Szörnyen elgondolkodtató ez a mai világ számomra! Hihetetlen, hogy hová tartunk! Felgyorsult életet zabáló, semmi mélyet vagy nagyot nem rejtő, kis beszűkült de mégis világra nagyon nyílt, látszani szinten éljük meg az örömöket. Örömöket, amik mégsem azok. Vagyis nem értjük, hogy ha minden ennyire jó akkor hogy lehet szar?! ? irodák százait húzzuk fel stressz szobákkal és millió fizetett irodistával. HR, PR, IT minden. Szépnek tűnik, jól is hangzik, de jogos-e kérdeznem, hol van az operatív munka, a manuális, a szabad, természetes emberi élet megélhető, érző valósága? Természetesen közben tudatalattink kaparó hiányérzetével szembesülünk. A veszteségekkel, hogy nincs szakember, hogy minden minőségileg silány és megbízhatatlan, hogy dolgok jönnek, mennek, voltak és lesznek, használódnak és tűnnek el hirtelen. Hogy nem számíthatunk, bízhatunk senkiben sem. De már magunkban sem! Hogy tisztességgel, becsületben, törekedve a boldog élet; igen is időben és energiában, sok-sok áldozatba kerülő, megdolgozott, eredményességre, örömre, igazi örömre vagy elégedettségre, büszkeségre találjunk. Nem is értem. Elgondolkodom sokszor rajta, hogy az a sok irodista valójában mit is teremt?! Talán sok értéket, amit aztán pénzbeni juttatással meghálálunk? Mert hát ha nem termelünk, nem építünk, nem alkotunk miből lesz a produktum? A produktum, ami aztán értékesíthető pénzért?!! Mindeközben szerelmek jönnek, mennek, családunkra, időnk nincsen és mindig csak panaszkodunk, önzők vagyunk, picsogunk , hogy de szar az élet. Vagy éppen, szép, de mégsem az igazi. Hát persze! Hiszen ha nincs elegendő erő, tartás, munka és rászánt idő valamiben akkor az annyit is fog csak érni. Nézem a közösségi portálokat, médiát, közhelyeket, természetesen magam is részeseként és látom, hogy egy szaros zoknit sem ér az egész. Információ-áramlás, színjáték, páváskodás, nagyot mondás. Mindeközben motivációs tréningekre járunk. Amitől várjuk, hogy megtanítson sikeresnek meg gazdagnak lenni. Segít visszatálalni magunkhoz, segít a pszichológusok életben maradásán. A technikai fejlődés fent tarthatóságán, de minek?Igazából csak önzőségünk egyéniségét, hogy “mi vagyunk vagy leszünk valakik” hamis látképét segíti elő. Sőt! Nemhogy valakik, az egyetlenek. Hah, mekkora árnyalt, orrunknál fogva vezetés csak az egész. Hiszen tudjuk már, kérlek, hogy mindenkiben ott van a siker! Megszületésének pillanatától. A boldogság a remény és minden ami kell. Hiszen emberek vagyunk. Emberi mivoltunknál fogva pedig mindannyian képesnek születtünk rá. Vagy nem? Ha ez annyira különleges dolog lenne, akkor hogy lehet az, hogy mégis sokan megélik, elérik?! Akkor ők talán valami különleges ember feletti lények, vagy mi? ? ők is emberek. Kérlek titeket, hogy kezdjetek el hinni magatokban, mert ott van. És ne nyomjátok el magatokban valami mézes mázas álarccá, hogy azt hihessétek hamisan, hogy ti vagytok a menők. Közben meg a valóság az, hogy önzőségetek és egyéni személyiségetek elnyomott, elcsorbított látszatának, irigyelhetőnek tűnő semmilyen élete a “számotokra menő vagyok” megvalósításra váró énkép. Ez nem lehet boldogság! E-sport, meg a “mentsük meg a Marsot is magunktól” divatos világot kellene higgyük, hogy jó és élet? Kíváncsi lennék, hogy minek kellene akkor állatot simogatni, vagy szép tájakon járni, valódi érzés? Ha mi mindezt gyorsban, mozgás és belefektetett idő, energia nélkül egy zöld vászon előtt is megtehetjük?! Na, ez! Ez legyen ami motiváljon? Szerintem például az evés, az ízek, az idő, a sok munka és kitartás, na, az legyen, amit akarunk! Hogy szépen felépítve, végigcsinálva, megélhessük azt, ami a valóság. Teremtsünk így vagy úgy, de valósan, boldog életet magunknak. Megnyugvást, elégedettséget és hiányérzettől mentes, büszke, semmi és senki elvárásainak, látszatának megfelelése nélkül…
Ezzel a pár sorral nyitnám az első fejezetet a valóban boldogok és elégedettek, mindent kipróbáló, mindent megélő ember, hogyan legyünk vagy tegyünk felvilágosító üzenetet, kitartást, büszkeséget okozva ezzel szemtelenül önzetlenül számotokra, tré, életem ARS poeticájában.
