Pár órája fejeződött be a Love Never Dies premierpartyja, melyre a VLM is hivatalos volt. A szervezők igencsak kitettek magukért –több forrás szerint a West End történetének egyik legfényesebb premierjét tudhatjuk magunk mögött. Azonnal beszámolunk az ünneplésről is, ám előbb következzen egy rövid összefoglaló a már „befejezett” előadásról. Mint tudjuk, a világ musicalrajongói (és talán nem csak ők) hatalmas érdeklődéssel és némi szkepticizmussal várták Webber legújabb musicaljét. Az ő kíváncsiságuk már nagyrészt kielégült a preview-k alatt, a sajtó viszont március 9-én este találkozott először a produkcióval. Azt senki sem vitathatja, hogy az előadás (ami már a preview-k alatt is jóval gördülékenyebben ment, elődjével ellentétben) teljesen végiggondolt, befejezett állapotban került a világ kritikus szeme elé. Kétség sem fér hozzá, hogy amit most este láttunk, az Webber és alkotótársai víziója arról, hogyan alakult Az Operaház Fantomja hőseinek élete 10 évvel az első rész történései után. Lehet szeretni vagy nem szeretni, lehet fanyalogni is, de mindez nem változtat azon, hogy a Love Never Dies már az marad, ami. És ez a valami egyáltalán nem olyan rossz. A musical egy izgalmas, érdekes és „folytatás-státuszához” képest meglepően újszerű produkció. Helyenként megrázza, helyenként elgondolkoztatja a szkeptikus nézőt, és mindezt kezdő kötéltáncos módjára teszi, aki korántsem biztos még magában, de elég akaratereje és bátorsága van ahhoz, hogy mindenesetre végigmenjen a kötélen anélkül, hogy leesne. Mert kényes egyensúly érzékelhető itt a produkció minden aspektusát illetően. A történet nem eléggé meggyőző, nem elég erős, mégis elég hatásos ahhoz, hogy helyenként magával ragadjon, hogy a megfelelő helyeken nevessünk vagy könnyezzünk –tehát többé-kevésbé, de működik. Több alkalommal majdnem elveszíti a darab a közönségét, sokszor tapintani lehet a hitetlenséget egy-egy kétes értékű művészi-alkotói döntés után, de mégis, Webberék minden esetben visszanyerik a publikum bizalmát. A sztoriban elrejtett meglepetések valóban apró pokolgépként robbannak, a feszültség jelen van, a közönség pedig, akár egy kezdő bűvész egy különösen jól sikerült előadásán, végig kételkedik, mégis el van varázsolva. A zenét, a dalokat illetően nem volt könnyű dolga Webbernek a próbák alatt, hiszen a West Enden sem gyakori az, hogy a cd felvétel már a preview-k előtt elkészül (sőt, a sajtónak már jóval a hivatalos megjelenés előtt elküldték). Ám a rendező bizalma töretlen volt a zeneszerzőben: nyilvánvalóan soha nem kérdőjeleződött meg a zenei anyag abszolút hatalma a produkció felett. A dalok nagy része erős, a hanganyag változatos és nem nélkülözi a meglepetéseket sem. A The Beauty Underneath egyedisége nagyon erősen megoszthatja a közönséget: a Fantom hagyományos hangzásvilágának szerelmesei bizarrnak és nem a darabba illőnek találhatják, míg a befogadóbbak értékelik a zeneszerző kísérletező kedvét. A színészek alakítása, énektudása, szenvedélye ellensúlyozza a történet valós vagy vélt hiányosságait, külön kiemelném Harry Child-ot, akinek Gustave-ja mind hangilag, mind játékilag méltóvolt a produkció színvonalához. (Gustave szerepét Harry hat gyerekszínésszel játssza váltásban). A közönség igen jól fogadta a darabot, ám, mint tudjuk, bemutatón mindig állótaps várható: a reggeli kritikákból derül majd ki a végleges ítélet, melyet minden bizonnyal a Love Never Dies teljes csapata lélegzetvisszafojtva vár. Vajon képes volt-e Webber feleleveníteni az első rész varázsát? Az eddig megjelent kritikák vegyesek: a Telegraph szerint a Love Never Dies Webber legsikerültebb műve az eredeti Fantom óta, míg a Guardian visszafogottabb és bár elismeri, hogy az előadás valóban élményt jelent, de élesen kritizálja a történetet. A Daily Mail szerint a musical túl lassan bontakozik ki, túl vontatott és nem ér fel elődjéhez, ám ne felejtsük el, hogy annak idején Az Operaház Fantomja is hasonló fogadtatásra talált. A Love Never Dies premierfogadása minden képzeletet felülmúl díszletek között, egy a Temze partján lévő káprázatosan átalakított bálteremben zajlott Az égen pásztafények cikáztak, a közelben a kivilágított Tower-híd ragyogott, a bejáratnál pedig tűznyelők, mutatványosok és ké dekoratív elefántszobor fogadott bennünket. A hatalmas belső tere pedig Coney Islandé alakították a szervezők –mint a show speciáli effektjeiért felelős Scott Penrose felvilágosított, a party többe került mint egyes West End musicalek teljes költségvetése. Jósok bűvészek, szemfényvesztők járták a tömeget, vásári játékokba próbálhatták ki magukat a játékos kedvűek. A party kedvéért külö menüt gyártottak a szervezők, valódi tengerparti hangulato varázsoltak színes napágyakkal, koktélokkal, zenéve Lépten-nyomon ételkülönlegességek, világító csokoládé-é pezsgőszökőkutak, tengernyi édesség, vattacukor és gyümölc csillapította éhségünket. A színek, az ízek, a hangok, azérzéke varázslatos kavalkádja örök emlékké tette ezt az estét az össze résztvevő számára. A jelenlévő sztárok listája több oldalt tenne k de természetesen az alkotók, maga Andrew Lloyd Webber is s megjelent az eseményen. Az előadáshoz többek között olyanok gratuláltak neki, mint Cameron Mackintosh, Gerard Butler és Sir Michael Caine.
2010.márc.9.
www.vivalamusical.hu