2024. december 22., vasárnap
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    Cikkek

    Áldozatok

    dpankaBy 22 hozzászólás1180 megtekintés

    Állok a buszmegállóban néhány embertársammal. Köztük egy láthatóan afrikai kinézetű is van. Nem igazán figyeltem, de akarva akaratlanul észrevettem.

    Aztán felszállunk a buszra. Ő megáll a legközelebbi ajtónál, épp úgy hogy véletlen is összetalálkozik a tekintetünk. Kezében nejlon reklámtáska. Kidomborodó tartalma szögletes, biztosan valami dobozféle lehet. Többször is egymásra nézünk. Zavaromban oldalra figyelek. Ott is egy idegennek, azaz nem európai arc vonásokkal rendelkező, és kinézetű emberre vagyok figyelmes, közvetlenül a mellettem lévő sor ülésén, azon ül aminek a háttámlája a buszablakkal háttal van. Így épp szemtől szembe találtam magam vele is. Tekintetéből ideges feszültség sugározik, amivel párosul az is, hogy folyamatosan tördeli összekulcsolni szándékozó kezét. Mindez zaklatott lelkivilágra vallhat. Közben visszanézek a másik idegenre, aki láthatóan engem fürkész. Eddig még nem igazán tapasztalt érzés kerít hatalmába. Nem akarok gondolni rá. Egyszerűen félek.

    Nézek kifelé az ablakon. Aztán mégis az idegenre. A busz megáll. Ekkor a velem szemben ülő utas feláll és leszáll. Ahogy ezt megtette, az eddig álló idegen gyors mozdulatokkal veti be magát annak helyére. Most már végképp próbálok másra gondolni. Számolok magamban, vajon hány megálló van még hátra, és mennyi idő az, hogy leszálljak és megszabaduljak minden rossz érzésemtől. Érzés, melyet még így, idegen ember nem váltott ki belőlem, csupán azzal, hogy a közelemben van. Érzés, hogy félek. Pár másodperc múlva megszólal bennem az ösztön, álljak fel és szálljak le. Felállok és odaállok az ajtóhoz. Észrevétlenül azt próbálom kinyomozni, vajon a két idegen ismerheti-e egymást? A félelem ekkor társult a gyanakvásommal, mely szerint…

    Még két megálló. Kibírom. Lassan telnek a másodpercek és próbálom elhessegetni a gondolataimat, hogy ne fessek ördögöt a falra. Ezután már nem, már nem nézem őket. Nem akarom nézni. Úti célomat elérve leszállok. Ahogy távolodik a busz úgy igyekszem én is messzire kergetni az előző megtapasztalt érzéseket. A félelmet, hogy áldozata lehetek egy robbantásnak, egy lövöldözésnek, áldozata egy értelmetlen és embertelen brutalitásnak, hatalmi célnak.

    Félek, most már nem csak a buszon, hanem odahaza is, hogy bárhol bármikor megtörténhet, úgy ahogy tegnap éjjel Párizsban, és annak előtte szerte a világon. Már mindannyian áldozatok vagyunk. Hisz a félelmeink valósággá váltak.
    De nem szabad félnünk tenni ellene, hogy megszabaduljunk ettől, mert különben mindannyian belepusztulhatunk.

    Share.

    22 hozzászólás

    2. Finta Kata on

      Nem értem a félelmedet. Képzeld el a történet ellenkezőjét: világkörútra indulsz, mert nyertél a lottón, van rá pénzed, hogy megismerd a világ más tájait. Egy keleti országokban idegen vagy te is,
      – főleg ha – buszon-metrón vagy éppen gyalogosan nézegetsz, mert minden érdekel, ami ott más, mint nálunk. És egyszer valaki, egy helybeli figyelni kezd téged, s rájössz, hogy fél tőled, csak azért, mert neki idegen vagy… Mit keresel ott, talán fegyver is van nálad? – gondolja, mert nem ismer.
      Nem folytatom ezzel, mert az is megtörténik, amivel befejezted az írásod.
      De akik most menekülnek, gondolj arra, hogy a szemükben rettegés lehet, mert olyan helyről jöttek, ahol háború van, s nap-nap után ki se mehetnek az utcára, mert lövöldöznek, s félelmükben gyalogosan kisgyerekkel, két bottal járó öregekkel jönnek olyan helyre, ahol békesség van, hogy mentsék az életüket.

