Az arc és a könyve

És láttam:íme egy pók,melynek adatott hatalom a Föld egészén,hogy egyesekből és nullákból teljesen befonja elfajult fajunk mindennapjait,létrehozva a helyet,ahol szinte nem lehet nem jelen,-de ugyanúgy lehet együtt egyedül lenni,mint a valódi társadalomban,hiszen "a magány nem annyira élethelyzet,mint inkább lelkiállapot,mely teljesen független a környezettől." S mi szanaszét fel-és letöltve a Mindenséget,van,hogy neológusokat alázva posztoljuk a falra(nem a berlinire,nem a Kínai Nagy-ra)a hülyeségeket,magasztos gondolatokat,videókat,képeket,bármit;kifejezendő,- s csatolt állományként mellékelve,mint két lábon járó adathalmazt,magunkat.
Valamikor volt- ill. most is van,csak nemigen használjuk-a boríték,a papír és a toll.Sőt volt olyan is,hogy az emberek találkoztak,vagy felhívták egymást.Vártál mondjuk két hetet egy levélre,mely ha nem hagyományos,akkor tinimagazin kitépett lapjaiból készült borítékban érkezett.Most a virtuális változatra vársz(vagy a másik a tiédre?),s olykor időtlen időkig,mert vagy nincs már mit mondanunk a másiknak,vagy nem tudjuk,hogyan kezdjünk bele,vagy nincs időnk,-valójában persze van,csak szelektív,és relatív ugyebár-,még jó,hogy helyette lehet dobni egy szmájlit,lájkot,bökést,ami,akárcsak ezek hiánya olykor,rendkívül sokatmondó.Egy-egy beszélgetés végén elköszönni sem kell a másik féltől.
Ismerősök(?..inkább fél-idegenek).Számuk egytől a végtelenig terjedhet,bár szerintem könnyen és hamar megszámolható,közülük hány tényleg az,a többi meg csak úgy van,hogy legyen.Van,hogy olyanok is felköszöntenek,akik amúgy jó,ha köszönnek,persze csak mert előzékenyen közzétesszük ezt az adatot is.
Olykor nem tudom már,minek nyomkodom a gombokat,az egész csak valami nagy Arany Oldalak-féleség,telefonkönyv-kiegészítő.

Az antiszocialitás összeférhetetlen a szociális hálóval.Alanya előbb-utóbb törvényszerűen mindenre egyedül marad,közös közönybe fulladt,felületessé és az idő múlásával egyre helyrehozhatatlanabbá váló kapcsolatokkal,tűrve,hogy már nem ember sem ott,sem itt.Nézőpont
kérdése,melyik fél nem keresi a másikat;amennyire az egyiket érdekli a másik…és viszont.Külön pszichológiája lehet ennek,mint annak,hogy ki,mikor,hova és miért klikkel,vagy miért nem,-az én szocioanalízisem eredményéből nekem úgy tűnik,minden emberi kapcsolatom a jelenben létezett csak;amíg én és a másik egy időben és egy térben voltunk,olykor-esetleg némi érdekből.S mivel nem akarok a görcsös ragaszkodás rabja lenni,s hagyom;sorra tűnnek el emberek az életemből.Ez az éteri táj az akárhány kbit/s-al már nem ugyanaz,rég nem a régi;egyre üresebb,mint az ég,az a bizonyos,mint tudjuk,távolodó mennyezet fent.Volt idő,amikor naponta törölni akartam magam,vagy azon gondolkodtam,megkérem a nagyérdeműt:akinek nem vagyok senki,legyen szíves,távozzon önként "ismerőseim" közül,-végül maradtam,s én szanáltam ki párat,vagy ötvenet.

Mert meg-sem-született és magukra hagyott üzenetek,c6-ablakok mögött az érdektelenség homályába veszett az arc(om) és a könyve.