Egy férjes asszony tanulságos vallomásai

Itt közlöm egy 34 éves férjezett nő vallomásait. Talán az általa megjárt fájdalmas út, a tévedések, a szerelem, az elhidegülés, a hűtlenség határáig az olvasót gondolkozásra serkenti, és megtalálja ebben az önvallomásban a saját életében mutatkozó bajokra a feleletet. Nem változtattam semmit, nem javítottam semmit, úgy adom közre ahogy ő megírta.

Tisztelt Finta Kata

Előre is elnézését kérem, hogy ezen nyílt levelem olvasásával értékes idejét rabolom el az alkotástól. Sok sikert kívánok a további irodalmi tevékenységéhez. Ma olvastam az „ Egy férjes asszony tanulságos vallomásai” cikkhez fűzött egy kisé szubjektív, hanem éppen „csípős” megjegyzéseit. Gondolom ez onnan ered, hogy az önvallomás írójáról szinte semmivel sem tud többet, mint amennyi a cikkből kiolvasható lenne. Ezért vállalom a felelőséget, és most szeretném pótolni ezeket a hiányosságaimat. De addig is megjegyezni kívánom a következőket:
1.Az önvallomás magán levélnek készült.
2.Az ötlet tőlem származik, hogy az önvallomás nyilvánossá tételével felhívjuk a figyelmet olyan jelenségekre, amelyek általánosan sújtják az utódállamok magyarságát, de a magyarországi fiatalokat is.
3.Megvagyok győződve, hogy ezer és ezer hasonló tartalmú levelet írhatnának a mai harmincas éveiket taposó hölgyek vagy asszonyok. A célom nem az „utolsó ítélet” kimondása volt a két gyermekét becsülettel és odaadással nevelő családanya felett, hanem a család, az iskola, a társadalom hibáinak feltárása, amely oda vezet, hogy fiataljaink csak sok tévedés, botladozás árán tanulják meg az élet valódi értékeit.
4.A főcélunk mégis az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az erdélyi, és a többi utódállamok magyarságának legszomorúbb problémájára, nyelvének lassú de biztos erodálására, majd teljes elvesztésének veszélyére.
Az önvallomás íróját ön keményen bírálja a mondattani, szórendi, helyesírási hibáért, ez teljesen helyénvaló lenne, ha nem kellene figyelembe vegyünk elég sok enyhítő körülményt.
A cikk szerzője Erdélyben él, szaklíceumot végzett román nyelven, most főiskolás, ahol szintén minden tantárgyat román nyelven tanul, a munkahelyén naponta 8-10 órát szintén csak románul beszél, ír,olvas! Nem elhanyagolható, hogy a román hivatalos nyelvi környezet jövevény szavakkal fertőzi nyelvünket, vagy a román nyelv más felépítése, fordított szórendje akarva, vagy akaratlan beszédünkben, írásunkban zavart okoz. Tehát ez a nő sem nem írástudatlan, sem nem műveletlen, hanem annál inkább az alaptalanul nemzeti államnak kikiáltott Románia iskola politikájának egyik magyar áldozata. Egy olyan erdélyi magyar aki az ortodox templomok, a román csendőrlaktanyák, és a többségi románság vigyázó tekintete, mindent elrománosító nyomása alatt „magánúton” tanulta csak a magyar nyelvtant és nem a híres budapesti , szegedi vagy pécsi egyetemeken. Tehát tisztelt Finta Kata szerintem ön vagy sohasem járt Erdélyben és más utódállamban, vagy ez a kérdés sohasem volt érdeklődési körének a tárgya. Könnyű Magyarországon a budapesti egyetemek magasságából nem tárgyilagos bírálatot mondani, de csak mi erdélyiek tudjuk, hogy a Trianon után eltelt 90 években milyen nehéz volt magyarnak megmaradni, nyelvünket megőrizni szinte szájhagyomány útján egy