      • dpanka on

        Kata! Nem teljesen értetted azt ami ott akkor lezajlott bennem. Félre értelmezted mindazt amit írtam. És igen, félek, hiszen a szörnyűségek amiket ÁRTATLAN embereknek okoznak, az ezt váltotta ki belőlem. Ez nem azt jelenti, hogy minden bevándorló terrorista, és nem is gondolom, sőt szolidáris is vagyok velük, nem bántom őket, nem szidom, hiszen ők is ÁLDOZATOK néhányat eltekintve. Viszont a bizonytalanság a kétség minden érző emberben ott van, az hogy félelemmel tölti el, nehogy baja essen neki és másoknak. Nem írtam volna le ezeket a sorokat, ha nem éltem volna át, és nem írtam volna le, ha nem történik meg az ami Franciaországban megtörtént. Ezek után pedig még jobban félek, aggódom és Imádkozom az Istenhez! Nem csak magamért, hanem minden embertársamért.
        Ez a szörnyű valóság- "De nem szabad félnünk tenni ellene, hogy megszabaduljunk ettől, mert különben mindannyian belepusztulhatunk."
        szeretettel-panka

        • Finta Kata on

          Kedves Panka!
          Nem értettelek félre, és főleg: megbántani nem célom. Nem értettem, hogy minden idegen benned félelmet keltett – írásodból ezt éreztem. (A félelem nem csak benned van, tudom, s attól függ, ki mennyit bír el.) Jó, hogy megírtad, látszik, mások is hogy éreznek. Borzasztó, ami történt Franciaországban, s ki tudja, hogy hányan menekülnek még el, mert ahol laknak, ott napirenden van a harc, háború, kegyetlenség, azok elől jönnek.
          Akik robbantani akarnak, biztos, hogy nem a tömeggel érkeznek Európába, hogy több-ezer-kilométereket gyalogoljanak forróságban, esőben és sárban – azoknak bőven telik drága repülőre is. Az utóbbi években hány hasonló robbantás történt?, csak az USA két toronyházát említve, mindenhol előre, alaposan megfontolt szándékkal történik.
          Abban reménykedjünk, hogy az illetékesek majd jobban figyelnek, hogy megakadályozzák a rémtetteket.
          Előttem jól összefoglalta Gyömbér, egyetértek vele.
          Szeretettel: Kata

    3. Finta Kata on

      Fiatalabb vagy annál, ezért a második világháború borzalmait nem ismerhetted. Nem tudod, mi az, hogy a lakás ajtaját kinyitva már félő, hogy egy löveg megtalál… s repülők zúgnak a fejed fölött éjjel-nappal, folyton bombáznak… A boltokban se nyugalom, nincs élelem, mert azokat a katonáknak már elzabrálták…
      Akkor innen Magyarországról is sokan, akiknek volt rá pénzük, elmenekültek a háború borzalmai miatt, Amerikába vagy máshová. S ott új otthonra találtak. Nos, akik most ide menekülnek, nem mind gazemberek, legtöbben köztük rendes-dolgos emberek, ezért mindenkitől mégsem kellene félni!
      Írásod olvasva ezek jutottak eszembe.
      Barátsággal: Kata

    4. Selanne on

      Én ma reggel vettem döbbenten tudomásul a történteket Francia országról. Mindenütt a döbbenet. Bennem is felszínre került, a félelem érzete. Pedig kis otthonomban vagyok. Nem buszozom, nem járok tömegrendezvényre. Gyakorlatilag nem sok helyre. De, bevásárolni, a mindennapi teendőim elvégzéséhez kimozdulok, mint minden ember. Úgy, ahogy te utazol a buszon, munkába indulva, vagy hazafelé.
      Panka! Ha számodra gyanús bármi, bárki, ne latolgass! Szállj le a buszról, mielőbb, ha teheted, és inkább gyalogolj 2 megállóval többet, mert ott akkor félelem érzeted lett. Ha éppen alaptalan is, de vallom, a megelőzés a legfontosabb. Addig, amíg az a gyakorlat, hogy utólag oldjuk meg a történteket, késő. Lásd most is. Még mindig nem ébredt fel Európa, meg kell halni embereknek, sokkot kell kapni ahhoz, hogy ébredezzenek.

    7. Gyömbér on

      Kedves Panka!

      Mind a két gyerekem Franciaországban van. Zenélnek, és egy turnén vesznek részt. A tegnapi borzalmak után folytatódnak a koncertek.
      Nagyon nehéz nekünk most itthon.

