Korán jött idén a tavasz. Bár lehet, hogy még nem kellene elkiabálni… volt már úgy a közelmúltban, hogy az igazi tél áprilisban érkezett.
Most március elején, igazi tavaszias idő van. Zöldül a fű, közötte ibolya nyílik, százszorszép nyújtogatja a nyakát, a fákon, bokrokon duzzadnak a rügyek, a virágos kertekben is bimbóznak a tavaszi virágok, az aranyvessző sárgul mindenfelé, vidám tavaszi színével felüdíti a lelkeket. Csak a platánok szunyókálnak még, fehér törzsük és ágaik kopárak, rügy sem fakad, úgy látszik kivárnak. Ők tudják miért.
Lassan lépkedek, bámulom az eget. Tele van fehér felhőpamaccsal. Gyönyörködöm bennük. Mindnek más a formája, hosszan el tudom nézni a felhőket, ahogy úsznak fenn az ég mezején, ahogy átformálódnak, ritkulnak, vagy éppen egybeolvadnak. Különlegesek, nagyon látványos figurákat alkotnak, élvezettel legeltetem a szemem rajtuk.
Hirtelen felzúg egy helikopter. Összerezzenek, pedig már megszokhattam, mert a kórház, ahol landolni szokott, itt van a közelben. Kisvártatva meg is pillantom a gépet, egyre hangosabban zúg, repeszti a levegőt, hiszen ereszkedik lefelé, már igen közel van a kórház. Csak egy pillanatra vettem le a tekintetem róla, talán csak pislantottam éppen, s amikor újra követtem szememmel a gépet, hirtelen egy fekete tárgy hullott alá.
Ahogy a gép ereszkedett egyre, egy csapat galamb ijedten röppent fölé hirtelen. Galamb lehetett, az áldozat. Nem tudta elkerülni az ütközést. Gondolom, hogy a pilóta sem. Hiszen annyi mindenre kell figyelnie, hogy landoljon a magas kórház tetején, nem vette észre, vagy ha történetesen észrevette, akkor sem tudta már elkerülni az ütközést, hiszen ő azokért felelős, akik rá vannak bízva, akiket ott vár már a tetőn egy öt-hat fős csapat, hogy életet mentsen. Azt, talán észre sem veszi senki, hogy egy másik élet közben kihunyt.
Elgondolkodom, mennyi áldozatot követel az, hogy mi repülőgéppel utazhatunk. Ott fenn a magasban, ahol a költözőmadarak szállnak, vajon mennyi áldozat van nap mint nap, miattunk?
Miért nem figyelünk jobban a környezetünkre? Kiírtjuk az állatokat, madarakat, méheket, rovarokat, pedig nélkülük mi sem élhetünk. Talán ez a pandémia sem a véletlen műve. Figyelmeztető jel!… Megpróbál kordában tartani bennünket, csak észre kell venni a figyelmeztető jeleket…
A képlet pofonegyszerű. Ha mindent elpusztítunk magunk körül, mi is elpusztulunk.
15 hozzászólás
Kedves Ida! Azt hiszem ez a fejtegetés kicsit túllő a célon. Ennyire azért nem direkt. Mint írás, jegyzet persze tökéletesen megfelel a műfaji követelményeknek: rövid, figyelemfelkeltő, van eleje vége, közepe, és van mondanivaló, tanulság is. Csak az a tanulság! Itt egy kicsit erőltetettnek tűnik. Szeretettel üdvözöllek, és kérlek bocsáss meg. Tudod, h jobban szeretek csupa szépet és jót írni! Szeretettel üdvözöllek: én
Szia Bödön!
Örülök, hogy a jegyzet műfaji követelményeinek megfelelőnek találod. Az is valami! 🙂
Hogy a tanulság eltúlzott lenne, azzal viszont nem értek egyet.
