Mivel nem tudom, hogy ezt az írásomat kiteszik-e az oldalra, szeretném jó előre leszögezni, hogy semmi bajom a különböző felekezetekkel! Egyáltalán nem vagyok egyházellenes, sőt egy nagyon szép dolognak tartom, de mégis szeretném felhívni a figyelmet néhány csapdára és veszélyre, ami a vallásokból… pontosabban azok félreértelmezéséből adódik.
Jó esetben egy vallás nem pusztán manipulatív célzattal jön létre, (mint anno a fasizmus), hanem egy valóban bölcs, és istenben élő személy révén alakul ki. Ám még akkor is vannak veszélyei!
A problémák elsősorban a véletlen, és olykor a szándékos félreértésekből adódnak. A szavak és a valódi élmények között sajnos áthidalhatatlan szakadék tátong, ez okozza a nehézséget.
Az igaz tanítókat gyakran megvilágosodottaknak, vagyis "felébredett" embereknek tartják. Ők azok, akikben megszűnt az úgynevezett ego, és nem pusztán a fejükben élnek, hanem teljes lényükkel élik meg a létezés minden egyes pillanatát.
Sokan megvilágosodottnak tekintik Jézust, Buddhát, vagy akár Eckhart Tollet, hogy egy ma élő spirituális tanítót is megemlítsek.
Hogy hány ember érte már el ezt a létállapotot, természetesen nem lehet tudni, néhányuk szavaiból azonban később vallás lett, hogy utat mutasson a még tévelygő lelkeknek.
A vallással azonban nem árt, ha óvatosan bánunk, mert borzasztóan félrevihet! Ez ugyanis egy iszonyatos erő, amivel emberek tömegeit lehet irányítani, manipulálni, és meg kell érteni, hogy más az istenélménye egy megvilágosodottnak, és más egy még "alvó" embernek!
A legtöbben ugyanis még ébren is "alszanak", a szívűk zárt kapu, mivel fogalmakhoz kötik a létezést, fogalmak között élnek. Számukra Isten csupán mentális kép, ami a fejben létezik: tehát egy gondolat, egy elképzelés, nem pedig valós élmény. Így csupán hihetnek az Istenben, a megvilágosodottak viszont benne élnek! Ez pedig óriási különbség, ami törvényszerűen félreértéseket szül, mivel egy vaknak nehéz lehet elmagyarázni, hogy milyen a kék szín.
A mentális képek, a szavak, a filozófia, az okoskodás, és az úgynevezett "szellemi képzés" bizony sokkal alacsonyabb rendű, mint a lélek fejlesztése. Hogy miért? Mert írhat valaki akár egy könyvet is a mézről, ha még sosem kóstolta meg, akkor semmit se tud róla!
Így van ez a lelki világban is: megtanulhatja valaki akár kívülről a bibliát, ám ha még egy másodpercre sem érintette meg az Isten a lelkét, akkor semmit se tud róla! Csak az elméjében él egy tünékeny illúzió.
Ha meghal a tanító, akkor tüstént átveszik a szavait a követői, aztán persze igen gyakran félreértelmezik a hallottakat. Különböző embereknek különböző "elképzelése" lesz arról, hogy mit akart a mester mondani, ebből aztán konfliktusok keletkeznek, s mindenféle vallási irányzatok alakulnak ki. Gyakorta pedig az önérdekek bújnak a szentség köntösébe.
Ezért van az, hogy rengeteg úgynevezett hívő, évszázadokon keresztül gyilkolta egymást Isten nevében, és olyan bűnöket követett el, (és követ el sajnos a mai napig), amit józanésszel még felfogni sem lehet!
