Gyermekkorom kedvenc étele-itala volt az aludttej. Aztán, ahogy fejlődött az ipar, fejlődött a tej feldolgozása is.
Eltűnt a zacskós tej, a dobozos ultrapasztőrőzött, homogenizált „light”-os tej lett. Tulajdonképpen jó, mert nem lesz csomós másnapra, nem savanyodik meg harmadnapra, egy hét múlva is iható. Sőt, aztán már hűteni sem kellett a tejet, megszűnt a mindennapi tejcipelés. Családunkban elterjedt a mondás, hogy „tehenet sem látott tej”.
Persze aludttej sem lesz belőle. Ha megromlik, csak egy keserű, nyúlós izé lesz. Úgyhogy csak álmodoztunk az aludttejről.
Körülbelül két hete történt, hogy a nővéremékkel eltévedtünk Füreden. Na nem nagy eltévedés volt, csak Aszófőre akartunk menni, és rosszul emlékeztünk az útra. Így Pécsely felé vettük az irányt. A fehér templomtól indulva a kis kacskaringós úton, mit látnak szemeim? „NYERS TEJ ELADÓ!” szinte felkiáltottam. Másnap visszamentünk, és felfedeztük a helyet.
Azóta fantasztikus aludttejezések vannak a családban. Férjem, aki gyerekkorában nem szerette, most reggel és este is eszik egy-egy bögrényit. Szinte alig bírjuk kivárni, hogy megaludjon!
Fantasztikus, ahogy a kagylós aludttej szétomlik a szádban! Vagy kissé összekeverve és lehűtve egy forró nyári délután!
És a belőle készült túró? Omlós nem száraz, kis lilahagymával és pirosarannyal igazi fejedelmi étel.
A gyerekek is imádják. Otthon az lesz az első dolgom, hogy felfedezem a friss tej lelőhelyet!
Mindenkinek nagyon ajánlom! Aki teheti, próbálja ki!
6 hozzászólás
Szia!
Hát igen, a valódi tej azért csak valódi tej… Hozzánk egy héten kétszer hoznak frissen fejt tejet, úgyhogy folyton van aludttej. Most, olvasás közben is éppen egy pár kanál aludttejből, rengeteg barackból és egy csöpp szerecsendióból készült turmixszal veszélyeztetem a billentyűzetet. Finom! 🙂
Az aludttejet nem szeretem, de a valódi tejet igen, nálunk még fellelhető 🙂
Jó az írás, egészségünkre!
Hanga
Kedves Emma!
Gyerekkoromban én is gyakran fogyasztottam aludttejet, valóban finom.
Rozália
Szia!
Jó az írásod,habár én nem szeretem az aludttejet,a valódi,tartósítószer-mentes,higítatlan tejet igen-tulajdonképpen csak azt tudom meginni.Jó étvágyat a “nyers tej”-ből készült ételekhez!
Andrenia
Kedves Inesita!
Irigyellek a heti kétszeri friss tejért!
A turmixot pedig kipróbálom, kösz az ötletet!
Nagyon köszönöm a többi hozzászólást is, úgy látom, a friss tej még mindig verhetetlen.
Igyatok sokat!
Emma
Nagyon jó a cikked. Valójában ma már minden “mü”, nem úgy, mint gyermekkoromban falun. Grtaulálok: Colhicum