Ladányi: „Ha van hangszer, ami nem érdekel, hát az a dob.”
Borlai: „Tánc? Hagyjál már! Kit érdekel?”
A nő: Kivételes egyéniség, művészként és emberként egyaránt. Pályafutását a Győri Balettnél kezdte, majd szabadúszóként a világ számos országában lépett fel Kanadától az Egyesült Államokon át Finnországig. A modern tánc koronázatlan királynője. Táncművészi munkái mellett, koreográfusi tevékenységével is komoly sikereket ért el. A Színház- és Filmművészeti Egyetem mozgástanszékének adjunktusa.
A férfi: A hangok világának gyermeke. Hangmester anya és hangmérnök apa vére. A dob nagymestereinek – Joe Morello és Harvey Mason – hallgatása már egészen kicsi korában megpecsételték sorsát. Mára Magyarország legkiválóbb dobosává érett. A nevek, akikkel dolgozott már együtt, önmagukért beszélnek. Csak néhányan ezek közül: Babos Gyula, Kaltenecker Zsolt, Presser Gábor, Jamie Winchester.
Két művész, a maguk területén páratlanok. A Sors úgy rendelte, hogy találkozzanak. Két zseni, akik egy nap gondoltak egy nagyot.
Az ötlet Borlai Gergő fejében született meg. „Dolgoztál már dobossal?”, hangzott a kérdés az ország méltán legnépszerűbb és legkeresettebb jazzdobosa szájából a modern táncművészet legkiemelkedőbb és legszínesebb egyéniségéhez, Ladányi Andreához.
Az első mozzanatok, melyek formálni kezdték a BL-t, ritmus általi egymásra találásuk útját. A cím nemes egyszerűséggel vezetékneveik kezdőbetűi, de utalhatnának akár a rövidítés sportbarátok általi jelentésére is, hiszen ők ketten valóban bajnokok abban, amit csinálnak.
Az előadás megkezdődik, a játéktér megelevenedik. A fényben a dobok mögött helyet foglaló Borlai erőteljes, robosztus alakja, tőle jobbra Ladányi rózsaszín selyemben és balettcipőben. Csend. Az incselkedés lehetősége azonban ott vibrál a levegőben.
A kezdeményező szerep Ladányié. Bátortalan koppantás a padlón cipője orrával. A dob válasza lágy, alig hallható, fuvallatszerű suttogás. Majd újabb felhívás, melyet újabb reakció követ. A párbeszéd egyre összetettebb, a ritmus fokozódik, mozgás és ütem már-már őrült tempóra vált. Kar és láb tökéletes összhangja két külön testben.
Az egymásra hangolódás momentumai ezek. Zenész és táncos próbálgatja egymást, mígnem ráéreznek a közösre.
A kép változik. Vizualitás, hangulat, hatás új perspektívája alakul ki. Ladányi a balettcipőjét zárt magas sarkúra cseréli. Mintegy keretbe foglalva a játéktér közepén helyet foglaló dobost, partnerét most tőle balra láthatjuk, merev, tekintélyt parancsoló pózban.
Az irányító szerep immár az övé. Borlai mintegy meghajolván ez előtt, eddig szigorúan előre fókuszáló tekintetét feléje fordítja. És Ladányi diktál. A zenész koncentráltsága maximumán tökéletesen követi mozdulatait, ritmusát.
A motívumok intenzitása és időtartama változó. A BL-nek megvan az az egyedigése is, hogy nincs két egyforma hosszú előadás. Csakis kettőjükön és az adott pillanaton múlik, hogy a látványt negyven egynéhány percig élvezheti-e a közönség, vagy akár több mint egy órán át.
A hangzás erősödik, a dübörgés ereje már szinte fülsértő, a színpad, a tér, az érzékszervek együtt zakatolnak a dobokkal, az erek lüktetnek, a hatás hipnotizáló erejű!
Ladányi ekkor közelebb lép Borlaihoz, szembefordul a dobokkal, rezgésüket saját testével veszi át azáltal, hogy lassú, óvatos, végtelenül erotikus mozdulatokkal ráhelyezkedik a nagydobra. A zene elhalkul, s vele lassul, ernyed a mozgás is.
Ezután kap szerepet a színpad felső, eddig háttérbe szorult része. Itt szintén egy dobfelszerelés kap helyet, összeállításában némileg hasonlatos ahhoz, melyet Borlai használ, ám formái és anyaga sokkal futurisztikusabb.
A NASA-fémhulladékból készült, a hagyományos kerektől eltérő modern propellert mintázó készlet mondhatni az utolsó pillanatban vált az előadás részévé. Ladányi most ezek között foglal helyet, Borlai háta mögött az emelvényen, a dobos egyfajta utópisztikus tükörképeként. Mozgásuk továbbra is tökéletes összhangról árulkodik, érzik egymást, érezniük kell egymást, hiszen Borlai egyáltalán nem látja a mögötte álló Ladányit, akinek pedig szintén csak látószöge perifériája érinti a férfit. Ezalatt a Borlai előtt összehúzott ablakokra a modern technika segítségével Ladányi káprázatszerű alakja vetül, ezzel is tovább fokozva a földöntúli hatást.
A következő kép vizuális pofonként ránt vissza a valóságba. Egy mozgalmas színteret látunk, sürgést-forgást, rendezkedést. Ladányi a Borlaiéhoz hasonló ruházatban, terepszínű nadrágban, fekete pólóban, rajta fehér trikóval. A felső színpad dobszettjét szedi szét és pakolja a helyére. Borlai persze ezalatt tovább veri a ritmust.
Újabb éles váltás. Borlait a felső dobkészlet megmaradt darabjai között láthatjuk, miközben Ladányi elfoglalja a férfi helyét, annak fő területén, a lenti dobok mögött.
Miközben immár közvetlen közelről barátkozik a hangszerrel, Borlai székkel a kezében visszatér és leül a nő mögé. Egy emberként ülnek a dobok mögött és közös játékukat is így adják.
Arcuk rezzenéstelen, pedig a jelenet fizikailag mindkettőjük számára emberpróbáló. Ladányinak valamennyi karizmát, csuklótól vállig kell olyan mértékben ellazítania, hogy mozdulatait teljes mértékben Borlai dinamikájára bízhassa, a dobosnak pedig a sajátja mellett egy másik testet is uralnia és mozgatnia kell.
Két művész, két művészet egymásra találásának és kiteljesítésének remekművének lehettünk tanúi.