Amerika, London,…és a hányinger

Nem tudom pontosan a hányinger hivatalos megfogalmazását, de szerintem valahogy így lehetne megfogalmazni: – a gyomor természetes felháborodása, ha nincs ínyére valami.
Sok mindentől háboroghat az ember gyomra, például ha sört iszik borra, vagy ha gyomorsavtúltengése van, és savanyú bort iszik üres gyomorra, de ha megterheli juhhússal, és nem oldja fel valami jótékony szeszféleséggel a faggyút róla, akkor is felfordulhat ez a létfontosságú szerve.
Nagyon sok okát hallottam már annak, hogy ki miért fogja meg néha a róka farkát, de most beszéltem először, egy olyan emberrel, akinek Londoni tartózkodása alatt állandó rókázhatnéka volt.
Ezen eléggé elcsodálkoztam, mert teszem fel, ha azt mondja, hogy esőiszonya van, meg se mozdítom a fülem, ha arról panaszkodik, hogy ködiszonyt kapott Londonban, akkor megértően bólogatok, de amikor állandó hányingerről sopánkodik valaki, bizony erre már hegyezni kezdtem a fülem, hiszen ez nem épp olyan hétköznapi róka mese.
Egy Londonban vendégmunkásként dolgozó, ép elméjű és jó egészségnek örvendő fiatalember hozta fel érvként e furcsa betegségét, amikor szóba jött, hogy az ünnepek leteltével miért nem tér vissza oda dolgozni.
A szülei biztatták volna, ám a gyerek hallani se akart róla, pedig nem volt rossz a munkahelye, a kereset miatt se panaszkodhatott, szállása, kosztja biztosítva, mondhatni olyan gyöngyélete lehetett volna, mint Rózsa Sándornak amikor a lovát ugratta, ha ne környékezte volna meg az a fránya hányinger.
Amit nem ételtől, vagy italtól állandósult gyomrában, hanem csak a körülötte zajló élet egyszerű szemlélésétől, ami elkerülhetetlen,(és ebben igazat adok neki) mert nem sétálhat csak úgy vakon a nagyvilágban az, akinek Isten látószervet adott.
Saját állítása szerint semmiképp nem kerülhette el a szemlélődést, hiába igyekezett szemét lesütve járni, jobbra-balra elkapkodni tekintetét, vagy szemet hunyni azok felett, amiket látott, semmilyen metódus nem járt sikerrel, így maradt a hányingerrel.
Képzeljétek el – mesélte – akár merre járok, mindig ugyanazt látom, az egyik utcasarkon egy George smárol Johnnal, egymást markolászva, a másik sarkon ugyanezt csinálja Mary és Susan, de ezt látom akármerre megyek, a parkokban, tereken, vízen és szárazon. Én oda vissza nem megyek, meséljen nekem bárki-bármit lordokról meg ladykről, de ott valami nincs rendjén!
Úgy gondolom tényleg igaza lehet, hiszen ha már az a híres angol hidegvér is ennyire felmelegszik, akkor nem csak a globális légköri felmelegedéstől kell tartani.
Egy régi mondóka is eszembe jutott, amelyik valahogy így hangzott: „Amerika, London, Párizs, ott az élet nem normális”, és ez még ma is aktuális! (Ezt már én rímeltem ide.)