      Ezzel együtt úgy gondolom, hogy nem tekinthetünk mindenkire úgy, hogy az ellenséget látjuk bennük. Nekem az iskolában van nigériai kollégám, aki naponta szenved az előítélettől.

      Gondold el, hogy azoknak az embereknek az óriási százaléka (közel 100!), akik elmenekültek Szíriából, pontosan azok a borzalmak elől menekültek el, ami tegnap történt Párizsban. Náluk ez mindennapos. Láttam a biatorbágyi állomáson egy apukát két kicsi gyerekkel, akinek az egyik lábát levágták, mert szétroncsolta egy repesz. Azt mondta, azért menekül, mert azt szeretné, ha a gyerekei békében nőnének fel.

      Nem tudom, mi a megoldás. Végtelenül kétségbe ejt és elszomorít a helyzet. Mindennel együtt azt gondolom, hogy nem a származás vagy a bőrszín határozza meg azt, hogy ki a gonosz és ki a jó.

      Gyömbér

      • dpanka on

        Kedves Gyömbér!
        Nincsenek előítéleteim! Viszont a borzalmak sugallnak félelmet, szorongást, és gyanakvást, ez is egyfajta emberi reakció, ha nem történnének szörnyűségek akkor ezek sem volnának!!!
        Ez olyan mint mikor van 3 tojás, félsz, hátha az egyik záp. mit csinálsz, egyesével egy pohárba vered sorba, amelyik jó azt azután teszed abba az edénybe amiben feldolgozod. Azaz ha nem lenne záp tojás nem kéne külön pohár, egyből mehetne az edénybe… Lehet durván fogalmaztam, a lényeg, sosem tudhatjuk. De nem magyarázkodom, mert akkor már politika lenne belőle. Amit leírtam vállalom, a környezetemben szinte mindenki így érez, de ettől még nem vagyunk rasszisták, és az előítélet sem szül bennünk semmiféle agressziót, csupán csak félve szemléljük azokat akik onnan jöttek. Tudva és érezve, hogy ők is félnek, ugyanazoktól akiktől mi is.
        szeretettel-panka

    8. Gyömbér on

      (Zárójelben megemlítem, hogy írek, baszkok, csecsenek is robbantgattak jó párszor…) Őket honnan lehetne felismerni?

      Én biztosan nem tudnék folyamatosan gyanakodva élni, mert abba beleőrül az ember. Persze, a természetes reakcióit mindenkinek megértem.

      Üdv: Gy.

      • dpanka on

        Kedves Gyömbér!
        Én sem gyanakszom folyamatosan, de ott a buszon megtörtént, így adta a szituáció, hiszen helyi járaton ritkán utaznak ilyen emberek Győrben. Nem reagálom túl, ez van, ilyen vagyok, szerintem természetes, legalább is nem bolondulok bele, viszont mégis csak így közvetve mindannyian áldozatok vagyunk, mert hatással és rossz érzéssel töltenek el a történtek. Akarva akaratlanul rontja a lelkiállapotunkat, de ezt te is tudod és érzed. Már pedig a félelmeinkről is beszélni kell, anélkül cselekvés és megoldás sincs.
        szeretettel-panka

    9. Joxemi on

      Drága PankáM!

      Eddig csak csendes figyelgetéssel, némaságba burkolva futottam sorokon át, de most szólnom kell. Nehezen szólok, tudod is hogy miért. Talán megbocsátod nekem, ha itt-ott esetlenné kerekednek a gondolataim, de tudom, hogy Te értesz, igazán értesz és azt is, mi miért úgy jut eszembe ahogy.

      Azok az emberek akik elmenekülnek, javarészt a borzalmak földjéről menekülnek el. Semmit sem hagynak hátra, mert ez az értelmetlen háború mindent elvett tőlük – házat, családot, barátokat, életet. Mások azért indulnak el, hogy azoknak akik a családjaikban még élnek, lehetőséget biztosítsanak a túlélésre. És bizony vannak olyanok is, akik önként állnak a gonosz szolgálatába, hogy aztán feláldozzák magukat valamiért amiben ők legalább annyira hisznek mint mi a magunk értékrendjében.

      Mégsem lehet elítélni őket csak ennyiért.
      Mi hatalmak bábjaként épp úgy felelősek voltunk ezért.
      És azok akiknek ebből a legnagyobb haszna van, a legfőbb felelősök.

      Jox

    Leave A Reply