Mert hát mennyit is érhet bármi, ha nem is került semmibe?
3 hozzászólás
Érdekes eszmefuttatás volt, de úgy vélem, hogy inkább egy szűk réteg az, amelyik az irodaépületek palotáiban él és a tréningektől várja, hogy bölcsebb vagy boldogabb legyen. Viszont értelmes beszélgetésekre is akkor van lehetőség, ha van fogadó közönség. Lehet bármilyen jó gondolatunk, ha azt nem olvassa el senki, esetleg rányit – ami nem feltétlenül jelenti, hogy el is olvassa – de nem véleményezi, nem szól hozzá, nem teszi azt teljessé a saját gondolataival, meglátásaival. Az emberek zöme csak a saját hangját akarja hallani, a saját írásait akarja megosztani és csupán helyeslésre vár. Amíg nem tudunk nyitni mások felé, nem érdekel senki véleménye, addig nincs miről beszélni, legfeljebb monológ lesz a mondandónkból. Bölcs gondolat, hogy higgyünk magunkban, mert ott van bennünk a képesség. Igen, de mire? Hamis illúzió, hogy bármit elérhetünk, az vezethet sikerre, ha tisztában vagyunk a képességeinkkel, mert akkor valóban eredményesek lehetünk, abban amihez tehetségünk van, kiteljesedhetünk.
Szeretettel: Rita 🙂
Tisztelt Rita!
Értékes gondolatoknak találom amit ír! Sőt lehet önmagam gyarló véleménye de van benne valami:
?Az emberek zöme csak a saját hangját akarja hallani, a saját írásait akarja megosztani és csupán helyeslésre vár. Amíg nem tudunk nyitni mások felé, nem érdekel senki véleménye, addig nincs miről beszélni, legfeljebb monológ lesz a mondandónkból. ?
Köszönöm öntől hogy mind e mellette végig követte és véleményezte. És tudom Ön biztosan végig is olvasta úgy írt! Tényleg köszönöm
Kedves Metoo!
Köszönöm szépen a visszajelzést. Ajánlom – ha nem gond – a tegeződést, ami talán egy irodalmi oldalon megszokott vagy természetes, egyébként nem tegeződöm a férfiakkal, csupán akkor, ha rég óta ismerem őket. Korábban a HM-en értesültem arról, hogy ezeken a fórumokon ez a természetes. No, ennyit bevezetésképpen.
Igen, végigolvastam. Sok igazság van benne. A világ a pénzről szól és a magas polcra jutott ember többnyire lenézi azt, aki a polc alatt botorkál. A jó szakemberek pedig úgy kellenek, mint az éhezőnek egy szelet kenyér. “Teremtsünk így vagy úgy, de valósan, boldog életet magunknak. Megnyugvást, elégedettséget és hiányérzettől mentes, büszke, semmi és senki elvárásainak, látszatának megfelelése nélkül?” Remek gondolatok, egyetértek velük. Egyébként a változást mindig magunkkal kell kezdeni. Ha mi odafigyelünk, segítő kezet nyújtunk, akkor talán valaki követi a példánkat, ha nem, akkor fogadjuk el ezt is. Adjunk azért, mert adni jó, tegyünk azért, mert tehetünk. Egyébként ha az emberek tudnak valami konkrét nehézségről, képesek akár névtelenül is segíteni. Ilyen pl. a Jónak lenni jó akció, de számtalan más eset is. Valakinek leég a háza és a község összefog, ki pénzzel, ki tárgyakkal, ki saját munkájával segít. Ne hagyjuk, hogy a bóvli helyettesítse az értéket. Az influenszerek, celebek jólétéhez “mi” járulunk hozzá azzal, hogy olvassuk, nézzük, követjük őket. Összetettek a dolgok, ha szétszedjük a szálakat, akkor akár ellentmondásba is kerülhetünk a saját véleményünkkel, mert egyrészt így igaz, másrészt nem vonatkozik mindenkire, de mint tendencia sajnos való.
Szeretettel: Rita 🙂