olyan ellenséges környezetben, ahol még a magyarok Istene sem törődik velünk már 90 éve. Összegezésül én ezt a 34 éves hölgyet inkább megdicsérném, minthogy bíráljam,mert ha valaki hibás ezekért az állapotokért, az nem más mint egy kriminális rendszer politikája, amely nem teszi lehetővé, hogy minden magyar megismerhesse saját kultúráját, és anyanyelvén tanulja a magyarság gazdag irodalmát, és eléggé komplikált nyelvtanát. A többi problémáért, ami az önvallomásban szerepel, amik túlmutatnak Erdély határain szintén nem a sötétben botladozó gyermeklányok hibásak, hanem a rossz családi, iskolai nevelés, vagy nem nevelés következményei, valamint csak a pénzt ismerő társadalmunk, a nyugati „kultúra” szennyének hatásai. Tehát az vessen először követ erre a magát vállaló nőre, aki fiatal korában sohasem tévedett, aki az erdélyi, felvidéki, délvidéki román, szlovák, szerb nyelvű iskolarendszerben megtanulta tökéletesen a magyar nyelvtant. Sajnálom, hogy inkább félreértették, mint megértették, még mások is ennek a cikknek a célját, hogy a történet nem egy személyről szól, hanem a kisebbségbe szorult magyarság segélykiáltása. Biztos még Erdélyben is akadt volna egy magyar, aki megfelelően átírja, és kijavítja ezt a cikket, de nem is akartuk, mert azzal az erdélyi magyar nyelv, a magyarság valódi állapotát kendőztük volna el. Tisztelettel:Munkácsy

SZIA DRÁGA BARÁTOM

Nem tudom miért fontos nekem, hogy mi a véleményed rólam. Nagyon fáj, hogy ennyire negatív képet állítassz fel rólam. Úgy érzem le kell írjam az életemet dióhéjban. Habár valószinű semmit nem fog változtatni a rólam kialakított elképzeléseidről.
Először is:
-Anyukám engem szigorú erkölcsi keretek közt nevelt. Nagyjából szeretett, a szeretet kimutatása nélkül. Az volt az elve, hogy a gyereknek nem kell kimutatni, hogy szeressük, mert visszaél vele, és felül a szülő fejetetejére. Ebből kifolyólag nagyon ritka volt hogy megdicsért, kisiskolás korom óta főzni kellett nekem, takaritani meg vasalni, ezt sokszor meglepetésnek szántam anyukámnak, hisz nagyon sokat dolgozott, és segitsek neki. Amikor hazajött mindig néztem az arcát hogy reagálja le a tetteimet, és soha nem szólt semmit. Általában megkérdeztem, Anyuka nem látod hogy takarítottam?? Erre a válasz: – de hogy nem, de ez kötelességed volt megcsinálni, nem dicsérhetlek meg érte. Nem igazán emlékszem dicséretre és direkt szeretetre. Már akkor éheztem a szeretetre amit csak anyukámtól vártam. Mindig azt hittem hogy nem szeret. Nagyon sok ugynevezett verést kaptam, úgymond nyakleveseket naponta. Nagyon hirtelen természet volt. Egy alkalommal annyira megvert mosogép szíjuval, hogy felholyagosodott a hátam. Nem tudott iskolába engedni, sírva borogatott kettő napig. És csak azért mert késtem egy órát. Ugyanakkor amikor elértem a kamaszkort, felkészített a lehetséges szexuális kapcsolatokra, az intim életre. Mindig az volt a szöveg, hogy megbizik bennem. És bizhatott is. Elmondta hogy miért rossz hogy odaadjam magam egy férfinak, az mit fog gondolni rólam, és hogy vigyázzak, mert minden fiú azt akarja. Ne engedjem hogy kihasználjanak. A becsületességre tanított, a az őszinteségre, és az értékekre, ami nem a vagyonról szól. Szegényesen éltünk, de nem éreztem soha hogy rossz. A testvéreim 13 és 10 évvel