A munka nemesít

Azt tartja a mondás, hogy nemesít a munka. Igyekeztem, igyekszem. Mára már a hetvennyolcat is betöltöttem, de ha tehetem, valamicskét még most is vállalok, ha mást nem, ügyintézést, kisebb vásárlást, gyógyszer kiváltást, felügyeletet, stb.

Visszagondolva az életemre és a főállású munkám mellett végzett feladatokra, valamint a nyugdíjazást követő vállalásaimra, már nagyon nemesnek kellene lennem, hiszen a kenyerem javát már régen megettem, de semmi. A munkát leginkább fárasztónak tartom, de ehhez talán besegített a pandémia is, amikor alig lehetett kimozdulni otthonról. Ellustultam. Ha egyik nap csinálok valamit, a másik nap biztos, hogy csak tengek-lengek, sem erőm, sem kedvem nincs semmihez sem. A kilók pedig jönnek rám, és ahogy a fiatalok által készített fotókat szemlélem, megállapítom, hogy borzalmasan nézek ki. Megnőtt az orrom, petyhüdt a bőröm, igazi öregasszony lettem, annak is a csúnyább fajtájából. Ki hinné már el rólam, hogy voltam vonzó, szép, attraktív, hogy megdobogtattam a férfiak szívét, mert az én időmben még olyan férfiak voltak, akik tudtak udvarolni, szépeket mondani, megfordulni egy-egy csinos hölgy után, találkozást kezdeményezni.

Na, de mindegy, nem is erről van szó, hanem sokkal inkább a munkáról, amitől nem lettem nemes.

Talán, illetve nyilván nem is erről szól a fáma, hogy kutyabőrt kapunk, hanem sokkal inkább arról, hogy aki dolgozik, az megértőbb, elfogadóbb, jobban értékeli mások munkáját is. Egyáltalán becsüli azt. Nem lenézi, lekezeli, nem messziről néz rá, hanem, mivel részesévé vált, tiszteli azt. Ezáltal nemesedik, mármint a lélek, és a gondolkodás. A munka az élet része, aki henyél, az soha sem képes értékelni az alkotást. Unalmában olyan dolgot talál ki, amelynek semmi köze sincs a valósághoz.

A dolgos ember nem ér rá filozofálni, nem gondolkodik a cserebogarak halhatatlanságáról, sokkal inkább a földön jár. Ők azok, akik felépítik a házakat, aratnak, kenyeret készítenek, takarítanak, betegeket gyógyítanak, megjavítják azt, ami elromlott, akik biztosítják a holnapot, ráadásul azok részére is, akik csak ragozzák a nagy semmit.