Nagyon szerencsés ember vagyok, már ami a munkahelyemet illeti, mert ebben az évben egy új munkarendet vezettek be. Hét közben tíz órát dolgozunk és bedolgozzuk a pénteket így nekem mindig hosszú a hétvégém. Ennek a feleségem örül a legjobban, mivel ő dolgozik, így nekem kell bevásárolnom hétvégére.
Bevásárló körutam abból áll, hogy reggel hétkor kimegyek a piacra és megveszem a főznivalót. Utána irány az egyik nagy bevásárló központ, ahol a többi dolgot szoktam beszerezni. Általában mindig felírom, hogy mit kell vásárolnom, de mire a végére érek, mindig tele van a kocsi olyan dolgokkal, ami fel sem volt írva. Sokszor kapok is ezért otthon.
– Ezt miért vetted, hisz nem is kell!- De olcsó volt, egyszer szükség lesz rá.- Azt hiszem ez a nagy bevásárlóközpontok átka.
A múlt péntek is ugyan úgy telt mint máskor. A sorok közt baktattam, már majdnem tele volt a kocsi, mikor eszembe jutott, hogy vennem kell az éjjeli lámpába égőt. Tanakodtam magamba, hogy normál, vagy energiatakarékos égőt vegyek. A normál olcsóbb, a takarékos meg kevesebbet fogyaszt, végül is hosszútávon megtérül. Találtam is a polcokon több félét, de majdnem mind normál foglalatba való volt, nekem pedig minyonfoglalatba való kellett. A dobozokon nem volt feltüntetve, hogy milyen foglalatba való, ezért mindet ki kellett bontanom megnézni. Végül nagy keresgélés után találtam, de mivel nem akartam bontott dobozt elvinni, hát elvettem a mögötte lévőt, gondolván az is ugyan olyan. Tévedtem. Mikor otthon kibontottam egy normál foglalatba való égő volt. Mindegy majd jó lesz, máshova nyugtattam magam.
Másnap, bár nem szoktam, de ismét elmentem ebbe a bevásárlóközpontba. Persze a lányom rábeszélésére. Megint eszembe jutott az égő. Most már óvatos voltam, mert amit kibontottam azt tetem a kosárba. Ez más volt ugyan, mint az előző napi, de olcsóbb volt, mármint a polcon lévő árból gondolva. A pénztárnál ért az első meglepetés, a 729Ft- helyett, 1890Ft-ba került. Gondolkodtam, visszaadjam? De hisz kell. Végül is hazavittem. Na lesz itt fény és takarékos gondoltam. Becsavartam, kapcsoltam, semmi, újra kapcsoltam megint semmi. Na ez igazán takarékos égő. A dobozra rá volt írva, hogy 15000-órát garantálnak. Így? Garantálhattak volna akár30000-is. Na másnap vissza az üzletbe. Még szerencse, hogy a szokásomtól eltérően nem dobtam ki a blokkot. Az ügyfélszolgálaton elmondtam mi a problémám. A hölgy meghallgatott és megkérdezte,- kicseréli-? Én visszakérdeztem,
– garantálja, hogy az égő világítani is fog-. Ő nem. -Akkor köszönöm szépen és kérem vissza a pénzt.- Vissza is kaptam. Azóta ingyen takarékos az éjjeli lámpám, mivel nincs benne égő, és én döntöm el, hogy hány óra garanciát adok neki.
21 hozzászólás
Kedves József!
Az új munkarend tényleg nagyon jó lehet; a bevásárlás pedig nagy segítség egy feleségnek!
Közkeletű problémát taglalsz a cikkedben, és végig fenntartottad az érdeklődésemet. Azt hiszem, többen is szembekerültünk már hasonló problémával. A zárómondatod pedig nagyon találó… bár az éjjeli lámpa fénye így, tél közeledtével biztosan fog majd hiányozni…
Tetszett a cikked, örömmel olvastam!
Üdv: barackvirág
Köszönöm kedves Barackvirág, hogy olvastad a cikkemet.
Tudod ez az írás is egy kicsit még új nekem.
Igazad van, a lámpa fénye fog hiányozni és biztos, hogy veszek bele égőt, csak meg ne járjam megint. Régen emlékszem a keravilokban ha vettem égőt ki lehetett próbálni.
Örülök, hogy tetszett.
Üdv: József
Kedves József!
Megmosolyogtatott írásod, de azt hiszem, inkább csak a keserűségtől, hogy ez bizony nem ritka eset… Kidobunk egy csomó pénz valamire, amit azután nem lehet rendeltetésszerűen használni. Ráadásul aki messzebb lakik, és nem mindennap tud elmenni a bevásárlóközpontba, sokszor veszni hagyja a pénzét, mert a benzin többe kerülne… Szomorú, de ez van:)
Üdv: Borostyán
Igazad van kedves Borostyán.