nagyobbak, ők kikerültek otthonról hamar. Nagyon szigorú volt, de mindent el tudtunk beszélni. Eljött az első nagy szerelem ideje 18 éves voltam. A fiunak se volt szexuális kapcsolata, nekem se. Egy pár hónapig húztunk intim dolgok nélkül, aztán megprobáltuk, ami szörnyű volt. Ebből kifolyólag nem engedtem hozzám közel agy darabig. Történt egyszer , hogy anyukám csavaros kérdéssel kiszedte belőlem, hogy megtörtént az első aktus. Annyira megvert,addig ütött amíg kifogyott az erejéből. Az akkori nagy szerelmem, nem tudta elfogadni hogy nincs intim kapcsolat közöttünk, még történt vagy kétszer próbálkozás de nagyon fájt, és többet nem engedtem. Egy év után szónélkül elhagyott, nem tudta elmondani miért. Persze én sejtettem. Egy évre rá nyögte ki. Ebből kifolyolag nagyon rossz képet állítottam fel az ugynevezett szexről. Nem tudtam mi lehet abban jó. Anyukám amikor összevesztünk annyit mondott: Látod miért kell tiszta maradni? Mert jön a következő, és nem biztos elfogadja hogy már nem vagyok szűz. Akkor nyomban akadt egy hódolom aki nem akarta feladni, mondtam neki, hogy nem tudom szeretni, nem érdekel, azt mondta nem érdekli, csak engedjem hogy lásson. Éppen érettségi alatt voltunk, ő karatézott, én érettségiztem tornából, minden reggel 9-kor jött és vitt szaladni. Együtt tanultunk, hisz ő is érettségizett. Meg sem engedtem hogy csókoljon. 3 hónap múlva beleszerettem, de a rossz tapasztalataim és a becsületem megtartása végett nem feküdtem le vele. Sok cirkusz volt ez miatt. Azt mondat Liba vagyok, mert már nem vagyok szűz, és nem engedek neki. Egy év múlva szinte megerőszakolt. Azzal az úttal pontot tettem a kapcsolatunk végére. Jött a második fiú az életemben. 4 hónapot jártunk, 20 éves körül voltam. Nagyon szép volt minden, szerelem, gyönyör. Megmutatta mi a szép az intim életben. Egy szép nap összevitatkoztunk valamin, és a nagy veszekedés közben, hogy lezárjam a témát, azt mondja nekem tudod mit? A keresztanyád p……..a. Elkezdtem hahotázni erre, és megkértem pakoljon össze( könyveit, kazettáit) , és mehet. Azzal is befejeztem. Azt soha nem türtem hogy valaki így bánjon velem. Aztán megismertem egy fiut, aki közben a vőlegényem lett. Ő volt az aki második nap azt mondta hogy szeret, és ő nem fekszik le senkivel amig nem nősül meg. Kezdtem kacagni. És mondtam neki, hogy nem én vagyok az akivel ő lenni akar. Elmondtam hogy nekem már volt már viszonyom, neki pedig nem. Kérdeztem még mindig azt állítja hogy szeret? Azt mondta elfogad. Aztán nagy szerelem lett belőle, nagyon találtunk mindenben. Teljesen kielégitette minden vágyamat. Nagyon tudott szeretni. Közben meghalt az anyukám, amit a mai napig nem tudtam feldolgozni egészen. Eljegyeztük egymást, és kitűztük az esküvő napját, ami április hónapban lett volna. Februárban kezdtem enni az agyát, hogy nem merek menni hozza feleségül, mert egyetlen lány voltam az életében, és hátha majd a házasság alatt lesz kiváncsi milyen mással. Az én elveimbe se fért bele a megcsalás. Nagyon sokszor hangoztattam hogy én ezt SOHA nem tudnám megtenni. Ő neki jött egy alkalom, és eldöntötte megprobálja milyen mással, amielőtt el venne feleségül. A probléma csak az volt hogy nagyon durván kezdte csinálni. Két hétig türtem, lám mi lesz a vége. Egy szép nap, megláttam a lánnyal, és