Akármilyen társadalmi vagy egyházi pozícióban is vannak az ilyen emberek, az Isten számukra csupán a képzeletükben létezik, nincsen vele valós kapcsolatuk! Ahhoz ugyanis, hogy ilyen kapcsolatuk lehessen, előbb a saját lelküket kellene a lehető legintenzívebben átélniük, az pedig nem fog menni a biblia sokadik értelmezése által, mivel az csupán egy fejben zajló "logikai játék". Hogy mi a jó és mi a rossz, természetes esetben a szívnek kellene tudnia, nem pedig a fejnek!
De a természetes helyzetből már nagyon régen kimozdultunk! A fej átvette a szív helyét és ez átkozottul egészségtelen dolog. Előfordulhat még akár olyan is, hogy valaki sokkal jobban megszereti az elméjében élő "Istenképet", mint az embertársait, hiszen azt nevelték bele hosszú időn keresztül, hogy az Úr a tökéletes jó megtestesítője, tehát a legnagyobb tisztelet és szeretet "illeti meg".
De mi van akkor az emberekkel? Ők is tökéletesek lennének? Természetesen nem azok, csak nézz körül a világban! Mi következik ebből? Hogy előrébb helyezhetünk egy fejünkben létező képet, mint az embertársainkat!
Elkezdünk egy tökéletes ideálhoz vonzódni, egy álomvilágban élni, ahol van egy csodálatos Lény, akiről valójában semmit sem tudunk, mert nem éreztük a szívűnkben… és vannak a tévelygő emberek, akikről csak azt tudjuk, hogy igen gyakran megvetést érdemelnek.
A felebarátokra vonatkozó tanításokat pedig hajlamosak vagyunk elfelejteni. Így alakult ki a szentnek nevezett inkvizíció, így jöttek létre vallásháborúk, és így formálódott ki tűzzel-vassal az egyházi hatalom a világ számos pontján, ami aztán emberek millióit, milliárdjait irányította… nem mindig jó irányba.
Mondjuk ki őszintén: aki gyűlöli az embertársait, az távolabb van Istentől, mint az ateista, még akkor is, ha betéve fúja a bibliát!
A vallás egy óriási hatalom, és Isten nevében sajnos többeket gyilkoltak vagy nyomorítottak meg, mint bármilyen más okból.
A tökéletesség hajszolása természetszerűleg maga után vonzotta a képmutatást is. Az úgynevezett "vezetők" igen gyakran a "mindentudó" szerepében tetszelegnek, vagy elítélik azokat, akik nem az ő útjukat követik. Az ájtatosság pedig olykor az önző érdekek álruháját jelenti csupán.
A hívők sok esetben szintén csak eljátsszák, a "jó" keresztényt, Buddhistát, vagy Mohamedánt, mert ezzel érik el a tiszteletet. Belül persze fortyoghatnak, gyűlölhetnek, de kifelé ezt nem szabad mutatni!
Talán megfojtanák egymást egy kanál vízben, de vasárnaponként templomba járnak.
A gyűlölet egy elképesztő erő, és minél jobban elfojtják, annál hatalmasabbá válik. De erről már írtam.
Ha nem hiszed el, hogy a gyűlölet irányítja az emberiséget, akkor nézd meg a ma esti tévéhíradót!
De miért van az, hogy a viszálykodás hevesen tombol a világban, ám a szeretet láthatólag csak pislákol? Talán azért lehet, mert az egyik szinte "kötelező", a másik viszont tilos.
Ami kötelező, ahhoz sosem vonzódunk igazán! Ha írásba kapnánk, hogy szeressük például a szomszédunkat, miközben a kutyája a kapunk elé piszkít, hát rögvest kinyílna a bicska a zsebünkben. De mivel kikelni magunkból nem valami civilizált dolog, ezért inkább elfojtjuk a haragunkat. Aztán az csak gyűlik. A haragot elfojtani tanuljuk, a szeretet viszont majdhogynem a kötelességünk. Csodálkozunk rajta, hogy az egyik erősebb, mint a másik?
Ha nem kellene erőltetni a szeretetet, akkor talán természetes módon nyilvánulhatna meg, mindenféle kényszerítés nélkül, s ha nem kellene elfojtani a haragot, a fájdalmat, akkor talán nem árasztana el mindent.
