Begolyózva

Már két napja ki sem mozdultam a konyhából. Szemeim előtt piros golyók ugrándoztak. Attól tartottam, ha sokáig így megy, begolyózok…

Bő termés volt az idén meggyből. Hát persze, hogy elrakom! Válaszoltam a férjem fel sem tett kérdésére. Csak nem hagyjuk kárba veszni? No, lehet, hogy itt követtem el az első hibát, mert ettől kezdve ő csak hordta, hordta a ládákat. Dolgoztam magam is szorgalmasan, készült a szörp, a befőtt, a lekvár, de került a mélyhűtőbe is bőséggel. A legnagyobb munka mégis a magok eltávolítása volt. Előkerült a kis magozógép. Kattogott ő szorgalmasan, közben fröcskölt, mintha most egy évre előre ki akarná élvezni minden örömét, tudván, hogy azután a kutya sem törődik vele. Csupa „vér” volt már a csempe, az asztal, a járólap, és természetesen jutott bőven az arcomba is.

Csöngettek! Gyors kézmosás, ajtónyitás. A postás visszahőkölt, majd gyorsan átadta a küldeményt. Nem is köszönt el, mintha menekülne… Visszafelé jövet a tükörbe pillantottam. Magam is meglepődtem, hát hiszen, csupa vér vagyok! Én balga, fehér kötényt kötöttem. Most inkább meg sem próbálom leírni milyen volt. Megfogadtam: nem nyitok ajtót senkinek!
Bekapcsoltam a számítógépet. Van bő tíz óra zene letöltve, a gép maga váltogatja a zeneszámokat, tehát semmi dolgom vele, majd feldobja a hangulatom ilyen unalmas munka közepette. Jól felerősítettem, hogy a konyhában is élvezhető legyen.
Az Olasz capricciót már dúdoltam, egészen felhangolódtam. Azután Smetanával andalogtam a Moldva partján. Hallgattam amint locsog, fecseg a folyó, a part menti fák lombsusogását hallgattam, ábrándoztam.
Dvořak Szláv tánca! Hát ez egyszer táncra nem perdülök, de egészen felélénkültem. Gyorsabban püföltem a magozót, fröcsögött a vér szerteszét, már úgyis mindegy, fő a meggy, meg, hogy a munka megy! Már semmivel sem törődtem… Jött a férjem, az utolsó ládával. Kikergettem a konyhából, vigye el innen még szépen mondom. Jobbnak látta nem vitatkozni velem, majd holnap elviszi az alkalmazottainak, biztosan lesz aki kapva kap érte. Ebben megegyeztünk…
Beethoven: Emperor! Mi tagadás, levett a lábamról. Egy székre rogytam, a könnyem is csorgott.
Elég már mára, fáradt vagyok, látni sem bírom a vértócsákat…

Ezt a vérmezőt még feltakarítom. Mint gyilkos, a nyomokat eltüntetem, lemosok, felmosok… már sehol egy vérfolt, sehol a tetem, a bizonyítékot eltüntettem. Kicsit megkönnyebbültem.
Már a zuhany alatt álltam, amikor beszűrődött Mozart zongoraversenye. A huszonegyedik! A kedvencem. Olyan léleksimogató dallam, nagyon rám fért. Minden rendben van, holnapra kipihenem magam.

Az álmom? Az már igazi horror. Sikítok hangosan… ez véresen komoly. Miért nem hagytam bekapcsolva a gépet? A zenétől talán visszatérek a valóságba, ami nem véres, hiszen fekszem az ágyban… a magozógép zakatol az agyban…
Zene nélkül nem megy. Bekapcsolom a gépet, beállítom Brahms altatódalát.
Visszafekszem. Jó éjszakát!