Thomas Alva Edison (1847-1931) kereken (?) 1093 szabadalmat jegyeztetett be, és ennyi év után már igazán mellékes, hogy a legtöbb esetben a munkatársai ötleteit hasznosította. Találmányait bölcs mondásokkal körítette, pl. a következővel:
„A lángész1 % ihlet, és 99 % verejték.”
Ez a mondás nagyon híres, majdnem annyira, mint a távíró, mikrofon, fonográf, szénszálas izzólámpa, Ni-Fe akkumulátor, és mindazok az invenciók, amelyek hamarabb elavulnak, mint a lapos bölcsességek. A perpetuum mobile és a kör négyszögesítése nem volt köztük, szóval lehet próbálkozni, pl. a bikram jógával, ott garantált a verejtékezés.
A lángésszel kapcsolatos vita olyan régi, mint az emberiség; menetrendszerűen fellángol, aztán sikerül eloltani. Hát hiszen értem én, hogy mi a dolog lényege: a lángész biztatni akarja a széles tömegeket, nem olyan bonyolult el, vegyetek bérletet a bikram jóga edzésekre, és ti is feltaláltok legalább egy elektronikus kutyafülszabdalót, macskafarkgörbítőt, mindegy, csak újdonság legyen. Ugyanakkor védekezik is: az nem úgy van, hogy nekem csak kipattan a fejemből az isteni szikra, megérdemlem azt a kalap pénzt, amit összeszikráztam magamnak, a munka nemesít, a munka szabaddá tesz, a majmot a munka tette emberré – ez az, amit nem kellett volna. A csimpánzok nem háborúznak, a gorillák nem környezetszennyeznek, a trash reality-vel még egy orángutánt sem lehet elcsábítani. Mindenkinek sokkal jobb lenne, ha megmaradunk majmoknak; pontosabban nem próbáljuk állandóan eltakarni azt a nagy fene igazságot, hogy tulajdonképpen még mindig majmok vagyunk.
Én ugyan tisztelem annyira a tűzoltókat, hogy nem is akarok lángész lenni, de az a személyes véleményem, ha valamivel nagyon meg kell kínlódni, jobb, ha abbahagyjuk. Nem olyan fontos, hogy iszonyú gyötrelmek árán megírjuk az 500-milliomodik szonettet; így is túl sok van belőlük. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni – ez is van olyan nagy mondás, mint az edisoni. Lustaság fél egészség, és Churchill is mondott a sportról valamit. Azt hiszem, ebből már kiderült, hogy én a lángész mellett állok, Bikram Csaudhuri pedig közönséges sarlatán.
Az eredetileg holland származású Edison család jómódú volt, gazdálkodtak, molnárkodtak, akadt köztük bankár és szállodatulajdonos, ehhez képest a kis Edison 12 éves korában újságárulással szerezte a zsebpénzt, egymaga írt és szerkesztett egy újságot, és ami a legcsodálatosabb, annyit keresett ezzel a vállalkozással, hogy bérelhetett egy laboratóriumot. Hamarosan annyi zséje volt, hogy nyugodtan vásárolhatott magának egy-két apróságot, pl. filmstúdiókat, hajókat, dekoratív feleséget, komoly ellenségeket a magyar Puskás Tivadar és a szerb-horvát Nikola Tesla személyében. Mindenféle luxust megengedhetett magának, köztük azt is, hogy olyan ellentmondásosan viselkedjen, ahogy csak lehetséges: néha feltűnően jókedvű volt, máskor depressziós, egyszer nagyvonalú. Máskor kicsinyes zsarnok – gondolom, ezt a szindrómát nevezik ma bipoláris elmezavarnak. Úgy látszik, az ész nemcsak a hajat nem tűri, de a tartós lángolást sem.
Szabadgondolkodó volt, bár nem teljesen ateista, a 20. század elején ez még hozzátartozott a különféle kórképekhez.
Úgynevezett nehéz ember volt, de nem humortalan. Egyszer azzal rázta le az újságírókat, hogy nem ér rá nyilatkozni, mert egy nagyon fontos találmányon dolgozik – ez a szellemtelefon, ami lehetővé teszi, hogy bármikor felvehessük a kapcsolatot a halottainkkal. Mivel az újságírók általában nem a Mensa-tagok közül kerülnek ki, csont nélkül elhitték, és volt is akkora médiacirkusz, amilyet még nem pipált Amerika. Sajnos a halottak a reinkarnáció hívei, és nem átallanak újraszületni, ahelyett, hogy türelmetlenül várakoznának a földi telefonhívásokra.
Szellemtelefon nem maradt Edison után, de megvan még az utolsó lehelete, szépen lezárva, lepecsételve egy kémcsőben; a kémcső ma is megtekinthető a Henry Ford Museumban.
Az utolsó verejtékcsepp megőrzéséről a gyászba borult ország simán megfeledkezett.