Cicák a parkban 2. Új szobában kaptunk helyet

Kétágyas szobában gyógyulhatunk ezen a szép helyen. Az eső napon kaptunk egy-egy borítékot, abban találtunk egy rövid levelet, melyben gratuláltak, hogy az újonnan kialakított helyen, elsőként lakhatunk, ezért ajándékként az első hétre nem kell befizetnünk az érte járó összeget. Mellékeltek egy nyomtatványt, melyben jelezték, hogy mindenféle megjegyzést szívesen fogadnak, ezért töltsük ki a kérdőívet, mert a felmerülő gondokon igyekeznek segíteni. A kitöltött nyomtatványt egy arra kijelölt dobozban gyűjtötték. Szobatársammal együtt, éltünk a felhívással.

Még nem szereltek fel szúnyoghálókat. Hiába húztuk be a sötétítő függönyt, százával jöttek be a különféle bogarak. Mikor este fölkattintottuk a villanyt, az ágy fölött a fal tele volt bogárral, röpködtek a fejünk felett. Mit volt mit tenni, más híján, egyik szemüvegtörlőmet vettem elő, azzal igyekeztem elég kegyetlen módon megszabadulni tőlük. Mindketten legalább fél órán át csapkodtunk rájuk, amíg elfogytak. Persze, a végeredmény elég siralmas lett, a falon ott díszelegtek a bogarak. Nem állíthatom, hogy jót mutattak a hófehér szoba falán. Kimentem, kimostam a szemüvegtörlőmet, jól kicsavartam, s azzal sikerült letisztítani a nyomokat. Harmadnap aztán fölszerelték a szúnyoghálókat. A nagy forróság miatt azonban a ragasztó kiengedett, s fönt, mindkét sarokban elengedte magát a háló. Mivel én nem tudtam oda felmászni, a szobatársam se magas, ezért a szomszéd szobában lakó jól nagyra nőtt nő vállalkozott rá, hogy székre állva, visszanyomkodja a lekonyult szúnyoghálót.

Egy hónap alatt a saját holmit, főleg fehérneműt gyakran ki kellett mosni, ezért mosószert vittem magammal. Itt azonban csak az alsóneműk mosására volt lehetőség. Első napokban még az is gond volt, hiszen a mostani, kétszemélyes szobákat nemrég alakították ki, több minden hiányzik. Jó, hogy lehetőséget adtak arra, hogy észrevételeinket közöljük, ami akadt bőven.
A fürdőszobában falimosdó volt, és zuhanyozási lehetőség, de nagyon hiányzott egy mosdótál. A fehérnemű szárításához sem találtunk megfelelő helyet, de voltak, akik kitalálták, hogy a társalgóból nyíló erkélyen drótokat feszítsenek ki, ahová a vastagabb holmit, pl. a törülközőket ki lehetett teríteni. Jó meleg volt, inkább úgy mondhatnám, hogy forróság, hamar megszáradtak. Kértünk egy mosdótálat hoztak is egyet, amit végül otthagytak használatra. Azonban azok jártak jól, akik több ruhát csomagoltak be maguknak, olyanokat, amelyeket vasalni nem kell, mert arra nem találtak ki megoldást. Nos, én jól fölszereltem magam ruhákkal, tavaly szerzett tapasztalataim alapján.
Szeméttárolót nem tettek a szobába, minden aprósággal ki kellett menni a fürdőszobába.

Hatalmas ablakot szereltek föl, ami egymagában olyan méretű volt, mint az épületen a többi, de azok kétfelé nyíltak, s nem foglaltak el annyi helyet, mint ez egyben. Ennek a hátránya az volt, hogy – mivel én az ablakhoz közeli ágyat választottam – a nehéz ablakszárnyat azon a kis helyen, ami rendelkezésre állt, egész nap és éjjel is mozgatni kellett, ha fölkeltem az ágyból. Ezen úgy próbáltunk segíteni, hogy az éjjeliszekrényhez kapcsolt lenyílót fölállítottuk, ahová lehetett pakolni, és úgy hagytuk, aztán az ágyamat továbbtoltuk, s nagyobb hely maradt az ablaknál. Persze, ezzel azt értük el, hogy az ágyak fölött elhelyezett világítótestek, a kapcsolóval, nővércsengővel, konnektorral együtt, messzebb került, ha használni akartuk, akkor föl kellett kelni az ágyból, hogy elérjük.
Modern, új ágyak voltak a szobában, amelyekre egy szerkezetet tettek, azzal lehet tetszés szerint állítani a matracon. Először nem tudtuk kezelni. Amikor kértem még egy párnát vagy valami mást, mivel a kifordult csípőm miatt egyenes helyen nem tudok feküdni, a vizit alkalmával a főorvos mutatta meg, hogy lehet a szerkezettel tetszés szerint változtatni a matracon. Meg is igazította, de nem bizonyult jónak, olyan lett a matrac, mint egy teknő, középen mélyen, fejnél-lábnál magasan… Próbáltam én és a szobatársam, még egyik nővér is javítani rajta, de sehogy sem sikerült úgy, hogy kényelmes legyen.

Aztán amikor az én Kati lányom eljött látogatóba, s említettem neki, azonnal megmutatta, hogy kell használni. Érzéke van mindenféle szerkezethez, egyébként is – mondta – az Idegsebészeten is ilyen ágyakat használnak. Utána már magam is be tudtam állítani úgy, hogy a térdemnél kezdődjön az emelkedés simán, az ágy végéig.
Sokat kínlódtam a szobában lévő két szék miatt. Kettőt helyeztek a sarokban lévő kisasztal mellé, ahol volt egy vezetékes telefon is. A reggelit és a vacsorát ott fogyasztottuk. Gyakran kellett a nehéz széket az ágyam mellé elcipelni, például öltözködéshez. Azt nem értettem, kórházi célra hogy lehet ilyen széket vásárolni: alacsony, kemény, mint a kő. Mivel éjszaka is sokszor fölébredek a kezeim zsibbadása miatt, ezért le kell ülnöm egy időre, de nehéz ráülni és fölkelni is róla. Egy darabig kínlódtam vele, aztán segítettem magamon, a közeli társalgóból elcsentem egy fotelt. Bár az sem a legkényelmesebb, mégis jobb volt, mint a székek, melyeket vallatószéknek neveztem el…

Étkezésnél az első nap egy magas asztalon találtam meg a nevem, ráadásul a szék nagyon nehéz, nem is tudtam magam alá húzni. Csak kínlódva tudtam megebédelni. A következő viziten megemlítettem az orvosnak, aki intézkedett, és a bejárathoz közeli, alacsonyabb asztalok egyikét jelölték ki, ahol könnyű műanyag székek vannak. Otthon is három párnát teszek a székre, úgy tudok kényelmesen enni. Láttam, nem csupán nekem okozott gondot a magas asztal és nehéz szék!
Az új helyen is, kellemes társaságra találtam, akikkel együtt ebédeltem egész ottlétem alatt. Egyszóval: több apró-cseprő ügy felmerült, mégis amin lehetett, igyekeztek segíteni.