Eszmefuttatás három bölcselettel

Talán megélt éveim száma feljogosít arra, hogy általam bölcsnek vélt gondolataimat az életről összegezzem és megosszam olvasóimmal.

Íme, az első: Amíg az ember fiatal, addig nem ér rá élni. Mert mi is az élet igazán? Lótás-futás, munka és pénzgyűjtés. Amíg a házunk fel nem épül, amíg nem áll legalább két autó a garázsban, jó volna, ha lenne még egy nyaralónk is, hátha ráérünk majd egyszer élvezni ezeket a földi javakat. Míg mindezekre összegyűlik a soha sem elegendő pénz, addigra elröpülnek felettünk az évek. „Ember küzdj, és bízva bízzál!”, hagyta ránk bölcs üzenetét Madách Imre Az ember tragédiájában. Talán magunkévá is tehetjük ezt a biztatást, de olvassuk csak el még egyszer a színmű címét. Igen, jól értelmezzük: már nagy elődünk is tragédiának nevezi az emberi élet útvesztőit. Bármennyire is tragikusnak látjuk jelenünket valószínű, hogy ilyenkor szemünket homály fedi. Hiszen gondoljunk csak bele, mikor tudtunk utoljára önfeledten örülni a tavaszi fűsarjadásnak, a cinegék örömdalának, hogy végre a téli pihenés után újra virágba borulnak a mezők virágai. Olykor észre sem vesszük, hogy változnak az évszakok és elrohan mellettünk az életünk. A közösségi hálón többféle vicces mém kering, az egyiknek egyszerű, de mégis megragadó a szlogenje: Ez itt XY, legyél te is olyan, mint XY! Mi is legyünk olyanok, mint a tavasz első langyos szellőjének örülő cinege. Aki nem arra törekszik, hogy még nagyobb és díszesebb fészke legyen, hanem arra összpontosít, hogy biztonságosan felnevelje utódait, miközben szabadon szárnyalhat az égi mezőkön.

Második bölcsnek vélt gondolatom: Akkor lesz örömteli az életed, ha mások életét örömtelivé teszed. Templomi prédikációban hallottam azt a történetet, hogy esküvői szertartás elején megkérdezte a lelkész az ifjú párt, hogy miért jöttek el ma az Isten házába? Erre mindketten azt felelték, hogy azért, mert boldogok akarnak lenni. Erre a lelkész azt felelte nekik, hogy akkor akár haza is mehetnek, mert miért akarnak összeházasodni, ha nem a szerelmüket akarják boldoggá tenni, hanem egyénileg szeretnének boldogok lenni? Mekkora igazság van ebben a kijelentésben. Hiszen ha jól belegondolunk valóban, akkor lehetünk igazán boldogok, ha életünk párjának örömet szerzünk, ez tesz bennünket is boldoggá. Saját tapasztalatból tudom, hogy hiába éreztem magam boldognak, nem voltam igazán az akkor, amikor társam szomorú volt és én csak a magam boldogságát kerestem.

Harmadik és mára utolsó bölcseletem: Segíts az elesetteken empátiával, karold fel a rászorulót! Úgy tapasztalom, hogy sok emberből hiányzik az empátia érzése manapság. Talán a neveltetés hiányából fakadóan, talán emberi természetüknél fogva, nincs meg ez az érzés sokunkban. Bele sem bírnak gondolni jó néhányan a fedéllel fejük felett élők közül, hogy milyen lehet a szabadban egy padon aludni a fagyos éjszakában. Ítélkezni azonban mindnyájan tudunk. Biztos a saját hibájából került oda, az alkohol, meg a link életmód, biztos az vezette idáig őket. Aztán minél régebben került ki a rászoruló a társadalom perifériájára, annál nehezebben tud visszaevickélni a normális életvitelbe. Van egynéhány elesetteken segítő szervezet, azonban számuk kevés ahhoz, hogy mindnyájukat kihúzza ebből a nehéz élethelyzetből, nagyon keveset tudnak tenni értük. Talán, ha a társadalom nem kitiltaná őket bizonyos helyekről, hanem segítene nekik felemelkedésben kevesebben várnák dideregve a telet és visszatérhetnének a normális élet kerékvágásába.