Óriási tömeg gyűlt ma össze a Millenáris parkban, hogy részt vehessen az Átjáró által rendezett 3. AnimeCon rendezvényen. A rendezők elképzeléseit is meghaladta a siker. A 8 száz fősre tervezett Sakura Party -in a vendégek száma az ezret is meghaladta.
Egyre népszerűbb, és egyre nagyobb tömegeket vonz ez a Japánból, Japántól átvett kultúra. Ez a világszerte népszerű irodalmi, és filmipari technologiákra épülő műfaj hazánkban is eléggé elterjedt. A mai rendezvényen CosPlay -nek volt a legnagyobb sikere, ami abból állt, hogy a rajongók az általuk kedvelt anime vagy manga figura, saját maguk által készített ruháikba bújnak, és a legjobban sikerült öltözék díjáért versengenek. Sokan vidékről is felutaztak azért, hogy kedvenc Magyarországon is játszott animjuk szinkronhangjával találkozhassanak. Persze a műsor nem csak ebből állt. Részt lehetett venni egy rajzpályázaton is, aminek a zsűrije a rendezvény látogatóiból került ki, valamint előadást tartott Varro Attila a frissen megjelent Akira dvd-ről, és Fuchs Péter (ELTE média szakos előadó) „Változó ellenségképek keleten és nyugaton” címmel alapvetően az animékben szereplő gonosz karkaterek esztétikai ábrázolásáról, összevetve a nyugati számítógépes játékokéval. Aki képes volt végig állni a tűző napon másfél – két órát, hogy bejusson, annak élményekben gazdag napja volt, aki nem jött el, sajnálhatja…
[IG_KITOLT]
5 hozzászólás
Hát nagyon rövid, bár azt felvillantja, hogy tényleg érdekes lehetett. Van pár elütés, én pár mondatot átfogalmaznék. Talán személyes élmények megosztásával lehetne még színesebb.
Nem rossz, de lehetne jobb.
Személyes élményekkel tényleg gazdagabb lehetett volna a cikk, személyes tapasztalatból mondom, én is voltam animeconon, igaz nem a Millenárison, hanem a Petőfi Csarnokban, de ott már legalább kétezren voltunk, és igazán szórakoztató élmény volt:) Annyit javítanék ki a cikkben, hogy az Anime szó végén az e-t ejteni kell ragozásban is, így nem animjuk, hanem animéjük lenne a szó helyesen.
Szió:)
Na, én ilyenre a világ minden kincséért se mennék el , hmm:) De amúgy tényleg egyre népszerűbb az anime… Egyik ismerősöm saját történetet készített, kb 50 részes volt, de nekem valahogy nem igazán jött be!:D
Ha, hozzá tetted volna a személyes élményeidet, lehet mégjobb lett volna, de így sem rossz! További jó alkotást!
szeretettel:
Eddie
Váááá! Úgy elmennék egyszer én is egy ilyen fesztiválra! Biztos nagyon jó.
Ne fogd vissza magad. Ez egy olyan kultikus, átvett esemény, vagy esemény sorozat, ahol a magyar rajongók is megmutathatják magukat. Itt nincsenek ellenségek, mindenki haver, és olyan ötletek, megoldások kreációk születnek, amiket még az eredeti ötletgazdák sem gondoltak volna. Egyszer érdemes elmenni, vagy többször is