Chacombe

Rejtélyes falvak mindenütt akadnak, például Chacombe Angliában, 5 mérfölddel északkeletre Banbury-tól. Fő nevezetessége egy nagyon régi templom, és egy kevésbé régi, csupán 16. századi kocsma, a György és a Sárkány. Szent Péter és Szent Pál osztoznak a templomon; amely, ahogy mondják, semmi különös, egyszerű kőépület, nyugati végében egy 3 emelet magas, csipkés mellvéddel díszített, szögletes toronnyal. Számos ilyen templom van Angliában. A torony talán a 15. században épült, a clerestorium és a főhajó ablakai a 14. századból valók, a boltívek talán még korábbiak. Van még egy 12. századi keresztelőmedence, ez ovális, kívül bordás mintázattal, peremén több javítás nyomát látni. De nem is ez a templom büszkesége, hanem egy falfestmény, amelyet az a szerencsés körülmény őrzött meg, hogy elfalazták, valószínűleg a reformáció idejében, és csak 1982-ben került elő. Ehhez képest elég jó állapotban van, legalább is ami a központi alakot, a fejjel lefelé keresztre feszített szent Pétert illeti. Régi hagyomány, hogy ezen a módon végezték ki, így tudta már Origenész.

Állítólag ő maga kérte így, alázatból, hogy még többet szenvedjen a kereszten, mint Jézus.

A szenvedésből semmi sem látszik; a festmény nagyon fiatal, hullámos hajú, sovány ifjút ábrázol, akinek ruhájára szemmel láthatóan nem vonatkozik a gravitáció törvénye. Két hóhér áll mellette, az egyik a jobb felső sarokban, mintegy a levegőben. Arcát egészen sötétre festették, talán azért, hogy jobban hasonlítson az ördöghöz, fején a pogány kínzók kötelező fejfedője, az úgynevezett bolondsapka. A másik hóhérból csak homályos nyomok maradtak a festmény jobb alsó sarkában, és kalapácsot tart a kezében. Az egész kompozíció a Tarot Major Arcana 12. kártyájára emlékeztet.

Az akasztott ember! Csak éppen ott durván ácsolt akasztófát ábrázoltak, kereszt helyett. Erre is egy fiatalembert akasztottak fel a bal lábánál fogva; az arckifejezése feltűnően derült, mintha transzban lenne. Azt mondják, ez csak egy szimbólum az orphikus misztériumokból, azt jelképezi, hogy a jelölt élete teljesen megváltozik a beavatás után. Több Tarot kártyán pénz hullik az akasztott ember zsebéből, ami az áldozatvállalást vagy a földi gazdagság megvetését jelenti; de lehet a 30 ezüstpénz is, amit Júdás kapott Jézus „elárulásáért” – bár nem egészen világos, miért volt szükség az árulásra, hiszen Jézust mindenki ismerte. Nem sokkal azelőtt vonult be diadalmenetben Jeruzsálembe; az emberek pálmaágakat terítettek elé, hozsannával fogadták, és Izrael királyának nevezték (János 12.13). Hihető, hogy Péter azért választotta magának ezt a halálnemet, mert ő is elárulta, vagy megtagadta a mesterét.

Vándor motívum ez, amelyet hol Odinnal, hol Dionysiossal vagy Osirissal hoznak kapcsolatba. A Tarot kártyákat szándékosan úgy tervezték, hogy mindenki a neki legjobban tetsző szimbólumokat olvashassa ki belőlük. De talán fontos, hogy az akasztott ember mindig behajlítja a jobb lábát, és így mintegy keresztet képez.

A kereszt is nagyon régi szimbólum, amellyel nemcsak a kereszténységben találkozunk. De ha igaz, hogy az első Tarot kártyákat Jacquemin Gringoneur rajzolta VI. Károly király számára, 1392-ben…

Ez könnyen lehetséges. A Tarot kártyákon a középkori élet jellegzetes figuráit ábrázolták: császár, császárnő, pápa, kókler, bolond. A többi teljesen általános szimbólum: nap, hold, csillag és hasonlók. Nehéz megmondani, hogy a festmény mikor készült, de biztosan 1392 után, a 15. században. Lehet, hogy az ismeretlen művész már látott egy Tarot kártyacsomagot. Lehet, hogy a hasonlóság merő véletlen. Nem is tudnánk róla semmit, ha el nem falazzák, el nem takarják egy kőlappal, amelyről egyébként az derült ki, hogy korábban oltárként szolgált.

Sok érdekességet rejthetnek még a régi templomok.

