Ma már az irodalomtörténet különös érdekessége, hogy meghökkentően konkrét és egyedi kapcsolódási pontok vannak Jules Supervielle, Illyés Gyula és Ratkó József költészete között. Ám az a furcsa gondolat, hogy Tóth Krisztina költészetét az Illyésével esetleg Supervielle kötheti össze a leginkább, csak most sajgott belém, amikor Bozók Ferenc Kortársalgó című interjúkötetét végigolvasva hosszasan eltűnődtem azon: milyen vitorlát tud majd bontani a közeljövő magyar irodalma, vajon érnek-e már a holnap hősei? A szerző huszonhat mai költőt szólított meg, s mint ahogyan azt az Előszóban is kifejti, elsősorban azzal a szándékkal, hogy a „szekértáborok” fölötti kézfogásokra szólítsa föl az alkotókat. Nehéz vállalkozás ez, de talán nem lehetetlen. A költő, piarista paptanár nemcsak a műhelytitkokról faggatja beszélgetőtársait, hanem óvatos körültekintéssel rákérdez a mai irodalmi életben sokszor irodalmi halált jelentő hitvitátákra és esztétikai zűrzavarokra is, ugyanakkor az értékek sodrásában igyekszik bemutatni az olvasóknak a kérdésekkel illetett művészvilág minden zegét-zugát. A könyv ilyenformán figyelemre méltő keresztmetszet is irodalmi életünkről: vallomást tesz benne öreg és fiatal, mester és kisinas, konzervatív, modern és posztmodern alkotó. A jelentősebbek közül csak néhány név: Czigány György, Tarbay Ede, Serfőző Simon, Fecske Csaba, Zalán Tibor, Rapai Ágnes, Pintér Lajos, Agócs Sándor, Payer Imre, Prágai Tamás, Tóth Krisztina. A könyv szerzőjének természetesen a „nagy öregek” mellett hasonlóan fontosak a frissen kiröppentek és a szárnyaikat bontogató pályakezdők is: így például a csodákra érzékeny Finy Petra és Iancu Laura, a Csoóri Sándor által elindított Véghelyi Balázs, vagy Falusi Márton, aki Léka Gézát vallja mesterének. A többnyire szép és őszinte vallomások közül ebben a rövidke könyvajánlóban hadd emeljem ki végezetül Serfőző Simon biztató szavait: „… ha a nyugat szellemi kincseinkért, áldozatvállalásinkért Trianonnal fizetett is ki bennünket, s cserbenhagyással, újabban se sokkal többel, számunkra akkor sincs más lehetőség, mint összeszedni magunkat. Megtépázott bennünket az idő, de gyökerestől árokba dönteni nem tudott.”