdés felmerül, ami a rabszolga-kereskedelemmel kapcsolatos. Belátást nyerhetünk általa azokba az időkbe, amikor az angolok elkezdték a rabszolgákkal való kereskedelmet. Kikövetkeztethetjük, hogy mik voltak azok a fő indító okok, amik rávitték az angolokat az ilyen irányú kereskedésre; illetve betekintést kaphatunk abba, hogy maguk a rabszolga-kereskedők és a rabszolgahajó legénysége milyennek élhette meg az Afrikából Amerikába tartó hosszú tengeri utat. Ezen kívül pedig megismerhetjük a feledésbe merült cimaroonok történetét.
Az író többször is hangsúlyozza, hogy regénye többé-kevésbé hiteles adatokon nyugszik. Vagyis a helyszínek, a szereplők és az események egy része valós (Plymouth városa, Hawkins és Drake kapitány, cimaroonok szövetkezése Drakkel stb), a másik része pedig kitaláció (Matthew és a cimaroonok kapcsolata, Matthew családja és fiatalkora, Sátán alakja stb.), amely azt a cél szolgálja, hogy a regénybeli történések gördül-ékenyebben haladjanak. A szerző nagyon törekszik arra, hogy realisztikusan mutassa be a történteket, ezért ábrázolásmódja képszerű és írásmódja minden részletezést mellőző. A műben a cselekmények gyorsan és zökkenőmentesen követik egymást, ezt a szerző a sok párbeszéd segítségével éri el. A regény nyelvezete is könnyen érthető, a szöveget itt-ott tarkítja csak az afrikai bennszülött dialektus.
A szerző olyan tárgyilagosan próbálja bemutatni a hajóút gyötrelmeit, ahogy csak tudja ; de aki kicsit is érzékeny lelkületű, illetve van némi előzetes ismerete a hajófenékben utazók helyzetéről, az nem állja meg könnyezés nélkül eme borzalmakat. Már maga az a mód, ahogy a feketéknek a hajófenékben kellett utazniuk, mély együttérzést válthat ki az olvasókból.
A regény főszereplője Matthew Morten, aki egy angol kikötővárosban, Plymouthban nevelkedik. Apja lelkész, így Matthew hívő emberré cseperedik. Idevalósi Hawkins kapitány is, aki elmeséli a helybelieknek, hogy mennyi hasznot hoz a négerekkel való kereskedelem. Sokan megirigylik Hawkins példáját, és hasonló módon próbálnak meggazdagodni: Matthew munkaadója is útnak indítja a hajóját Afrikába.
A hajón Matthew találkozik egy négerrel, akit feketesége miatt matróztársai Sátánnak neveznek el. Ez a néger látszólag együttműködik a fehérekkel, de lelke mélyén csak a szabadulás érdekli. Mikor a hajó kapitánya nehezen talál rabszolgának való afrikai bennszülötteket, felajánlja, hogy ő elviszi egy bennszülöttekkel teli területre. Miután odaérnek a Sátán által javasolt vidékre, a kapitány egyezséget köt az ottani bennszülött királlyal. Az afrikai király segítségével kétszáz feketére tesz szert, akiket a hajó sötét és állott levegőjű gyomrába vitettet.
A fordulat a történetben akkor következik be, amikor Matthew számára kiderül: a hajóban levő afrikaiak Sátán népéhez tartoznak. Ezután Sátán egyetlen vágya az, hogy valahogyan kiszabadítsa őket. Matthew-n ekkor felülkerekedik vallásossága, és megpróbál segíteni. Kezdetben Sátán elutasítja a segítségét, mert azt hiszi, Matthew is csak egy a gonosz fehérek közül. Ám miután ennek ellenkezőjét tapasztalja, megkéri Matthew-t, hogy segítsen nekik megszabadulni. A segítség abban nyilvánul meg, hogy Matthew reszelőket juttat le a bennszülöttekhez és egy csellel ráveszi a hajó kapitányát, hogy kössenek ki egy lakatlan szigeten „pihenés és jóllakás” címén.