Egy séta egyetlen kis epizódja is azt igazolja, hogy túlságosan sokat vétünk a természet ellen. Azt hiszem, hogy napokig tudnám sorolni a vétkeinket, de nem teszem. Aki nem látja, hogy a vesztünkbe rohanunk, ha nem fogjuk vissza magunkat, ha nem próbálunk meg szerényebben élni, változtatni az életmódunkon, lemondani a túlzott jómódról, kényelemről stb., annak hiába is sorolnám, addig, amíg a saját bőrén nem tapasztalja. Hogy akkor már késő lesz? Igen, tartok tőle.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida! Azt írod: "Elgondolkodom, mennyi áldozatot követel az, hogy mi repülőgéppel utazhatunk. Ott fenn a magasban, ahol a költözőmadarak szállnak, vajon mennyi áldozat van nap mint nap, miattunk?". Igen, ez így igaz. A repülőgépek nekiütköznek időnként madaraknak, s megülik őket. A vonat elgázol egy kis sünt, amelyik a sínekre téved. Az autóbusz szélvédőjén szétkenődve kicsi, ártatlan lepkék vannak, akik élhettek volna még. Lépkedek a fűben, s akaratlanul agyontaposok sok ki hangyát. Építkeznek a szomszédban. A markológép hány életet követel?
Amiatt azonban nem lehet leállítani a légi-közlekedést, a vasutat, az autóbuszokat, és az építkezéseket. Nem lehet eltiltani az embereket, hogy a fűben sétáljanak. Bocs, csak erre gondoltam! Szeretettel: én
Kedves Bödön!
Sajnálom, hogy találva érzed magad, hiszen tudom, hogy szeretsz repülni, de hidd el, csupán a séta közbeni adott pillanat műve, hogy éppen a repülésről szól ez a kis jegyzetem. Egyébként, a hozzád írt válaszomban azt is megjegyeztem: "Azt hiszem, hogy napokig tudnám sorolni a vétkeinket…", ami azt jelenti, hogy igen van sok minden más is… Láthattuk a tévében a napokban, hogy a Tiszából kétezer köbméter szemetet (legnagyobb részben műanyag) gyűjtöttek össze… hadd ne soroljam. Mindenkinek alább kellene adnia, fel kellene adni a kényelméből, s nem csupán a pillanatnak élni. Gondoljunk gyermekeink, unokáink jövőjére, mert rajtunk marad a bélyeg, hogy mi tettük tönkre az ő életfeltételeiket.
Ha ezt ennyire nehéz lenne megérteni, akkor a baj sokkal, de sokkal nagyobb, mint eddig hittem.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida! Azt hiszem nem nehéz megérteni, hogy mekkora bajban van az emberiség a környezet szennyeződése, és az egyéb civilizációs ártalmak miatt. Erre még én is képes vagyok! 🙂 🙂 🙂 Arra viszont nem, hogy megértsem, a végkövetkeztetéshez "A képlet pofonegyszerű. Ha mindent elpusztítunk magunk körül, mi is elpusztulunk." – hogyan juthattál el egy galamb elpusztulásának kapcsán? Ha arról írtál volna, h autók százmilliói szennyezik a levegőt, hogy esőerdőket irtanak ki világszerte, hogy üzemek és gyárak kéményei füstölnek éjjel, nappal, hogy műanyag palackok tonnái lepik el a folyókat, tengereket! A pandémia más tészta! Az állatok (élővilág!) elpusztítása pedig nem az elkerülhetetlen közlekedési, stb. baleseteknél kezdődik, már csak az esetszám miatt se, inkább azzal van összefüggésben, h az állatok, növények életterülete az emberiség lélekszámának növekedésével visszaszorul. Még egyszer bocsánatot kérek! Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Bödön!
Megmagyarázom, hogy jutottam el a végkövetkeztetéshez. Mondhatnám, a képlet pofonegyszerű, mert tényleg az, és a pandémia sem más tészta. Akkor maradjunk csak a repülésnél.
Mindig voltak és lesznek járványok a Földön, de ilyen még nem volt, hogy szinte egyidőben pusztít a járvány az egész Földön. Mint tudjuk, Kínában ütötte fel a fejét, s néhány hét alatt hordták szét a vírust a szuperszonikus repülőgépek utasai. Nem történhetett volna meg sem gyalogosan, sem vonaton, sem autóval, sőt még hajóval sem a járvány ilyen iramú terjedése.
