Bizalom

Nem mindig tehetjük azt, amit szeretnénk. Az élet sokszor kényszerít minket olyan döntésekre, amelyek ártanak nekünk, megtépázzák a lelkünket, de meg kell tennünk, mert a józan ész kiköveteli a lezárást, a problémák egyértelmű megoldását. Veszíthetünk, de a veszteség sosem tragédia. Gyakran előfordul, hogy ha mélyebb elemzést végzünk, rájövünk, hol követtük el a hibát, mikor húztak csőbe minket, mikor fogadtuk el a dolgok irreális kimenetelét, vágyaink megvalósulását miért tekintettük szükségszerűségnek?

Nem vagyok idealista, de romantikus álmodozóként mondhatom, hogy sokszor teljesülnek az álmok, ha teszünk azért, hogy megvalósulhassanak. Néha, túlértékeljük a szerepünket, máskor alábecsüljük a képességeinket, de ami igazán fontos, figyelünk a visszajelzésekre. Mindig fontos, hogy tudjuk, merre járunk, jó-e a cél, még ha irreálisnak is tűnik. Mi szab határt az álmok megvalósulásának? Ha nem érjük el a kitűzött célt, gyakran a környezetet, a külső körülményeket okoljuk ahelyett, hogy magunkba néznénk, és feltennénk a kérdést, nem vagyunk-e túlságosan hiszékenyek? Nem tulajdonítunk nagyobb szerepet a visszajelzéseknek, mint a józan ítélőképességünknek? Az esetek többségében szívesen altatjuk el az éberségünket. Bízunk valakiben, pedig, nem is ismerjük. Felépítünk egy illúziókból álló jövőképet, nem figyelünk a veszélyre, hogy a bizalom meginog, és kártyavárként omlik össze a jövő, maga alá temetve a jelent is.

Időbe telik, amíg felszámoljuk magunkban az érzéseket, emlékképeink sem okoznak fájdalmat, és már nem hibáztatunk senkit, délibábba ütközött értékítéletünk miatt.