A kikötés pillanatában a négerek kitörnek és szétszélednek a szigeten. Hiába erednek utánuk, a szabadság illatát megérző négereket nem lehet újra elfogni. Így történik meg, hogy a rabszolga-szállítmány elmenekül és a hajó kénytelen üresen továbbállni. Matthew így vált a négerek megmentőjévé, honfitársai szemében pedig árulóvá. Angliában úgy hitték, életét vesztette. Ám ez nem így történt, mert a négerek között élt tovább.
Itt jönnek aztán képbe a cimaroonok. Egyik nap ugyanis a megszabadult afrikaiak tudomást szereznek a szárazföldön élő szökött rabszolgákról, akik félelemben tartják a spanyolokat. Úgy döntenek, hogy megkeresik őket és egyesülnek velük. Ez meg is történt: közösen várost alapítanak és harcolnak a spanyolok ellen. Hétköznapi csatározásukba az hoz új lendületet, amikor Sir Francis Drake hajói jelennek meg a sziget partjainál. Matthew felismeri Drake hajóit és azt javasolja afrikai társainak, hogy kössenek szövetséget Drakkel. A feketék hallgatnak a fehér fiú szavára, megegyeznek: ha Drake segít legyőzni a spanyolokat, akkor a segítségért cserébe kaphat aranyat és ezüstöt. A rajtaütés sikerrel zárult és Matthew, immár gazdagon úgy döntött, hazatér Angliába. Az úton hazafelé kapja a „maroon fiú” nevet (a kötet angol címe Maroon Boy) matróztársaitól. Otthoni látogatása nem úgy sikerült, ahogyan ő azt tervezte – mindenki árulónak tartotta – ezért inkább visszatért a tengerre.
A mű legvégén egy Prince Harry nevű hajó útinaplójából kiderül, hogy egy Morten nevezetű tiszt 1573. november 15-én Brazília környékén beleveszett a tengerbe. Ám a naplójegyzet felveti a gyanút: Morten nem is a halálba ment, hanem az általa sokat emlegetett ígéret földjére (ahol a cimaroonok élnek) távozott.
Ahogy már említettem, megismerhetjük a könyvből, hogy milyen is volt a „középső útnak” nevezett – Afrikából az Újvilágba tartó – útszakasz. A szerző ezt az utazást a matrózok szemszögéből mutatta be, pontosabban Matthew szemszögéből. A fiú járt lent a megláncolt négerek között és érezte a bűzt, amiben élniük kellett. Látta, milyen embertelen körülmények között tengődnek, milyen ehetetlen étket kapnak, mennyi seb borítja testüket. És elkövette a „legnagyobb” hibát: együtt érzett velük. Együttérzése és vallásossága pedig együttesen nem engedte, hogy segítsen rabszolgaságba taszítani ezeket a nemes lelkületű bennszülötteket. Az a tette, hogy segített nekik a szökésben, a fehér ember szemében óriási bűn volt (sok embert a szegénységbe taszított, becsapta sajátjait), de a feketék számára ő volt a hős.
Az afrikai bennszülöttek fő képviselője és megtestesítője a Sátánnak nevezett matróz. Sátánt egy rajtaütés során ejtették foglyul az angolok. Mivel ügyes volt, úgy döntöttek, hogy betanítják matróznak. Sátán gyorsan tanult: ügyesen elsajátította új mesterségét és az angol szokásokat, majd villámgyorsan megtanulta az angol nyelvet. De nem tudta elfelejteni a múltját. Az angoloknak azt mutatta, hogy már megbékélt sorsával, de lelke mélyén haza vágyott Afrikába. Amikor hazája felé vezette a hajót, arra gondolt, hogy most végre megszökhet. Ám terve meghiúsult. Az angolok ugyanis saját népét fogták el, s ez nagyon megrendítette őt. Így már nem szökhetett el. Új tervet kovácsolt: valamilyen úton-módon kiszabadítja a népét. Ezt Matthew segítségével sikerült is megvalósítani.
