Czigány György nem eruptív tehetség, de nagy tehetség. Indulásától birtokában van mindazoknak az eszközöknek, melyek egész költészetét meghatározták végül. Nem az indulata, hanem az alázata szerint fogadta be a világot, ezért már az első perctől fogva tudta: akiknek soha, semmi sem elég, azoknak a forrása hamar elapad. Mindig a tisztaságra való törekvés és a közérthetőség jegyében fogalmazta meg képeit és jelképeit. Az idén nyolcavan éves költő születésnapjára jelent meg a Szent István Társulat kiadásában a 80 nyár című breviárium. A rádió Ki nyer ma? című műsorából jól ismert költő, úságíró, zongoraművész és televíziós szerkesztő-műsorvezető munkáiból ad finom válogatást a kiadó. A mesterien megmunkált versek és a gondolatébresztő esszék mellett megismerhetjük Borsos Miklós, Illyés Gyula, Ottlik Géza, Pilinszky János Czigány Györgynek írt leveleit is. A szerző a nyolcvan év alatt a modern költészet sok-sok vívmányát magához ragadta, de alapvetően mindig az egyszerű szépség egyetemessége vonzotta: elcsábítója mindig az a fajta odaadás, mely a hitből fakad, amely a Teremtőhöz kíván szüntelenül visszatérni. Felesége halálakor így vall erről: „Ajándékot szeretnék kapni tőled: minden/ szavad amit kimondasz s valaha/ kimondtál, add nekem minden eddig megélt/ napodat, hiszen neked már nincs szükséged/ rájuk. Használt holmikat: betegséget,/ bánatot, izgalmaid, örömed, nevetésed/ tájait. Ha szeretsz, oda kell adnod mindent./ Én is csomagolom létem dirib-darabjait,/ hátha még föléled kezedben valami/ töredék. Megint esik, Erika,/ haza akarok menni hozzád.” (E-mail) Ilyen sorok után mit lehet mondani? Talán csak annyit, hogy olvassák Czigány György verseit, mert egy igaz költővel társaloghatnak.
(Czigány György: 80 nyár, Szent István Társulat, 2011)