A sétáim alatt sokat tapasztalok. Egy korábban írt jegyzetemben (Voks-sokk), említettem, hogy percenként húztak el a fejem felett a repülőgépek. Most a pandémia idején igencsak megritkultak, előfordul, hogy egy óra alatt legfeljebb egy gépet látok, vagy egyet sem. És még azt is megfigyeltem, hogy az egyetlen gép kondenzcsíkja pillanatok alatt szertefoszlik, míg a gépek percenkénti menetrendje ezt nem engedte meg. (folytatom)
Kedves Ida!
A Klima katasztrófa megfékezéséröl nagyon sok elmélet
létezik!
Egyedül a kivitelezés sántít!
Sok ország nem tartja be,amit régen be kellene tartani.
A másik dolog a tulszaporodás.
Lassan 10 milliárdan leszünk nemsokára…
Nagyon sokat kellene tenni!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Igen, jól látod, a kivitelezés sántít, nagyon sántít. 🙁
Sajnos, ezt a világot a pénz mozgatja, minden ország arra törekszik, hogy minél többet szerezzen magának, aztán az egyének is ugyanerre törekszenek… Van ebből kiút? Pedig lehetne sokkal szerényebben élni, és megvédeni azt, amivel a Földünk megajándékoz bennünket. De, sajnos, az a mai embernek nem elég, és vakon hajtja, hajkurássza a pénzt, a vagyont… Ennek bizony, csak rossz vége lehet.
Az a kis helikopteres epizód sok mindent előhozott belőlem, pedig az csak egy apró csepp a tengerben.
Köszönöm, hogy itt jártál. Kívánok szebb napokat!
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Sajnos, az emberek nagy többségét egyáltalán nem érdekli a jövő, csak a pillanatnak élnek. Minél kényelmesebben, ez a legfőbb törekvésük. Hogy ennek mi az ára, azzal nem törődnek.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Sajnos, az én tapasztalataim is hasonlóak. Ennek következményeit viszont, mindannyian viselni fogjuk. Vagy már viseljük is? Nem kétséges.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel,
Ida
Szia!
Nagyon idilli képpel indul a jegyzeted, aztán sajnos a galamb halála beárnyékolja a természet szépségét, az ember gondolatait. Az utolsó sor, sajnos előre festi a jövőt, ha nem vigyázunk, akkor mi fog történni. Nagyon tetszett ez az írásod is! üdv hundido
Kedves hundido!
Igen, idillinek indult a séta, aztán hideg zuhany lett a vége.
Köszönöm értő olvasatod, és kedves véleményed is.
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Itt a tavasz, bár az időjárás nem mindig ezt mutatja, reggelenként sokszor mínusz fokokat mutat a hőmérő. Megnéztem az előrejelzést, és több hétre is napközben sem ígér 20 fok körüli hőmérsékletet.
Szeretek Veled együtt sétálni… bár ez a séta szomorúan végződött, mert szomorú gondolatokat ébresztett bennünk. A figyelmeztető jelre nem tekintünk, és ezt a természet megbosszulja. Gratulálok elgondolkodtató, aranyos, egyben szomorkás írásodhoz!
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Drága Magdi!
Örülök, hogy szeretsz együtt sétálni velem, még akkor is, ha hangulatromboló az írásom. Sajnos, ez is az életünk részévé vált, nem élvezhetjük csupán a levelek suttogását, valami mindig az elevenünkbe vág, ami mellett nem lehet csukott szemmel elmenni. Tartok tőle, hogy egyre gyakoribbá válnak az ilyen események, s egyre kevésbé élvezhetjük majd a természetet. Sajnos.
Köszönöm neked, hogy velem tartottál.
Szeretettel,
Ida
…
Tehát, már ott fenn is tisztult a levegő. Arról nem beszélve, hogy esténként (a kijárási tilalomnak köszönve) ki tudom nyitni az ablakokat, friss a levegő és csend van. Tehát, lássuk már meg a jó oldalát is a járványnak. Ami ugyancsak arra figyelmeztet bennünket, hogy vissza kell fognunk magunkat minden téren, mert a vesztünkbe rohanunk. Nem csak magunkat pusztítjuk el, hanem az utánunk következők életfeltételeit semmisítjük meg. Tehát, ébresztő! A képlet pofonegyszerű… (mondhatnám ismételten, de csak annak szól, aki még nem ébredt fel).
Szeretettel,
Ida