Fürdővízzel a gyereket – a groteszk látásmód magasiskolája (Christopher Durang d

„Csitt kis baba, ne mondd, hogy oá, mert a mami ad egy nagyot a szemed alá” – bájos altatót dúdol a papa, és ringatja-rángatja a gyerekágyat. A következő pillanatban, mikor felsír a bébi, ordítva próbálja csendesíteni, és hogy teljes legyen az összhang, a mami is beszáll, és ketten ordítanak a kicsi feje fölött. Papi munkanélküli, mami szintén, válás a levegőben, aztán mégsem, gyerekvállalás a semmire, íme az alapszituáció. A semmiből feltűnik az elmúlt karácsonyok szelleme… jaj, nem is, ez vicc, ő a dadus. Humora fanyar, lénye döbbenetes, kora tiszteletreméltó, csak úgy jön, váratlanul, és amíg leküldi mamit a boltba ceruzáért és papírért az új regényéhez, papival kettyint egy gyorsat a konyhában. Csak hogy mégse a gyerek előtt. Dadus módszerei válogatottak, ami a gyereknevelést illeti, többször ájulásba ijeszti a bébit, de legalább így csöndben van.
A darab első negyed órája nagyjából ezeket a meglepetéseket tartogatja, lejjebb csúszom a székben, megszeppenek kicsit, de érdeklődésem nem lankad, sőt. Hiszen nagyjából sejtettem már, hogy mire számíthatok, mikor jegyet váltottam: Christopher Durang amerikai színmű- és filmforgatókönyv-író a tragikomédia nagymestere.
Hogy ne legyen kevésbé abszurd a folytatás, hamarosan előkerül egy tébolyodott kismama. Története fájdalmasan groteszk: a földön hagyta a csecsemőjét, mert nem volt bútora, és elment ennivalóért, de közben a kutyája megette a gyereket, így most kétségbeesetten szeretne rabolni magának egy másikat. Fura családunk befogadja őt naivan, bár egész lénye zilált, s szemében őrület csillan, de olvashat a bébinek (véletlenül sem mesét), mert mami és papi örül, ha nem kell bébivel törődniük. Aztán mikor a kedves vendég menekülőre fogja gyerekestül, kutyástul, egy busz alá esik, és meghal – szerencsére (?) a bébi megmenekül, ám az esetnek súlyos következményei lesznek idősebb korában. Dadus és papi afférja később bevallódik, a dadus kirúgódik, persze nem emiatt, hanem mert őrült. Egy kósza pillanatra úgy tűnik, hogy talán mégis válhat még papiból és mamiból rendes szülő, a kicsiből pedig, – akinek a nemét még nem döntötték el – normális gyerek. Persze hamar kiderül, hogy nem így van.
Következő jelenet néhány évvel később, egy játszótér padján. Anyukák beszélgetnek, míg gyermekeik játszanak, és kiderül, hogy bébiből végül kislány lett, a neve Daisy, hobbija a buszok elé ugrálás és a szennyes alatt fekvés. Gyakran elalszik spontán, vagy legalábbis úgy tesz, mintha, aztán mikor mami megfenyegeti, hogy rátapos, gyorsabban fut, mint azt valaha képzelte volna az ember. A többi anyuka elméjében halványan feldereng a gondolat, hogy talán tenni kellene valamit, aztán elvetik, hiszen ha túl soká koncentrálnak egy dologra, megfájdul a fejük.
Daisynek van egy törődő és aggódó tanára az iskolában, és egy leszbikus hajlamokkal bíró igazgatónője is. A tanár rémülten olvassa fel Daisy dolgozatát, melyben a gyerek gyakorlatilag segítségért könyörög, ám az igazgatónőt túlságosan lefoglalja a titkára, aki férfi, úgyhogy inkább kirúgja az aggódó tanárnőt. Ebből egyenesen következik, hogy Daisyvel nem történik semmi, nem segít neki senki, így tovább éli életét a szennyes alatt.
Tizenhét évesen látjuk viszont az egykori kis bébit, a pszichológusnál. Férfivá érett ezenközben. Igen, Daisy valójában fiú, az is volt mindig, csak szülei tapintatosságból sosem nézték meg a nemi szervét. És mivel inkább lányt akartak, most itt áll egy tizenhét éves kamasz fiú, kék ruhácskában, aminek sután gyűrögeti az alját, és közben szerényen mentegeti a szüleit, mert ők csak jót akartak, ugye. Tíz éven keresztül jár pszichológushoz Daisy, közben rengetegszer megváltoztatja a nevét, szexuális élete irreálisan alakul, mire harminc éves lesz, ezerhétszáznál is több partnere volt, és ebből csak 800 nő. Tizenhárom éven át járja az egyetem első két évét, mert nem tud megírni egy házi dolgozatot Gulliver-ről, az első mondat közepén mindig elakad. Képtelen továbblépni az őt ért borzalmakon, végül már eljut odáig, hogy gyűlöli szüleit azért, amit tettek vele, de fejlődés nem látszik, lelkivilága romokban hever. Végül pszichológusa helyes irányba fordítja, mikor dühében elmondja neki, hogy már régen fel kellett volna dolgoznia a gyerekkorát, és bár ezért a vallomásért Daisy látszólag megneheztel rá, talán mégis ez kellett ahhoz, hogy belássa: új életet kell kezdenie.
Harmincadik születésnapján megkísértik még a múlt szellemei, dadus például meglepetésszerűen előkerül az egyik csomagból. Az ajándék miniszoknya is elég kínosan áll egy harmincéves férfin, ám ez az a pillanat, mikor elhatározásra jut, és bejelenti, hogy megnősül, ugyanis legutóbbi partnere gyereket vár tőle. Egyúttal szembesíti szüleit régi tetteikkel, ám ők nem értik, miben hibáztak, bár valószínűleg ezt nem is várta el tőlük. Apja az üvegbe kapaszkodik, anyja a soha meg nem születő regénye első fejezetébe, és rezignáltan tudomásul veszik, hogy ilyen az élet.
„Csitt kis baba, ne mondd, hogy oá, mert a mami ad egy…pudlikutyát” – énekli kisfiának Daisy, aki időközben Alexander lett, és apa. Látszólag talán képes lerázni magáról szörnyűséges gyermekkora köteleit, hogy felnevelhesse saját gyermekét, és normális életet élhessen, egy normális családban. A saját családjában.

Groteszk világot fest a darab, de nem is olyan irreálisat. Az a borzalmasan felelőtlen következetlenség, amivel ez a két ember felnevelt egy gyereket, – persze lényegesen kiélezve a hibákra, és felnagyítva – mégis valós probléma lehet. Egyszer ordítottak, másszor dajkálták, akarták, nem akarták, szerették, utálták; végül az anya idegroncs lett, megpróbálta megölni magát is, a gyereket is, az apa koktélozgatása alkoholizmussá cseperedett, persze már az első pillanattól tudni lehetett, hogy nem lesz ez másképp. Ha jól meggondoljuk, itt még a szatirikus és groteszk kifejezések is gyengének bizonyulnak, ez több, mint bármilyen irónia, a jó ízlés határait feszegeti, a történet mégis annyira a mostban él, annyira elvont, hogy már valószerű, annyira eltúlzott, hogy nem lehet rá mást mondani, mint azt, hogy egyszerűen lenyűgöző.