Egy képmutató világot élünk, de nem a vallás miatt, hanem azért, amit csináltak belőle. Az emberek szeretik különbnek érezni magukat másoknál: okosabbnak, szebbnek, jobbnak, műveltebbnek, intelligensebbnek, rendesebbnek. Szeretetről beszélnek, de csak a saját dicsőségük vagy érdekük hajtja őket. Tisztelet a kivételnek!
Ezért azt mondom neked, testvérem, kövesd a vallást, ha úgy érzed, azt kell tenned, de nagyon figyelj… és elsősorban ne másokra, hanem önmagadra! Az emberek olyanok, amilyenek, ám a vallás nem a bibliában van, de még csak nem is a fejedben, hanem a lelkedben!
Ez egy kétélű fegyver. A mennyországba vihet, ám a pokolba is leránthat magával. Nagyon nagy hasznodra lehet, de csak akkor, ha őszinte vagy magadhoz!
Vége
10 hozzászólás
Egyszerűen Norton, a vallás mindig veszélyt jelent, a hit az, ami veszélytelen. De a hitből nem lehet se meggazdagodni, se hatalmat szerezni, erre való a vallás. István
Itt egy pár dolgot tisztázni kell. Először is azt, mit értünk „vallás” alatt és „hit” alatt, s mi ennek a kettőnek a kapcsolata, viszonya? A vallásról általában elmondják, hogy nagyon összetett fogalom, egyetlen szóval nem lehet meghatározni, csak bonyolult körülírással. A sokféle leírás közül hadd emeljek ki egyet, ami jól megmutatja a lényeget: a vallás az emberek Istenben való hitének intézményesített kifejeződése. Vagyis: ha egy vallás követője vagyok, az, azt jelenti, hogy nem „általában” hiszek valamilyen istenben, hanem „egy bizonyos” Istenben hiszek, pl. a katolikus vallás Istenében, aki egy személyben három isteni személy: Atya, Fiú, és Szentlélek. Itt további magyarázat nem szükséges annak megértéséhez, hogy mi akkor a hit? A példa jobban megmutatja, mint egy nyakatekert megfogalmazás.
Cikked nagy negatívuma, hogy ezt nem tisztázod, nem mondod el az olvasónak! A másik: rengeteg pontatlanságot tartalmaz. Ha már szóbahozod, akkor meg kell (kellett volna) mondanod például, hogy a keresztény vallások szerint Jézus nem egy próféta – mint ahogy az iszlám hirdeti- hanem az egy élő Istennek a fia, akit azért küldött az Atya közénk, hogy visszaállítsa az Isten és az ember közötti eredeti kapcsolatot, ami a bűnbeesésnél megszakadt. Jézus kereszthalálával megvált minket az örök haláltól. Az evangélium ezt hirdeti. Nincs elmúlás, Isten országa, ami nem anyagból való, örök, minden időn túl létezik. Azt állítod: ennek, mint „vallásnak” meg vannak a veszélyei. Jelentem, igen, meg vannak. Mert ugyanis, ha valaki nem Jézus tanítása szerint él, az kockáztatja ezt a mennyei országot, illetve az odakerülés lehetőségét.
Jelentem más, földi kockázata, vagy veszélye nincs. Nem igaz, hogy nincs, a keresztényeket gyakran üldözték, s üldözik ma is sok helyen. DE olyan veszélyei, amikről beszéltél a vallásnak, illetve a hitnek nincsenek. Miből adódnak akkor azok a veszélyek, amelyekről beszéltél? Abból, hogy a hatalmon lévők, mióta világ a világ, mindig is kihasználták a maguk önző, hatalmi érdekeik minden áron való elérésére a vallásokat, ideológiákat. Cortez a keresztet magasba emelve ölte halomra a dél-amerikai indiánokat. Szulejmán világhódító zászlóit Allah nevében emelte magasba. Nem kell folytatnom vagy bővebben magyaráznom. Bárki tudná folytatni, aki általános iskolai történelem-tudással rendelkezik. ÖSSZEFOGLALVA: a hitnek, és a vallásnak, mint ideológiáknak nincsenek veszélyei! Veszélyei az emberi természetnek vannak, az emberi faj nem tud ellenállni a pénznek, a hatalomnak, s állítja a maga piszkos céljainak szolgálatába a „vallásokat”, a vallásos hitet.
