Állati drogok

Érdekes cikk jelent meg az Indexen az egyik este, másnap hajnalban már sehol sem volt; kellett a hely a legújabb napi parancsnak, hogyan szexeljünk még többet, éjjel-nappal, akárkivel. A cikk arról szólt, hogy az állatok pontosan úgy reagálnak a stresszhelyzetre, a kimerültségre és a kilátástalanságra, mint az emberek; illetve pontosabban, mi utánozzuk a négy- és többlábúakat, mert ők voltak itt előbb a földön. A macskák többsége, de az oroszlánok is odáig vannak az illatos macskamentáért: szagolják, rágják, körbeugrálják, ráfekszenek, egyszóval úgy viselkednek, mint aki beflesselt. A jaguárok egy őserdei növény, a Banisteriops caani indáját és levelét rágcsálják, és a kellemes pszichedelikus élmények kedvéért egy időre felfüggesztik a vadászatot. A növény hatóanyagát, az ayahuascát a sámánok is használták, hogy olyan erősek legyenek, mint a jaguárok; újabban a rothadó, halódó és korhadó Nyugat is felfedezte magának. A növényből készült főzet erősen csersavas, barna, büdös, és minden, csak nem finom, viszont alaposan kiüti a felhasználókat.

A delfinek a rendkívül mérgező gömbhallal (fugu) szórakoznak, és a tetradotoxin nevű idegméreg úgy hat rájuk, mint a spangli. Körbeadják a csemegét, játszadoznak, olyanok lesznek, mint a betépett, vigyorgó tizenévesek. A rénszarvas a légyölő galócát kóstolgatja, és ha nem találna eleget, szívesen kisegítik a kedves lappok, akik később a rénszarvas hígabb melléktermékét isszák lelkesen.

Az Ausztráliában és Tazmániában élő wallaby (egy kengurufajta) rájár a mákültetvényekre, és pontosan tudja, hogy az éretlen mákgubót kell megdézsmálni, ha hozzá akar jutni az ópiumhoz. A csuklyás majmok, pókmajmok, gyűrűsfarkú makik és lemúrok az ezerlábúakra pályáznak (akiknek persze nincs ezer lábuk, állítólag 750 a rekord). A ronda féregre hasonlító ízeltlábú egy benzokinon nevű drogot termel, amitől a majom úgy viselkedik, mint a gyógymanó. Felpörög, rohangál az elájulásig, és ez jó neki.

Az elefántok és a méhek egyelőre nem drogoznak, inkább erjedt gyümölcsöket keresnek, és berúgnak, mint a csacsi. Az okos elefántok hamar megtanulták, hogyan szerezzék meg a napi adagjukat a gondozóktól, de a buta méh addig iszik, amíg nem találja meg a kaptárbejáratot, és ilyenkor a záró-tolerancia-párti társaik nem cicóznak: kitépdesik a lábukat, agyonverik őket.

Macska, jaguár, wallaby és a többiek egyformán gondolkodnak: a fárasztó munkával teli nap után ki kell engedni a gőzt, kisebb cserjék vagy pakettek segítségével. Az állat nem hülye, hanem ezt az üzenetet közvetíti: az élet túl nehéz, sőt elviselhetetlen, ha nincs időnként egy kis jutalom. És ezért van az, hogy eddig már nagyon sokan harcoltak a tudatmódosító szerek ellen, de az ősi késztetéssel szemben rendre alulmaradtak.

Mennyire ősi a késztetés? G. Hancock szerint az ősemberek barlangfalain található grafittik pszichedelikus élményeket, hallucinációkat ábrázolnak, főleg bizonyos vonal- (kígyó-) és kör- (nap és hold-) kombinációk. A delfinek és a makik persze sok ezer évvel megelőzik a cromagnoni dzsankit, aki telefirkálta a barlangokat.

Abba is hagyhatjuk a küzdelmet a vadkender, a hernyó, az eki és a többiek ellen? Nem tudom, de majd megkérdezem Körte Vilmos barátomat.