A régi templomok, és a falvak a templomok körül. Ránk maradt Chacombe egy térképe, amely nem lehet régebbi, mint a 16. század, mert már ott van a kocsma, a György és a Sárkány. A térkép patakot, középkori halastavakat, vízlevezető árkot jelez a falu északi részén, a templom mellett, a ma Berry Close-nak nevezett térségben egy dombot, amely ma is megvan. Feltételezik, hogy a templom és a domb között egykor házak álltak, a domb pedig egy normann erődítmény romjait takarja. Élhettek itt már szász lovagok is, vagy akár egy római garnizon.

A falu tehát régebbi, mint a templom.

1066, vagyis a normann hódítás óta ismerjük a történetét. 1066 előtt egy Bardis nevű szász lovag birtoka volt. A Chacombe név is szász eredetű, korábbi formája Chalcombe, vagyis „mészkő-völgy,” völgykatlan a mészkődombok között. Hódító Vilmos a kísérete egyik tagjában, Sir Hugh de Anus lovagnak adományozta a falut és a várat – mert nem valószínű, hogy a szász lovag egy parasztházban húzta meg magát. Anus úr nem volt elégedett a nevével, ami valahogy érthető is, egy idő után Anas-nak írta, aztán a fia fölvette a falu nevét, egy kissé franciás formában. Ez a Hugh de Anas és Richard de Cheucombe voltak a falu első normann urai. A szász faépületet elbontották vagy átépítették – egyelőre nem tudjuk, mi van a domb mélyén. A feltételezések azon alapulnak, hogy gazdag család volt, bizonyára ők sem parasztházban éltek.

Itt azt olvasom, hogy 1086-ban Godrey, egy lincolni püspök tulajdonában volt a falu. 1185 körül alapították a kolostort, de még nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hol és milyen kapcsolatban állt a jelenlegi templommal.

Érdekes, amit mondasz, mert én magam is jártam a kolostorban, illetve abban a részben, ami megmaradt belőle, a falutól nyugatra. Nem volt nehéz megtalálni. Szép, ligetes vidék ez, még látható az egykor vízzel feltöltött védő-árok. Az augustinus, vagyis ágostonrendi kolostort II. Henrik uralkodása idején, 1185-ben alapította Hugh de Chacombe. Szent Péternek és Szent Pálnak ajánlotta, valószínűleg a faluban is épített vagy rendbehozatott egy kis templomot, de az nem azonos a jelenlegivel. A kolostornak természetesen volt egy saját kápolnája, amit szintén láttam. A 70-es évek elején bizony még elég romos és elhanyagolt állapotban volt, hallom, hogy azóta szépen felújították. Emlékszem, hogy nagyon barátságtalan hely volt, olyan, amire azt szokták mondani, hogy kísérteties.

Kísértet is van Chacombe-ban?

Igen, több kísértetről beszélnek. Az egyik ott szokott megjelenni, ahol a középkorban a halastavak voltak. Haja-ruhája csepeg a víztől, mintha éppen akkor merült volna föl egy halastóból; de azonnal eltűnik, ha közelebb merészkednek hozzá. A második kísértet egy fehér ruhás hölgy, Agnes de Port; azt mondják, ő járkál a kápolnában. Még van egy hajdani keresztes vitéz is, de róluk majd később. Sajnos, egyiküket sem láttam, nem volt más, csak a hideg és egy nagyon rossz érzés.

Ez bizony előfordul régi és elhanyagolt kápolnákban, pincékben és hasonló helyeken.

Számos adományozó levél és dokumentum említi a kolostort, amely sokkal inkább látszik gazdasági vállalkozásnak, mint a vallási vagy a lelki élet egyik központjának. A priorokat vagy apátokat semmi más nem érdekelte, csak az, hogy biztosítsák az intézmény pénzügyi feltételeit. Már az alapító okirat jószerével csak ezzel foglalkozik. Mint említettem, a család gazdag volt, egy másik Hugh de Chacombe, talán az első Hugh fia igen magas állást töltött be Normandiában 1200 körül, „justicair” volt, ami szó szerint bírót, értelemszerűen kormányzót jelent. Két gyermeke volt, egy Roger nevű fiú, aki meghalt fiatalon, és egy Amabilia (Annabel) nevű lány, aki 1220 körül ment feleségül Gilbert de Segrave-hez. Ennek apja, Stephan de Segrave szintén justicair volt, ő maga Justice of the Forests, 1242-ben. Nem világos, mit takar ez a hangzatos cím, az erdők bírája. Nem is bíráskodott, sem erdőben, sem máshol, hanem a lovagok életét élte. Elkísérte II. Henriket a Gascoigne hadjáratra, ahol Pons polgárai elfogták, és börtönben halt meg. A hagyomány szerint a holttestét visszahozták Angliába, a kolostor kertjében temették el, ahol ma is konyhakert van. Amabilia nem búsult sokáig, hanem ismét férjhez ment, ezúttal a wales-i Roger de Somery-hez, aztán, valamikor 1281 után meghalt. Fiuk, Nicholas is a lovagok életét élte, 1264-ben Northamptont védelmezte, 1277-ben és 1282-ben a wales-i hadjáratokban vett részt. 1295-ben vette feleségül I. Edward és második felesége, Merész Fülöp unokája lányát, Margaret Plantagenet-et. Ez volt a Segrave család legközelebbi kapcsolata a trónnal. Csak egy lányuk született, Elisabeth, aki 1353-ban lett Mowbray of Axholme felesége. Ettől fogva a Segrave család is eltűnt a történelem színpadáról; a cím, Mowbray & Segrave a 15. század végéig élt. Az utolsó leányt, Anne-t, (Baroness Mowbray & Segrave és Countess of Norfolk) a londoni Tower-ban ölték meg. Az volt a bűne, hogy már 6 éves korában feleségül adták a szintén gyermek Richard yorki herceghez, IV. Edward fiához – de ezek az események már messze elvisznek minket Chacombe falvától és kolostorától.

