A szerelmespárokat nézve gyakran elmerengek: mi lehet a titka ennek a nagy-nagy misztériumnak? Lehet-e egyáltalán ezt valahogyan megérteni?
Miért van például az, hogy egyes nők, akik másokat teljességgel lázba hoznak, számomra közömbösek, mások viszont, akik engem feltüzelnek, sokak számára érdektelenek, vagy egyenesen visszataszítóak?
Jó kérdés…
Mi lehet a titok?
Egyesek azt állítják, létezik a világon mindenkinek egy lelki társa, akit meg kell találni; akivel tökéletes lehet a boldogság, anélkül, hogy bármiféle kompromisszumot kéne kötni: magától működik az egész, nem szükséges külön párkapcsolati kérdésekkel foglalkozni.
Mások szerint ez alapvető ostobaság, mert egyrészt nincsen olyan ember a világon, akit meg kellene találnunk; másrészt tökéletes párkapcsolat sincsen: az életben minden csupán a szerencsén (na meg persze rajtunk) múlik.
Megint mások szerint a kompromisszumképességünk a titok nyitja. Ha teljesen alárendeled magad a szerelemnek, neki szentelsz mindent, akkor fog megérkezni.
Nem tudom, ezek a nézetek vajon honnan eredhettek, ki volt az első, akinek a fejéből kipattantak – de azt sejteni vélem, hogy emberek voltak, és mint ilyenek, talán csupán azért mondták, hogy van valaki, akit nekünk szánt az ég, mert így rejtélyesebb, titokzatosabb, izgalmasabb, vonzóbb. Akik szerint ez nem igaz, kialakíthatták azért is a véleményüket, mert ők például nem találták meg ezt az embert, s keserűségükben (vagy maguk nyugtatására) végül önkényesen megállapították, hogy márpedig ilyen nem létezik.
A kompromisszumkötő elmélethez külön nem fűznék szót…
Nem tudom, hogy ezen elméletek közül melyik lehet a legigazabb. Mindenesetre én arra buzdítanék mindenkit, hogy egyiket se tegye magáévá az érzéseire, tapasztalataira hallgatva. Önmaga próbálja mindenki megkeresni a választ, ne hallgassunk valakire csak azért, mert bölcsnek tartják mások, vagy mert úgy tűnik, okosakat beszél.
Egy dologban egészen biztos vagyok: minden ember szerethető. Jómagam már egy hosszabb ideje nem kötök semmiféle kompromisszumot, s mégis: akad olyan nő, akinek a szemében örömteli ragyogás bújik meg, valahányszor rám néz (és csak azért nem kezdek a dologgal semmit, mert párja van, márpedig egy párkapcsolat – legyen az bármilyen – számomra szent, nem akarok egy ilyet sem szándékosan tönkretenni).
A szerelem misztériuma
By Tibor
3 hozzászólás
Szia Tibor! Nagyon izgalmas téma! de kifejthetted volna bővebben, szívesen olvastam volna! A nagybratyóm szavai jutnak az eszembe: (egy nőről, akit látott éppen a TV-ben, stb) "nem szép, de van benne valami visszataszító"! Egyébként a szerelem sötét verem. Láttam egy bejegyzést a facebook-on, lájkoltam is: "az ész csodálatos valami, születésedtől a halálodig veled van, működik, soha nem hagy el, kivéve, ha szerelembe esel" Van talán ember és ember között egy láthatatlan "égi" szál! (???) Nem tom. Üdv: én
Kedves Tibor!
Ez valóban olyan téma, amit érdemes volna jobban elemezni. Szerintem a szerelem olyan érzés, ahány ember, annyiféle lehet. Miért van az, hogy ha valakivel találkozunk, az első pillanatban megérezhetjük, hogy egymásnak születtünk. Miért van az, hogy bizonyos embereket nem tűrnénk el magunk mellett… Van, aki megtalálja magának elsőre és abból örökre szóló szerelem-barátság lesz, s az ellenkezője is igaz, hogy mások közellétét el sem tudja képzelni…
Ezekre példákkal is lehetne szolgálni, s nem csak rövid történetet, hanem regényt lehetne írni.
Nekem soraidra ezek jutottak eszembe.
Szeretettel olvastam: Kata
“párja van, márpedig egy párkapcsolat ? legyen az bármilyen ? számomra szent, nem akarok egy ilyet sem szándékosan tönkretenni”
Ha mindenki ilyen lenne, nem lennének válások. Sokaknak épp az a siker, ha szétdúlhat egy házasságot, ahol már gyermek/gyermekek is szenvednek a válás miatt.
Jobb lenne, ha az ember az eszére hallgatna, nem az érzelmeire.
Szeretettel: Rita 🙂