Az elveszett haza

Munkácsy : Az elveszett haza
Nem értem! Árpád apánk által nyer ezeréves hazát, az Európát rengető Mátyás, a törökverő Hunyadi után, hogyan játszotta el a haza kétharmadát a háládatlan utókor. Tanulmányozom a történelmet, a politika játékát, a magyarázkodó írásokat, de semmi sem ad választ. Miért tűrtük hajladozó derékkal a Habsburg igát, amíg vérünk Itáliában elvadult a magyar föld, elsatnyult a magyar lélek.
Emlékezzetek Napoleonra, aki tálcán küldte a szabadságot , amiért Rákóczi 1711-ben bujdosásra adta a fejét. Amikor kilehetetett volna csikarni a függetlenséget, akkor kiáltotta főúri hév: Vitám et sanquinem! Életünket és vérünket a császárért! Ezért vesztettünk 1848-ban, bár nyakunkon volt két birodalom hadserege, de ne ezek fegyvere vert, hanem a kishitűség, az árulás, mert Kossuth megmondta, Görgei elhamarkodott, méltatlan parancsot adott Világosra. Azután jött megint éljen a császár ! Ropogtak a fegyverek szabadságunk ott veszett Világosnál és Aradon a kivégző osztagok előtt és nem Segesvárnál , ahol Bem apó úgy küzdött az orosz túlerő ellen, mint egy oroszlán. Petőfi úgy lelkesített mint Mars istene, aki egyedül többet ért, mint ezernyi megfutott vitéz. Nem értem! Miért nem volt több előrelátás több számítás, ha kellett szószegés, ahogy mások csinálták, akik százszor szegtek szót , szerződést nemzetükért, vagy szúrtak hátunkban álnokul kést. Nem értem vezetőink lelkületét, 1914 előtt. Hazánkban nyíltan folyt a magyar gyalázás, ha kellett pártütés. Az összeesküvés, bár jól bántunk a menekülő az idegennel, befogadtuk és amikor hazánkban megtollasodott azt mondta nyomorult:- mi voltunk itt előbb! Velük a vész a hazánkba költözött. Összejátszottak az ellenséggel és kötöttek titkos szerződéseket ellenünk. Körbenyaltak oroszt, franciát, amíg magyar honvéd menetelt a Mazuri tavaknál vagy vérzett Lemberg előtt. Az árulás szerződés szegés 1916-ban kitört.
Nem értem! Mit kerestünk Doberdónál vagy Piávé fölött, vesztek katonáink ezer számra, amikor határainknál csak néhány csendőr őrködött. Harcoltunk négy évet a semmiért, néhány signum laudisért, egy millió halottat vesztettünk Európa harcterein. Mikor jött a vész nem volt sem fegyverünk sem emberünk, mert szétszórtuk Itália és Galicia harcterein. Ezért hagytuk veszni, Erdélyt, Bácskát és a Felvidéket. De veszthettünk volna ennél többet is, mert emlékezzetek a párizsi béke frakkos uraira. Ők többet akartak, és nem Bratianu és Benes uraságain múlott , hogy Brassó, Kolozsvár után, nem Budapest következett, és nem Románia vagy Csehország része lett. De a háborúnak is egyszer vége lett de mi lett Nagy Magyarországból? Egy béna a csonka test. Számunkra csak azt maradt, hogy sírassuk a holtakat, mert élő nem akadt, aki azt mondja? Nem! Trianon nem, Erdélyt, Bácskát a Felvidéket nem adjuk, nem! Ezért szabdalták szét szép hazánkat és adott bőven belőle Clemanceau árulásért bért. Hiába védték, építették őseink 1100 évig e földet, hiába pihennek az elveszett rög alatt Árpád hős vitézei, idegené lett föld és erdő, mert hagyta elveszni, a magyar lankadt akarat. Ránk szabadult minden haramia zsákmányra leső pestis had, mert elárvult hazánkban védelmet nyújtó magyar hadsereg nem maradt. Csak harcterekről megfutott örül tömeg, amelyet annyi vér és szenvedés után, már nemzeti hadsereggé szervezni nem lehetett. de KunBélának ez kellett, ezekből szervezték a vörös kommunista hadsereget. Ez a hadsereg hiába állt a Tiszánál, hiába parancsnokolt a cipészből lett politikai tiszt, mert ideológiával lőtték az ellent, a román áttörés sikerült. Elvették Erdély is szegény árván maradt hazánk csak az Istenhez könyöröghetett. Aztán lezárult Trianon, újból béke lett, Nagy Magyarországból egy csonka test. kétharmadnyi föld és egy harmadnyi magyar cserélt hitet, hazát egy olyan háborúért, amely soha nem volt a miénk. Szolgák lettünk hazánkban, zátony és terror következett, züllött a magyar lét, iskoláink szétdúlva, egyetemünk is oda lett. Már nyelvünk tépték és kékre verte hátunk a csendőr terror, amikor jött az öröm hír, hogy csonka ország, Észak-Erdély, Bácska, a Felvidék újból összeforr. Vezéreinknek ez sem volt elég, ők többet akartak, az orosz pusztát. Kaptunk ezért súlyos leckét az orosz Donnál. A lecke véres volt, a nemzet temetett, az anyák siratták a feláldozott kettős hadsereget.
Utána elkövettük a régi hibát nyitva hagytuk a keleti határt. Az orosz meg is jött, Budapest elesett, amit nyertünk 1940-ben 1945-ben mind elveszett. Ajándékot is kaptunk a vörös hordát amely 45 évig ránk telepedett és karámot húzott szögesdrótból körénk, hogy rab legyen mindenki, aki él és törjön követ, amíg a pribékek szétverik csontjait. Így telt el 45 év, amíg megunta sorsát a nép, és lerázta láncait. De nekünk szétszórt magyaroknak új lánc készül sokkal nemzetibb, a koldus szegénység, júdások világa, a kettétört hit. de mit nyertünk mi erdélyi, magyarok e földön? Reményt, kiábrándulást? A nóta ismét a régi, nem lesz Bólyai egyetem, autonómia sem, talán más iskolai is kevés. a nyelvünk is préda lesz, mint volt 1990 előtt. Még nem érti mindenki, nem mer vallani mások előtt, hogy rosszul áll a szénánk és nem is reménykedhetünk. Nem értem! Hol vétett az ős? Mert elindult és Pannóniába jött. Itt a szláv, román tengerbe élhetjük sanyarú életünk, de összes hibánkért , amit elkövetett az ős, felelnünk az unokák és a történelem előtt.
Megjegyzés: 2008