A szépség és a szörnyeteg
Lady Mary Wortley Montagu (1689 – 1762), Evelyn Pierrepont gróf lánya végtelenül nagy előkelőségben és jómódban született, nagyon szép, okos, művelt hölgy, akinek a tündérek úgyszólván mindent a bölcsőjébe tettek, amit ember kívánhat magának. Beleszeretett a legjobb barátnője testvérébe, a nem kevésbé gróf és gazdag Edward Wortley Montagu-ba, aki mint mondani szokták, szép jövő előtt állt. A románc bíztatóan indult, de aztán apa és leendő vő valamin összekülönböztek. A 23 éves Lady Mary nem szokta meg, hogy más történjen, mint amit ő akar, és 1712-ben szépen megszökött a lovagjával.
Az esküvő után némileg lecsillapultak a botrány hullámai. 1715-ben a férj képviselő és pénzügyi kormánybiztos lett. Lady Mary is visszatért Londonba, ahol a szépsége és az esze gyorsan a társaság középpontjává tették.
Ekkortájt Alexander Pope volt a szalonköltők koronázatlan királya, szinte mindenben a szépséges Mary ellentéte. Pope nagyon csúnya volt, és keresztül-kasul beteg. 12 éves korában a csonttuberkulózis megállította a növésben, és púpot növesztett a hátán. Szerb Antal írja: „Semmi másra, mint írásra nem volt alkalmas. Oly törékeny és gyenge szervezet, hogy segítő női kezek nélkül felöltözni sem tud, oly koraérett, hogy már 12 éves korában klasszikus tragédiákat ír, kényes, betegeskedő, végtelenül hiú, sértődékeny, bosszúálló, számító és ravasz.” A költőt légzési nehézségek, magas lázak kínozták, begyulladtak a szemei, és mindene fájt. Hozzá még katolikus: nem a legjobb ajánlólevél az előkelő angol társaságban. Ma már nehéz megérteni, hogy a kortársai miért csodálták annyira. A Fürtrablás (1712) szellemes, a sorok muzsikálnak, a jó társaság ismerte a szereplők modelljeit – talán ezért.
Lehet, hogy a csúf szatír már ekkor megkívánta a nimfát, aki a latin versekre kapásból görög idézetekkel válaszolt, de egyéb akadályokról nem is beszélve, a nimfa férjét kinevezték követnek Isztambulba, vagy ahogy akkoriban járta, Konstantinápolyba, és 1716-ban elindultak a mesés Keletre.
Mióta feltalálták a repülőgépet, már azt sem tudjuk, mi az utazás. Gondosan otthon hagyjuk valamennyi veszélyes fegyverünket, a szemöldökcsipeszt, a biztosítótűt és a pet palackot két deci ásványvízzel, néhány óra, és már meg is érkeztünk Konstantinápolyba. A török követnek nem volt ilyen sürgős a dolog. Lady Mary leveleinek keltezésén látjuk, hogy nagyon kényelmesen utaztak, és egyáltalán nem a legrövidebb úton. Lady Mary nagyon sok levelet írt, persze nem mind került be a gyűjteménybe, amit újra meg újra lemásoltak és körbeadtak a jó barátok. A gyűjtemény első levelét Rotterdamban írta Lady Mary, 1716 augusztus 3-án. Hága, Nijmegen, Köln, Nürnberg után szeptemberben már meg is érkeztek Bécsbe. Itt egy hónapot pihentek, valószínűleg azért is, mert Lady Mary-nek nagyon felgyűlt a restanciája. November 17-én Prágából írt egy levelet, aztán Lipcse, Brunswick és Hannover következett. 1717 januárját ismét Bécsben töltötték, majd Belgrádon át Adrianopoliszba mentek. Április 1-től május végéig maradtak itt, és az első konstantinápolyi levél dátuma 1717 május 29.
A férjet még ebben az évben visszahívták Londonba, ők azonban ott töltöttek még egy évet, úri passzióból. Egy pillanatig sem gondolták komolyan a követségi munkát. Érdekes közjáték, színes kulissza, ennyi volt Konstantinápoly. Lady Mary panaszkodott, hogy milyen sok a dolga: angol regényeket olvas, törökül tanul, varrogat, látogatókat fogad, zenét hallgat, meglátogatja a szultán feleségeit. Mindegyik levele hosszú, egyik sem unalmas, de valahogy mégis csalódást keltő. Nők, kozmetika, pletykák, gyerekszülés, aztán megint elölről.