Erre azt szokták mondani, ilyen színesen és veszélyesen éltek az emberek a középkorban. És mi történt Szent Péter és Szent Pál kolostorával? Egy darabig békésen gyűjtögették a vagyont?

Vagy nem olyan békésen. Biztos, hogy nem az imádkozás töltötte ki az életüket, hanem a vagyonszerzés. Egy 1328-as adománylevél szerint Chacombe, Great Dalby, Barfold St. Michael, Penn és Rotherby templomok, valamint a hozzájuk tartozó földek jövedelmére tarthattak igényt. Nincs is olyan dokumentum, amelyik ne a pénzről szólna. A 13. század végén Adam of Appleby volt a prior, aki IV. Márton pápa felhatalmazásával adót szedett. A király nem örült a konkurenciának, és 1310-ben a skót hadjáratra induló katonák élelmezésére kötelezte a kolostort. 1315-ben a kolostor ismét jelentős földadományokhoz jutott. Ők legalábbis adományoknak nevezik; módszereikre azonban egy kis fényt vet a per, amelyet 1315 decemberében indítottak ellenünk John de Port és a felesége, Agnes.

Bepereltek egy kolostort? Ez nagy merészség lehetett abban az időben.

Ebben az esetben a kolostor volt a merészebb. John de Portnak és a feleségének Wormleightonban volt a birtokuk vagy a bérleményük, de mindegy. Wormleighton a közelben, de egy másik megyében, Warwickshire-ban van, ezért Alexander, az akkori prior, Philip pincemester meg más jeles egyházi személyek azt gondolták, ott már nem éri utol őket a törvény. Elrabolták a farmról az állatokat, nevezetesen a nyulakat és az ökröket, elszállították a csűrökben tárolt gabonát, a maradékot összetaposták, nagy károkat okoztak a réteken és a legelőkön, éjszaka betörtek a házba, és minden mozdíthatót összeszedtek, stb. A panaszosok egyenesen a királyhoz. II. (Plantagenet) Edwardhoz fordultak, aki akkor éppen Doncasterben tartózkodott. Agnes egyedül kereste fel a királyt 1315 december 15-én, aztán ismét… majd ismét… Röviden, számos alkalommal találkozott a királlyal, aki 31 éves volt, és úgy látszik, fogékony a női szépség iránt (is). A pletyka akkoriban is úgy működött, mint most; a részleteket jól el tudjuk képzelni.

A kolostori rablók meg természetesen, felháborodtak, az erény nevében.

Hogyan találtad ki? Egyébként Agnest egyre kevésbé érdekelte a birtokháborítás, és annál inkább a király személye. Közben a prior is összeállította a maga védekezését, amely szerint John de Port jogtalanul használta a kolostor valamelyik földterületét, nem fizette meg az obulus massabut-ot vagy a sokféle címen kirótt adók egyikét, stb.

Ez még nem jogosította volna fel őket éjszakai rablásokra; gondolom, akkor is voltak törvényes eszközök.

Törvényes eszközökre nem gondoltak. 1316 tavaszán Agnes de Port eltűnt. A per kimeneteléről nincsenek adatok, de úgy látszik, a kolostor nyerte meg; kártérítést nem kellett fizetniük.

Hogy érted azt, hogy eltűnt? Egy ember nem tűnik el. Meggyilkolták?