befejeztem. Sírtam egy fél orát keservesen, és ment az élet tovább. Persze este már várt a tömbház előtt , hogy meg bánta, és bocsássak meg. Még három hónapig sírt, hogy nem bírja nélkülem. Hozzám már nem volt vissza út. Mentem tovább. Közben történtek a dolgok a családban, mindenki ellenem fordult. A testvéreim is. Nagy egyedül maradtam, sok keserüség közepette. Csak annyit jegyeznék meg, hogy apukám olyan dolgokkal uszította rám a családod, hogy nem főzök neki, nem mosok rá, meg stb. Ezek nem voltak igazi állitások, csak sajnáltatta magát. A testvéreim lerohantak mindig ezért. És nem hitték hogy hazugság az egész. Egyszer apukám a korházba került, vittem neki hideg kaját, sült húst, miegymást. Közbe már ismertem a férjemet. Azt mondta apukám, hogy Marika nem kell, vidd haza, edd meg. ( szegények voltunk). Erre hazavittem, fél óra múlva, érkeztek oda a testvéreim. Azt panaszolta nekik, hogy oda vittem az orra elé a sok finomságot, és el is vittem, ő annyira kivánta, és nem hagytam egy falatot. Szerencsére a párom is ott volt, és látta az igaszságot. Jött a testvérem csúnya dolgot csinált, hogy költözzek el otthonról, és hogy nem is fáj nekem az anyukám halála mert, nem járok feketébe. ( Sötétkékben is jártam ). Miegymás- Nem hallagttak meg, és nem hittek nekem. Nem is köszöntek. Aztán az évek eleteltével velül is kezdett foglalkozni, és akkor jöttek rá mindenre. Persze nagy sírások közepette, bocsánat kérések miegymás. Első férfi volt az életemben a párom, akitől nem tudtam szabadulni, nem tudtam döntést hozni, bár mennyire akartam. Nem értem mai napig sem mi történt velem. Az első 3 hónapban elmondta hogy nem szeret, ( mert szerelem csalódott volt), mondtam akkor fejezzük be. Csak nem fejezte be, aztán később mondta el, hogy akkoriban lett szerelmes belém. Az intim dolgok nagyon jól működtek, úgy mint senki mással. Neki is nekem is. Ez is egy ok volt hogy összetartson. Ott mindig aranyos volt, és mindent megtett értem. Eltelt nem tudom mennyi idő, és bele szerettem egy kollégámban, aki viszont belém. És itt szúrtam el mindent. Nem tudtam hagyni a párom, hisz egy biztonságott nyújtott nekem, és nem tudtam, felvállalni a másikat, hisz nem hittem hogy jó lesz hosszú távon ,mert még fiatal volt. A párom mindig azt hangoztatta, hogy ő nem akar nősülni. Mondat neki semmi baj, én sem akarok férjhez menni. Erre egy szép nap, megbeszélés nélkül egy jeggyűrüvel állt elé. Elvette az eszemet. Boldog voltam , hogy csak szeret engem. Gondolkozás nélkül, igent mondtam. Lezártam a titkos kapcsolatot, és férjhez mentem. Telt múlt az idő, ő hideg rideg volt, és a nászéjszakán már nem történt semmi. Addig tiltott volt, hisz nem laktunk együtt, mert az elveim nem engedték meg. Egy törés történt benne. Állítólag, hogy most már nem érdekes, mert holnap is mellette leszek. Nagyon sokat évődtem, kínlódtam hogy helyre hozzuk, azt ami jó volt. De nem találtam meg a megoldást. Aztán bennem is megszakadt minden. Ekkor kellett volna befejezzem. Tudom. Ő nem tartozkodott itthon. Nekem rengetek alkalmam került volna. Én akkor egy üzletben kezdtem dolgozni, ahol visszatérő kuncsaftok voltak, ott kezdett udvarolni nekem hevesen egy fiú. Minden nap jött, visszautasítások, és győzködések. Dilemma, vesződés, csomó séta, beszélgetés, és