Nekem az a szerencsém, vagy ép szerencsétlenségem, hogy gyalog tíz percre van ez a bevásárló központ. Azért még nem vagyok függő. Csak akkor megyek ha kell valami, de olyankor biztos, hogy nem csak azt veszem.
Örülök, hogy olvastad, köszönöm.
Üdv: József
Kedves József!
Örülhet a feleséged, hogy elmész nagybevásárolni. Én is jártam hasonló helyzetbe, bár annyi volt a külömbség, hogy egy polot háromszor vittem vissza kicseréltetni. persze az én hiámból, mert egyszer kicsi volt egyszer nem tetszett a szine, ne tudd meg az eladó már nagyon kiakadt, s már szégyeltem is a helyzetet. További jó vásárlást sok szerencsével(:
Barátsággal Panka!
Köszönöm kedves Panka.
Szerintem nekem sem ez volt az utolsó.
A téves ár miatt, már többször hagytam ott valamit, de vissza még most vittem először.
Van egy rossz szokásom, mindig eldobom a blokkot, de ezentúl már nem teszem.
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdv: József
Szia!
Ez majdnem olyan, mint egy poszt a Homáron. 🙂 (Az index.hu Tékozló homár c. blogja). Kérdés, hogy miért nem próbáltad ki az égőt? Elvileg mindenhol van (kellene lennie) az égők mellett próbatábla.
Üdv, Poppy
Kedves Poppy!
Hidd el, hogy itt nem volt.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: József
Valóban nagyon hétköznapi és gyakran előforduló problémára hívod fel a figyelmet. Nagyon észnél kell lenni a nagy bevásárlóközpontokban, mert nehéz eligazodni a kitett áruk és a kifüggesztett árcédulák viszonyában. Gyakran tapasztaltam már azt a szerencsétlen "véletlent", hogy az árcédula fölött nem a megfelelő áru kellette magát, és jóval többet kellett érte fizetnem, mint amennyire számítottam. Azt hiszem te is így jártál.
Egyébként van egy sejtésem, hogy az a "véletlen" talán nem is igazán véletlen.
Szerintem sem, inkább csapda amibe a gyanútlan vásárló belesétál.
A kasszánál már a legtöbbünk hagyja az egészet.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: József
Szia!
Nem lehet az ember elég óvatos, még így is pórul járhat. Velem is történtek hasonló esetek.
Szeretettel: Rozália
Szerintem elég sokan beleesünk az ilyen csapdákba.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: József
Mosolyt idéztél elő, az arcomon, szinte láttalak..itt, ott, amott, pultoknál, pénztárnál, reklamációnál…de otthon mi volt??))) Olvasni kell!!)))
Grati: dinipapa
Köszönöm Dinipapa.
Otthon csak nevettek rajtam és így még jobban idegesített, de végül már én is nevettem.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: József
Jó cikk… figyelem felkeltő. Mégis mindig beleesünk az ilyen csapdákba.
Örülök, hogy olvastalak.
Én örülök, hogy olvastál kedves Zsike, köszönöm.
Tudod, én sem először estem ebbe a csapdába.
Üdv: József
Kedves Szhemi!
Sajnos ilyen áron, de én is megtapasztaltam, hogy mindig felírjam, ami valóban kell, és mást ne vegyek meg, illetve ha valami nem működik, akkor visszavigyem.
Jót mosolyogtam a cikkeden, mert korábbi énemre ismertem benne 😀
Üdvözlettel:
Myrthil
Kedves Myrthil!
Köszönöm, hogy olvastad és örülök ha tetszett.
Üdv: József
Szhemi…éled a mindennapokat, úgy ahogy, sok sok sorstársad. Van min változtatni, csak az a baj, hogy este nem tudsz olvasni…de ez senkit sem érdekel…mert nem számítasz már…itthon, sajnos így van, és ezzel nehéz megbarátkozni, de a mi országunk csak különleges barátságokról szól…gondolom tudod. Ha gondolod átmehetek felolvasni, van egy szupi zseblámpám, még a "Kádár korszakból", talán jobb mint a mai nem világító izzó….
Barátsággal: Dinipapa
Kedves József!
Nagyon jó és tanulságos a történeted. Lám, így kell takarékoskodni! Persze, az ilyen üzletben nem szeretnék vásárolni, ha zsákbamacskákat árulnak. Ez is tanulság.
Találtam egy elütést: "mind máskor" – mint – volna a helyes. Alkalmilag javítsd ki.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Nagyon örülök, hogy ezt a régebbi írásomat olvastad, megtiszteltetés nekem, köszönöm.
A hibát javítom.
Köszönöm az észrevételt.
Üdv: József