…akárha kezdet nélküli lett volna, úgy sodródtam észrevétlenül a történetbe…
…megelevenedett héroszai isteni magasságokba hívtak – épp csak szétnézni ott, ám semmiképp sem beleolvadni távolba porló, letűnt koruk hősiességébe…
…300…
…ahogyan peregtek ámuló szemeim előtt a filmkockák, valami sejtelem lett úrrá tudatomon…
…varázslat volt az, ami alig lefülelhetően csalt végig az úton – születéstől (mely védtelenségében és torzulásában mások kezébe adta ősi szokás Élet és Halál feletti uralmát) egészen a Végig…
…mely Véget mindannyian ismertük már…
A különös színhatás, néhány árnyalatban megnyilvánuló csupán, egyszerre tett a történet részesévé, ám mégis valami megfoghatatlan távolságban maradt a történelem…
A filmkockákon uralkodó sötét-borús-vészjósló viharfelleg drámaian szimbolizálta, súgta-búgta kelletlenül az elkerülhetetlen, mégis diadalmas Halál közeledtét…
A szőkeségében megérett búzatábla, az egyszerű öltözetek lenvászon színe, az épületek kövei… Mind-mind az elkövetkezendő tragédia szürkeségébe burkolóztak…
S végül a csatába elszántan menetelő 300 spártai katona…
Pajzsaik, lándzsáik, sisakjaik héroszi kellékek, lebbenő, vérvörös köpenyeik, elszántságuk, odaadásuk, kitartásuk, hazaszeretetük szenvedélyét hirdette fennen…
A dráma előszele fújt, a végzeté, a Halálé, mégis várjuk azt a pillanatot, amikor tetőzik a Sors…
Ütközetet nyertek, nem csatát…
Pengék, pajzsok, sisakok, feszülő izmok csapódtak egymásnak – vér fröccsent szét, az idő meg-megdermedt egy-egy pillanatra… spártai katonák gyönyörű, pőre testén futott végig a nappal aranya… Áhítattal néztem a Halál arcába nevetőket…
Ez még valódi csata volt…
Pajzs a pajzsnak…
Penge a pengének…
Test a testnek feszült…
Szájukban érezték az ellenség vérének ízét…
Egyetlen lapra tettek föl mindent…
Egyetlen eszméért küzdöttek…
Egyetlen emberként szállva síkra a tenger-szorosban a perzsa hódítók, a hagyomány szerint akár több százezres seregével…
Egyetlen eszméért éltek…
És egyetlen eszméért haltak meg…
Emelt fővel, büszkén, semmit nem bánva, a legvégsőkig elszánva, megélve maguk rendelte tökéletes Sorsukat…
Bevégeztetett.
E mozgófilm különleges színhatása generálta bennem azt az érzést, mintha a megannyi mozdulat a vásznon pusztán egy görög váza megelevenedett jeleneteiként zajlott volna szemem előtt…
Mintha egy tökéletes finomságú és alakú görög vázát tartottam volna a kezemben, s csak a vörös háttérben mozdulatukba merevedett fekete alakok súgták volna fülembe a mesét:
„Itt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”
3 hozzászólás
Érdekes megközelítés, de tetszett, a múlt a jelenben, s az üzenet a kezedben. Grat!:)
Itt szeretnék Neked gratulálni a Digikönyvedhez, nagyon szép, színvonalas munka!
Szép ajándékot adtál karácsonyra nekünk, köszönjük!:)
köszönöm elismerő soraid – ismét. a filmmel kapcsolatos benyomásaim alig tudtam formába önteni, oly különös benyomást tett rám. s hogy mindezt úgy, hogy azt éreztem: muszáj leírnom, és másokkal megosztanom. vajon ők miként látták? nem is tudom, mikor futott ez a mozikban, magam egy hete láttam.
igazán kedves vagy és örülök, hogy elnyerte tetszésed a kötet. olyan jó érzés, hogy azt sikerült vele közvetíteni – a visszajelzések alapján-, amit szerettem volna.
Nos, a 300 c. filmre koránt sem lehet azt mondani, hogy történelemhű, vagy hogy egyáltalán valósághű, de annál inkább művészi. 🙂 Egyik kedvencem, már ami a megvalósítást illeti, bár lett volna pár jelenet, amit… ;] Örülök, hogy ilyen nagy benyomást tett rád is. Egyébként múlt tavasszal mutatták be, ha jól emlékszem… és hát moziban lett volna az igazi. Sajnos én is már csak DVD-ről láttam, pedig moziban azt hiszem, többszöröse lett volna az így sem kicsiny élmény.