persze kialakuló érzelmek, ami csak szalma láng volt. Megtörtént aminek nem kellett volna. Lelkiismeret furdalás, kesergés, saját magammal vívódás. Nem tudtam hova lett az az Marika akinek, erkölcsi elvei voltak mindig. Elvesztem a saját magam alkotta labirintusban. Akkor éreztem úgy hogy szakemberre lenne szükségem, amit bánom hogy nem tettem meg. Persze hamar végett vettem a kapcsolatnak, és jött egy másik hasonló. Mind azt reméltem bután, hogy jön egy valaki, akiért tudok dönteni. De ezek a fiúk nem voltak alkalamasak erre. Tudom világosan, és tudtam mit kéne tegyek. És valami nem engedte lépjek. Ekkor eldöntöttem hogy elvállok. Haza hívtam a munkából a párom, és elmondtam mire döntöttem. Persze még mindig szerettem. Erre igérgetések, fogta a kezem mint egy kisgyerek, és először kiöntötte a szivét. Este várt gyertyafényes vacsorával, és eldöntöttem lezárom az addigi életem, és újat kezdek. Jöttek a gyerekek, minden szép, jó, segitő társ, mindig mellettünk, és mindent a gyerekért. Aztán elkeztük épiteni a hétvégi házat. Három éve készült el, és minden nyáron péntektől vasárnapig ott vagyunk. Nagyon jó és szép volt minden. Kedves volt, figyelemes, és mindenben kikérte a véleményem. Persze szeretet nyílvánitás közvetlen nem volt, de nem hiányolta, erőssen. Aztán jött az ősz., október. Haza kerültünk, nem jártunk az erdőre. A párom átváltozott idegessé, durva emberré. Úgy decemberben kezdtem gondolkozni, vajon milyen baja van. Azt hittem van valakije. Kezdtem figyelni, de semmi nem történt. Nem tudtam kimozdítani abból az állapotból. Jött április, és minden lenyugodott. Elkezdtünk járni megint az erdőre. Elfelejtettem minden bánatom. Még a nyáron eltudtam mondani, be jó nekem, és nem bántam meg hogy hozza mentem. Azóta is minden ősztől ezt csináljuk, amit nem kezdek birni. Kiégek, elhervadok, meghalok tavaszig. Ilyenkor érzem nincs értelme vele lenni, és ilyenkor tünődöm rajat vajon szeretem-e?? És mindig arra a következtetésre jutok hogy már nem. Nem régen és akaratlanul találtál rám. Valamiért így kellett legyen. Nem akartam semmit csak, hogy valaki szépeket mondjon nekem, egy kis figyelmet kapjak. El sem tudtam képzelni, hogy megint veszélybe kerülhetek. És itt vagyok. Életemben ilyen gyönyörű érzésekkel nem találkoztam. Hogy a fenébe tudjak lemondani róla?? Az érzelmek felül kerekednek a józan ész korlátain. Olyan jó, de nem helyes TUDOM, és te vagy az akitől életemben ilyen kemény kritikát kaptam, és nem haragszom érte. Nagyon kellett nekem. Ilyent még senkitől nem kaptam. Nagyon megkaptam a magamét. Írok veled egy pár hete, és azóta veled végig jártam az érzelmek, a szerelem magasságainak és a mélységeinek minden zugát. Még nem akarok tőled szabadulni, mert ilyen erős vágyakozást még senki után nem éltem át. Ne haragudj, ha esetleg fölöslegesnek tartanád ezt a levelet. Tudom semmit nem változtat a véleményeden, HISZ NAGYON IGAZAD VAN. De meg kellett tegyem. Nem tudtam nyugodni egész hétvégén. Bármi legyen is ezután. Barátod Marika.
U.I. HA EGY KICSIVEL TÖBB SZERETET KAPTAM VOLNA SOHA NEM TÖRTÉNIK MEG EZ VELEM. EZ NEM LEHET KIFOGÁS, ÚGY AHOGY MONDOD A HIBÁIMAT SENKIRE NEM HÁRITHATOM. EGYEDÜL AZ ÉN DÖNTÉSEM VOLT, AMI SZÖRNYŰ VOLT. AKKOR TANULTAM MEG , HOGY AZ ÉLETBEN SOHA NEM MONDD HOGY SOHA!