Az első konstantinápolyi levélből idézem:
„… Ha egy férfi elvált a feleségétől, a legünnepélyesebb módon, csak akkor veheti vissza, ha előbb megengedi egy másik férfinek, hogy a hölggyel töltsön egy éjszakát; és van erre néhány példa, alávetették magukat a törvénynek, nehogy elveszítsék azt, akit szeretnek. Tanításaik egy másik pontja igazán rendkívüli. Ha egy nő férjezetlenül hal meg, úgy tekintik, kárhozatra van ítélve. Ennek megerősítéséül azzal érvelnek, a nő teremtésének az a célja, hogy szaporodjon és sokasodjon, csak akkor tesz eleget a hivatásának, ha gyereket szül vagy gondoz, ez minden erény, amit Isten elvár tőle. És tény, hogy az életmódjuk, amely minden társadalmi életből kizárja őket, nem is tesz egyebet lehetővé. De tévedés, ha azt hisszük, a törökök azt gondolják, hogy a nőknek nincsen lelkük. Igaz, hogy nem valami emelkedett fajta, ezért ne is reméljék, hogy beengedik őket a férfiaknak fenntartott paradicsomba, a mennyi szépségek közé. De az alacsonyabb rendű lelkek számára is létezik a boldogság egy helye, ahol minden jó asszony örök boldogságban fog élni. Sokan közülük nagyon babonásak, és tíz napig sem maradnak özvegyek, nehogy elkárhozzanak, mint haszontalan teremtmények. De azok, akik szeretik a szabadságukat, és nem a vallásuk rabszolgái, megelégszenek azzal is, ha csak akkor mennek férjhez, amikor már közel a halál. Ez a teológia nagyon különbözik attól, amely azt tanítja, semmi sem elfogadhatóbb Isten számára, mint az örök szüzesség fogadalma; hogy melyik az ésszerűbb, annak eldöntését Önre bízom.”
Itt egy hosszabb kitérő következik a 15-20 gyerekes anyákról, akik azzal védekeznek, hogy ez nem is olyan sok, hiszen több, mint a felét úgyis elviszi valamilyen járványos betegség.
Lady Mary levelezett Pope-al is, igaz, őt a török özvegyek gondjaitól megkímélte, ezzel szemben állandóan verseket idézett. Egy alkalommal csaknem beleesett a Hebrus folyóba, és még a csaknem-esés közepette eszébe jutott, ez az a folyó, amelyben megszólalt Orpheusz feje. Már idézte is a verset:
… Caput a cervice revulsum,
Gurgite cum medio, portano Oeagrius Hebrus,
Volveret, Eurydicen vox, ipsa, et frigida lingua,
Ah! miseram Eurydicen! anima fugiente vocabat,
Eurydicen toto referebant flumibe ripal.
Török verseket is küldött Pope-nak, persze angol fordításban. Hogy a fülemülék, szőlők és rózsák ihlették-e meg az ünnepelt költőt, azt nem tudom; de valahogy azt képzelte, hogy beleszeretett a szépséges nimfa, aki talán már nem is volt olyan szépséges, hiszen egymás után születtek a gyerekei. A boldogtalan költőt bizonyára az is felbátorította, hogy a rokokó idill formájában lefordított Homéroszát nagyon jól fogadta a közönség; a készpénzben kifejezett elismerésből megvásárolhatott egy villát Twickenham-ben, és a kertet egy különlegesen giccses mesterséges barlanggal ékesíthette. A szatír és a nimfa között valami történt; Lady Mary unokája szerint Pope formálisan szerelmet vallott, mire a szépasszony egyszerűen kinevette. Pope mindenesetre megmutatta, hogy mennyire rászolgált a Twickenham darazsa gúnynévre. Minden lehetséges alkalommal támadta és sértegette egykori ideálját, persze névtelenül, leginkább a Dunciad rémesen modoros verseiben, amelyben egyébként az a humor fő forrása, hogy milyen sok a szegény író, akik ó jaj, pénzért írnak. Különösen disszonáns hangokat pengetett ki a lant, amikor a költő az egyik horatiusi szatírájában Sappho-val hasonlította össze Lady Mary-t; az ügyeletes lovag, Lord Hervey felelősségre is vonta, ő persze azzal védekezett, nem gondolta, hogy bárki is magára vonatkoztatja a galád célzást.
Ha minden igaz, Lady Mary a megfelelő formában válaszolt a sértésekre, két írásban: A Pop upon Pope, ahol a pop talán a pezsgősüvegek durrogására vagy az üres ballonok puffogására céloz; valamint Episztola Pope úrhoz (1730). Lady Mary ugyan tagadta a szerzőséget, de nem lehetetlen, hogy ő meg Lord Hervey közösen írták a versezetet „Horatius utánzójának,” 1733-ban.
Lady Mary a maga részéről lezárta az irodalmi párbajt; nem is igen lett volna ideje a folytatásra, mert beleszeretett egy francia úrba, elhagyta a férjét, francia úr nem gondolta komolyan, és így tovább, amint azt már ismerjük a regényekből. De Pope nem adta fel, és most, ki tudja miért, az elhagyott férjet támadta meg, Monsieur Avidieu néven gúnyolta; itt csak az a gond, hogy a férj az 50-es években gazdagodott meg mérhetetlenül, Pope viszont már 1744-ben meghalt. Úgy kell vennünk, hogy az ihlet nem ismer lehetetlent.
Lady Mary még évekig utazgatott a kontinensen, főleg Franciaországban és Itáliában, barátságos leveleket váltott a férjével, de már nem találkoztak többé. A nyilvánosság elé szánt „török leveleket” még néhányszor átírta, de nem engedte meg, hogy még az életében kiadják, anélkül is érte már elég támadás. Letters of the Right Honourable Lady M-y W-y M-e, Written During her Travels in Europe, Asia and Africa, to Persons of Distinction, Men of Letters, etc., in Different Parts of Europe, azóta már többször megjelentek, ma is olvastatják magukat, szemben a szegény Pope-al, akinek hosszú és unalmas tankölteményeit alaposan megőrölte az idő vasfoga.
2 hozzászólás
Pope már régen kiment a divatból, ami nagy szerencse.
Ez nem az én világom.
Delory