Az Úr csodásan működik

És útja valójában rejtve van, ezt én már rengetegszer tapasztaltam, ám még sosem jutottam azon pontra, hogy legalább egy aprócska kis dicséretet zengjek ezért, – pedig nem ártana – mint hajdanán tette azt William Cowper, aki ezen verset költötte.
Ez bizonyára azért mert amolyan prózaibb lélek lévén, nem szállnak meg egykönnyen a múzsák, no meg hála Istennek, nem mindegyre sűrű ködbe boruló zónában tengetem életem.
William ugyanis ennek köszönheti, hogy a múzsa megszállta, és dicsérhette az Urat, no persze sejtvén, hogy tulajdonképpen bárhol, bármi is történik az a Mindenható akarata.
Ugyanis a legenda szerint, egyszer kissé depressziós hangulatban lévén, Cowper eldöntötte, a Temzébe veti magát, búcsút mondván e földi életnek.
Ám olyan sűrű köd ereszkedett alá, hogy szegény taxis, akarom mondani fiákeres, akivel utolsó útjára vitette volna magát, GPS híján semmiképp nem talált a folyó partjára.
Emígy kénytelen-kelletlen életben maradt, oszt hazaérve, papírra vetette a szöveget, amit majd megzenésítettek, és mellékesen az én legkedvesebb énekemmé lett.
Hogy miért? Nem nehéz kitalálni, de azért elmondom, nehogy valaki ki ne találja, oszt a kíváncsiság nagyon megfurdalja.
Nos, a magyarázat egyszerű, ez a szöveg és dallama mindenkor megóv a stressztől, és megszabadít, a rám nehezedő bármilyen megoldhatatlannak tűnő problémától.
Ha nem tudok rájönni, hogy mi miért történik, csak dúdolgatni kezdem magamban, és egycsapásra megszűnik minden gondom, hiszen tudom, Valaki tudtával történik az, ami történik, és bizonyára javamra válik majd, csak ki kell várnom türelmesen, míg ez bekövetkezik.
Nos, bevallom, nem mindig tudtam kivárni, míg az Úr felfedte előttem tengerbe rejtett lábnyomát, ezért kaptam is az orromra néhány fricskát, de kihevertem, és továbbá mindig igyekeztem ormányomat megkímélni a kellemetlen koppintásoktól.
Például egy ilyen esetem volt egykoron, azokban a régi szép kommunista időkben, mikor mindenki keletről nyugatra igyekezett a csíkot elhúzni. (mely tendencia mindmáig fennmaradt, jába a keleten is vadul meghonosodó kapitalizmusnak.)
Én is belázasodtam, és vágyálmoktól gyötörve eldöntöttem, hogy arra veszem az irányt.
Mivel legális útvonalat nem kaptam, gondoltam megpróbálok egy illegálisra lelni. Aki meg keres az talál, így sikerült találnom utat, sőt még idegenvezetőt is, aki biztosított, hogy oly simán sétálunk át az országok határán, akár a zsidók hajdanán a kettéválasztott tenger fenekén.
Mondanom se kell, ez nem így lett, bizonyára azért mert az Úr nem helyeselte útvonalamat, és nem emelt vízfalat az út mentén. Ennek híján a nyomkeresőm majdnem félre lépett pénzecskémmel, mielőtt a sima utat megmutatta volna, mert természetesen nem keresztény testvéri szeretetből ajánlotta fel segítségét.
Ám szerencsém volt, gyorsabb voltam nála, így fejbe kólintottam, mielőtt lelécelt. Ő ájult lett én meg boldog, és még boldogabb miután irányt változtatva egy nap múltán hazaérkeztem.
Soha többé nem próbáltam faképnél hagyni szülőföldem, pedig lett volna alkalmam, de közben rájöttem, hogy én csak itt érzem jól magam, a saját bőrömben, még akkor is, ha valakik ezt mindegyre próbálgatják, lenyúzni rólam.
Ezért sokszor hálálkodom annak, ki erre ráébresztett, ám dicsérő szöveg mindmáig nem született, pedig mint gondolatban mondottam, nem ártana, ha egyet fabrikálnék.
Hogy mi lehet az oka?
Erre egyelőre még nem jöttem rá, de hát az Úr titkos mélységekben formálja terveit, és csak akkor hozza felszínre azokat, ha az ideje elérkezik.
Ezért míg ihletet nem kapok, addig inkább hallgatok, csak csendben imádkozok, és minden napomért köszönetet mondok.
Ajánlom tegyétek ti is ezt feleim, és higgyétek el nekem, jól megy majd sorotok!