A fehér ház

Valamikor még a régi szocializmus idején így hívták a munkások a telephelyen levő irodai épületet. Ennek az elnevezése csak részben jelentette az épület színét, sokkal inkább arra utalt, hogy ott vannak a fejesek, a kiváltságosok, azok, akiket ők tartanak el a nehéz fizikai munkájukkal.

Volt is ebben igazság, mondom ezt én, az egykori fehér házi irodista. Valójában főállásban mindig is az irodában dolgoztam, a végzettségemnek megfelelő munkakörben. Mivel folyamatosan tanultam, így az egyszerű adminisztrátori munkakör után, voltam anyaggazdász, titkárnő, majd a mérlegképes könyvelői tanfolyam elvégzését követően a vállalati belső ellenőrzési osztályra kerültem, ahol az idők során osztályvezetői „rangig” jutottam.

Az évtizedek alatt láttam, amit láttam, és tapasztaltam, amit tapasztaltam. Bizony, igaz volt az, hogy az irodisták nem szakadtak bele a munkába, a lényeg a teljes foglalkoztatottság volt. Ambiciózus, törekvő ember lévén igyekeztem minél többet tenni, vagyis a rám mért feladatokon kívül számtalan társadalmi munkát, illetve be-, valamint kisegítést is vállalni.

Egyik főnököm – még az Anyag- és Áruforgalmi Főosztályon – élt is ezzel az aktivitással és rendre „kölcsönadott” oda, ahol épp tanfolyamon, betegállományban vagy szabadságon volt valaki.

Így aztán dolgoztam raktárban, üzemi irodában, ami a fehér házhoz képest olyan volt, mint a bolondok háza. Az üzemi iroda az üzemből lekerített kis rész volt, ahová bármikor bárki beléphetett, ahol egy helyen volt az üzemvezető, a műszakvezető és az adminisztrátor. Behallatszott a gépek zaja és jöttek az emberek sorra, ki azt mondta, hogy selejtet gyárt a gép, ki, hogy beszorult a termék, más, hogy elfogyott az alapanyag, valaki rosszul lett, szabadságra szeretne menni, stb. Közben jöttek a megrendelők telefonhívásai, akik sürgették az árut, vagy reklamációval éltek. Itt aztán volt pörgés.

Mivel a fizetésem soha nem volt elég ahhoz, hogy egyedülálló háromgyerekes anyaként megoldjam a családom aktuális pénzügyi helyzetét, hétvégi munkát is vállaltam az üzemben. Dolgoztam olyan gépen, ahol percenként jött le a termék. Ehhez ki kellett nyitni az ajtót, kivenni, becsukni, rápattintani a „fület”, tízes csoportokat rakni belőlük. A norma 480 db volt. A gépet nem lehetett kinyitva hagyni, bezárva meg különösen sem, hiszen az elkészült terméket ki kellett venni. Ha viszont nyitva volt, akkor ugye nem termelt és nem lett kész a 8 órára előírt 480 db.

Ha bárkinek is, aki a gépen dolgozott a 8 óra alatt szüksége volt néhány percre, az alatt oda kellett, hogy álljon a gépéhez a műszakvezető.

Mivel én alapvetően a fehér házból jöttem, velem nem bántak kesztyűs kézzel. Senki sem váltott le. 8 órán keresztül álltam egy helyben, nyitottam, zártam a gépet, és kötegeltem, vagyis mindazt megtettem, ami elvárás volt a fizikai dolgozóval szemben, zajban, melegben, minimális fizetségért.

Jók voltak ezek a tapasztalatok, mert belső ellenőrként mindig a munkások mellé álltam és a vezetőket hibáztattam – jogosan – a hiányosságokért, melyeket tapasztaltam.

Mivel munkás családból származom, mindig is becsültem a kétkezi munkásokat és ez végig kísérte az egész életem. Sok tanult ember csak a száját jártatja, miközben valójában semmihez se ért, egy szöget se tudna a falba verni. Ez nem azt jelenti, hogy nem értékelem a tudást, de nagyon sok olyan felsőfokú végzettségű van, aki nélkül nagyon jól meglennénk, aki csak azt a bizonyost keveri, akár politikusként, akár újságíróként, vagy bármilyen megmondó emberként. A fizikai dolgozók közelebb állnak a realitásokhoz, nem elmélkednek a cserebogarak halhatatlanságán, vagy egyéb bizarr dolgokon, hanem teszik azt, amivel hasznot hajtanak, akár ipari, akár mezőgazdasági munkásként. Ez utóbbiban nincs ünnep, hétvége, az állatoknak enniük, inniuk kell, a termést be kell takarítani, mégis sok csellengő ilyen-olyan szakot elvégzett ember irigy rájuk, ha jó évet tudhatnak maguk mögött. Ki lehet próbálni, ahogy tettem ezt én is annak idején a fehér házból.

Ui.: természetesen nem csak ebben az egy üzemben dolgoztam és volt olyan nyár, amikor vállaltam mezőgazdasági munkát, majd egy hónapig a Gyümölcs- és Főzelék Konzervgyárban vittem ládákban a gyümölcsöt, voltam dajka, rész munkaidőben takarítottam egy egészségügyi intézetben, dolgoztam konyhán, idősek otthonában, később házaknál láttam el mindenféle feladatot, így bőven van összehasonlítási alapom, meg tudom különböztetni a rongyrázókat, a különböző ideológiákat gyártókat, a nagy semmit ragozókat a hasznos emberektől.