Sátán alakja egy tipikus afrikai bennszülött harcos alakja. Vagyis, amit ez a harcos eltervez, azt véghez is viszi, rendkívül bátor, jó katona és végig hű marad elveihez. Sátánt és tervét csak egyetlen dolog állíthatná meg, maga a halál. De Sátán a könyvben a szerző-től olyan mágikus hatalmat kap, hogy ez szinte lehetetlen. Csodás úton megmenekül a haláltól és a szabadságba vezeti népét.
Ahogy megismerjük a könyvből a feketék és a fehérek társadalmát, szokásait; rájövünk, hogy bár az afrikai civilizáció tűnik elsőre primitívnek, de igazából – legalábbis a könyv szerint – mégsem az. Ezt bizonyítja, hogy a feketék befogadták Matthew-t maguk közé, magukkal egyenlőnek tekintették Drake legénységét, és megosztották velük ingóságaikat. Ám ugyanez a kedvesség és befogadó kézség már nem mondható el a fehérek civilizációjáról. Ők, ahol csak tudták, becsapták az afrikaiakat. Sőt még saját fajtársaikkal is elbántak, ha úgy hozta a sors.
Tehát a mű mondanivalója elsősorban az, hogy nem minden az, aminek látszik. Nem szabad elhinnünk azt, amit mások mondanak; nem szabad előítéleteket felállítanunk. Mindenről meg kell győződnünk a saját szemünkkel, és legjobb tudásunk szerint kell döntenünk. Eszerint esetünkben nem igaz a négerekről alkotott negatív sztereotípia, mármint hogy a feketék primitívek és állatiasak. Igenis igazi érző emberek, akik kedvesek, segítőkészek és a maguk módján nagyon is műveltek. És a könyvben az is bebizonyosodik, hogy a fehérekről alkotott pozitív sztereotípia sem helyes: nem minden fehér ember művelt, nem mindig követik a Biblia tanításait és a pénzért bármire képesek.
A regény értelmezésében a másik nagyon fontos dolog a vallás kérdése. Leeson olyan embernek képzeli el az igaz keresztény embert, aki együtt érez másokkal, segít a rászorulóknak, követi a Biblia tanításait és felvállalja saját nézeteit. És ezt a fajta embert a regényben Matthew Morten, a főszereplő testesíti meg. Matthew sokáig úgy viselkedik, mint társai (kockázik a matrózokkal, vetélkedik matróztársaival, lenézi az afrikaiakat), de fokozatosan felülkerekedik benne a lelke mélyén élő igaz hívő. Rájön, hogy a bennszülöttek kizsákmányolása ellenkezik a Szentírás ama tanításával, hogy „szeresd felebarátodat”, és bátran úgy dönt, segít nekik kiszabadulni. Tudja, hogy az általa kiszabadított afrikaiak száma csekély ahhoz a számhoz képest, akiket már elhurcoltak vagy még elhurcolnak az Újvilágba, de úgy véli, eme nemes cselekedete mégsem hiábavaló.
Az író Matthew alakján keresztül bemutatja nekünk azt az embertípust, akiről példát vehettek volna a többiek (belátja, hogy a rabszolgaság rossz és tesz is ellene). Ám Matthew alakja túlságosan idillikus; mondhatnánk ilyen ember nem is létezett abban a korban. Az viszont bizonyos, hogy ha sok ilyen ember élt volna abban a korban, akkor az újkori rabszolgaság nem valósult volna meg.
Ma már tudjuk, hogy az embereken a felebaráti szeretet helyett inkább a pénz- és hatalom utáni vágy lett úrrá, és hogy a Bibliát is a maguk oldalára fordították.
Reményeim szerint ezen regény bemutatásával valamelyest sikerült belátást nyújtanom a középső útnak nevezett rémes utazásba, amelyen az afrikai négereknek túl kellett esniük, hogy igazi rabságuk színhelyére, az Újvilágba érhessenek. Ezeken az utakon a rossz körülmények miatt nagyon sok afrikai az életét vesztette. Akik pedig mégis túlélték az utat, azokra se várt jó élet az ültetvényeken.