Köszönöm a hozzászólásokat. A vallás veszélyei alatt egész egyszerűen azt értem, hogy megbékélés és szeretett helyett konfliktusokat szülhet, és szül is számos esetben. Hogy miért? Pontosan azért, amiket leírtatok. Bödön esetében pl. azért, mert értelmezési ellentétek alakulnak ki. Így jön létre az a mentalitás, hogy a MI Istenünk, vagy vallásunk JÓ, a tietek pedig ROSSZ, ez pedig kiváló ürügy akár egy háborúra is. Még egy gyerek is látja, hogy a háború például ROSSZ, de azok a mélyen "jámbor" emberek, akik csatáznak, ezt nem veszik észre. Miért járnak akkor templomba? Hogy a bűneik önigazolást nyerjenek? Ez pl. egy komoly veszély!
Mindig van kellő ürügy. A hitet, vagy a vallást nem lehet emiatt okolni. Soha nem mondják ki az igazságot el akarok rabolni tőled egy területet, stb, ehelyett azt mondják. hitetlenek vagytok.
Bödön szavait érdemes ismételni: "A hitnek, és a vallásnak, mint ideológiáknak nincsenek veszélyei! Veszélyei az emberi természetnek vannak."
Gergő
Szerintem egyről beszélünk mindannyian: az emberi természettel van a baj. A vallás viszont embereknek szól! Bödön nemrég ezt írta:
"ha valaki nem Jézus tanítása szerint él, az kockáztatja ezt a mennyei országot, illetve az odakerülés lehetőségét"
Talán nehéz lehet manapság, de képzelj el egy olyan népcsoportot, akik még sosem hallottak Jézusról, vagy a keresztényekről, és eszükbe se jutna, hogy egy kínzóeszköz vallási szimbólum lehet! Akkor ők talán a pokolra jutnak? Ha egy isten van, akkor Ő mindenki istene, akkor mi értelme vallásokon vitatkozni? Az erőszakos hittérítés amúgy is mindig ellenszenves volt nekem.
A "mennyország" vagyis Isten országa nem hely, hanep állapot. Azért kell "jónak" lenni, h ezt az állapotot már földi életünkben megélhessük. Vannak emberek, én ismerek ilyeneket, akiknek sikerül!!! Ebben az összefüggésben az is megérthető, hogy halála után az is a mennyországba kerülhet, aki itt a földön nem volt keresztény, illetve hívő. Ahogy mondani szokták: Istennél a kegyelem. Lásd Saul esetét! A tűzzel-vassal való hittérítés tényleg nem kell, de aki tud valamit, az emelje fel szavát és tegyen bizonyságot. Üdv: én
Nagyjából egyetértek, de annyit még hozzátennék, hogy "jónak lenni" nem pusztán külsőségeket jelent, mint sokan gondolják. Nem azt jelenti, hogy adsz, mondjuk egy koldusnak némi pénzt, mert arra számítasz, hogy ettől majd a halálod után a mennybe kerülsz, ám közben meg lenézed az illetőt. Az igazán jó emberek nem csak látszólag jók, hanem valóban együtt érzők! Ha valaki mindent és mindenkit szeret, még akár egy fát is, annak hogy fájhatna a lelke? A szeretetbe nehezen tör be a fájdalom vagy a félelem. Valami ilyesmi lehet az a létállapot, amit oly kevesen ismernek.