Nem tudjuk. Talán nem. A királyt viszont meggyilkolták, igaz jóval később, 1327 szeptember 21-én, a Berkeley Castle-ban. Ez azonban már más történet. Egyébként Agnes de Port nem tűnt el teljesen; időről időre megjelenik a kolostori kápolnában. Van ott egy 1200-ból származó ablak. Itt szokták látni a fehér ruhás kísértet-hölgyet, aki nem nyugodott bele az ítéletbe, vagy inkább abba, hogy elmaradt az ítélet. Sajnos erről nem tudok többet, még arra sem emlékszem, milyen volt „a legrégebbi ablak Angliában.”

Honnan veszik, hogy a legrégebbi?

Ez igazán mellékes. Ez az ablak a legrégebbi, vagy egy másik, teljesen mindegy. Hagyomány.

És a kolostor továbbra is ezen a módon gazdagodott?

Nem mindig jött be a próbálkozás. 1331 körül rábeszéltek egy Edmund de Bereford nevű urat, hogy ajándékozza nekik a Grandborough nevű birtokát. Ez az úr rá is állt, azzal a feltétellel, hogy rendszeresen mondjanak miséket az apja, ő maga, II. Edward király és Henry, lincolni püspök lelki üdvéért, ezen kívül évente 40 shilling összeget osszanak szét a szegények között az ő, 20 shillinget pedig az apja halála évfordulóján. A prior is elfogadta a feltételeket, siettében azonban elfelejtett engedélyt kérni a királytól. A birtokot hamarosan visszaszerezte a Braundeston család, amelytől azt Berefordék valaha megvásárolták.

Remélem, kárpótolták magukat más birtokokkal.

Természetesen. 1411-ben pápai engedéllyel kisajátították a barfordi templomot, II. Gyula pápa 1504-ben nekik ajándékozta Slipton egyházközséget. A vég azonban feltartóztathatatlanul közeledett. Már az 1504-es adománylevél említ indokolásul egy nagy tűzvészt. Egy 1537-es dokumentum „a kolostor maradványairól” beszél. Közben VIII. Henrik nagyobb pénzösszeget kölcsönzött egy bizonyos Michael Fox nevű londoni úrtól. Fox a kölcsön visszafizetését kérte. Henrik azt felelte, hogy pénze ugyan nincs, de a rendelkezésére bocsát néhány katonát, kergesse ki Chacombe-ból a szerzeteseket, vegye birtokba, amit talál, és felejtsék el az adósságot.

Ezt nevezik királyi elintézésnek.

Így is történt, a Fox család birtokba vette Chacombe Priory-t, és ott is éltek 1543-1810 között. 1600-ban ismét tűz ütött ki, ez azonban nem okozott nagyobb pusztítást. Az épületet II. Károly uralkodása idején hozták rendbe, a homlokzata azóta sem változott. Belül azonban nagy átalakítások történtek; én legalábbis nem kolostori cellákra, hanem elegáns szalonokra emlékszem, tele antik bútorokkal, festményekkel, és ezüst tárgyakkal.

Még egy kísértetet ígértél nekem, egy keresztes vitézt.

Igazad van. Gilbert de Chacombe sírját ugyan nem találták meg, de találtak másik hármat, 1800 körül, az egyiken egy keresztes vitéz jelvényeivel. A hagyomány szerint egy La Zouche nevű család tagja volt ez a keresztes vitéz, akiből azonban csak néhány fog és egy pár lovaglócsizma maradt. Megtaláltam a La Zouche családfát, összevetettem az évszámokat a keresztes hadjáratok idejével. A fogak és a lovaglócsizma egykori tulajdonosa talán Alan La Zouche (1157-1190) volt, Geoffrey La Zouche és Hawise de Fergant fia, aki Alice de Belmeis-t vette feleségül 1181-ben, Franciaországban. Ő a harmadik keresztes hadjáratban vett részt, amely 1189-től 1192-ig tartott. A másik lehetséges tulajdonos William La Zouche, (1209-1271/72), Roger La Zouche és egy Margaret nevű hölgy fia, felesége Maud Mortimer. A kilencedik vagy utolsó keresztes hadjáratban vett részt, 1271-1272 között. Most jut eszembe, hogy volt még egy „kincses láda” is a koporsóban, természetesen üresen. Ki és mikor fosztotta ki a sírt? A kőkoporsó még őrzi a titkát, a keresztes lovag azonban éjszakánként ott sétál az egykori kolostor kertjében, az akkori divat szerint talpig vasban.

Elnézem ezt a fényképet, szép, harmonikus, kétemeletes épület, senki sem gondolná, hogy valaha kolostor volt, vagy milyen mozgalmas napokat látott a középkorban. Persze, ami a kísérteteket illeti,

Tudom, hiszi a piszi.