Glastonbury

Ma Glastonbury-be utazunk.

Jó gondolat. Szeretem a kis városokat, amelyeknek nagy múltjuk van.

Nagy múlt, és mennyire változatos.

Csak a kőkorszaki településekről ne beszéljünk. Ezek egyformák az egész világon.

Azt hiszem, sok tudós van más véleményen, de Glastonbury múltja nem is a neolitikummal kezdődik, hanem a tündérekkel. Ők a Tor-nak nevezett hegyen éltek, ezen a síkságból mindössze 170 m magasra emelkedő dombon. Olyan, mint egy erősen megkopott, lépcsős piramis.

A magányos hegyek mindig megmozgatták az emberek fantáziáját. Például Németországban Hohentwiel, vagy Ausztriában Hohenwerfen, ahol szintén tündérek éltek.

A Tor egyik régi neve Gwyn ap Nudd háza, vagy Annwn, a halottak országa. Nevezték Ynis-witrin-nek, üvegszigetnek is, mert itt valaha tenger, aztán még sokáig egy nagy tó volt; sok helyről úgy látszott a Tor, mint valami sziget. Gwyn ap Nudd másik neve Avalloch, az alvilág vagy az elvarázsolt Avalon ura.

Valahol azt olvastam, hogy Avalon egyszerűen almáskertet jelent.

Lehet, de az alma nagyon különleges gyümölcs. Egy almán múlt az emberiség halhatatlansága, és a Heszperidák almáskertje csak afféle költőibb neve a halál országának. A keresztény világképben az ősi vallások isteneiből és természetszellemeiből persze egyszerűen ördögök lettek. Szent Collenről mesélik, egyszer meghallotta, hogy az emberek a Tor tündéreiről beszélnek. Megtiltotta nekik, azt mondta, ezek csak ördögök lehetnek. Az emberek figyelmeztették, hogy a tündérek királya meg fogja torolni ezt a sértést. A szent hamarosan meghívást kapott a királyi palotába, amely a Tor tetején épült. Elfogadta a meghívást, de magával vitt egy üveg szentelt vizet, a kámzsája alatt. A palotában zene szólt, és gazdagon öltözött urak várták a lakomához. „Nem eszem falevelet,” válaszolta a szent, és rájuk öntötte a szentelt vizet. A fények kihunytak, a zene elnémult, a díszes társaság eltűnt az éjszakai ködben, és a szent egyedül maradt a szeles dombtetőn.

Ahol sohasem volt palota. Mondják, hogy ott nagy kövek álltak, olyan volt, mint a Stonehenge, és ott tisztelték a napot. Ezekből a kövekből épült meg az apátsági templom.

Ami szintén legenda. Volt azonban a Tor-nak egy még a tündéreknél is híresebb látogatója, arimathiai József.

Gazdag ember, Jézus tanítványa, a keresztre feszítéskor egy kehelyben felfogta a vérét, „a holttestet begöngyölte vala tiszta gyolcsba, és elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.” (Máté 27.59-60)

Azt mondják, Jézusnak nem a tanítványa volt, hanem a nagybátyja. Azon gazdagodott meg, hogy ónnal kereskedett – Cornwallból és Anglia nyugati partjairól szállította az ónt. Az egyik üzleti útjára magával vitte a fiatal Jézust, együtt zarándokoltak Avalon szigetére.

Ami csak sokkal később híresült el, amikor ott temették el a legendás Artúr királyt, aki a camlanni csatában esett el, 542-ben. Meg aztán az ónbányák a messzi Cornwallban voltak. Nem kis utazás ez, különös tekintettel arra, hogy akkoriban Glastonbury helyén egyáltalán nem volt semmi, mocsarakon, tavakon, cölöpfalvakon kívül.

Nos, arimathiai József nyilván nem így gondolkodott, mert a keresztre feszítés után egyenesen Angliába ment, és Glastonbury-ben telepedett le. A Tor lábánál, fáradtan a botjára támaszkodott, azóta is Wearyall Hillnek nevezik ezt a dombot. A bot gyökeret vert, és csipkebokorrá fejlődött. A polgárháború idején egy „kerekfejű” kivágta, belevágott a lábába is, és elvérzett. Egy ágat azonban elültettek az apátság kertjében, ahol azóta is minden Karácsonykor és Húsvétkor virágzik. József magával hozta a kelyhet is, amit említettél, és amit talán az utolsó vacsorán is használt Jézus. Aztán a kelyhet eltemette a hegy lábánál, „hogy biztonságban legyen.” Ezen a helyen forrás fakadt, a Chalice Well, Vastartalmú, vöröses vizéről azt mondják, hogy mágneses, minden betegséget meggyógyít, sőt az aggokat örökifjúvá teszi. A forrás vagy kút ma is megvan, csak a szép, régi tölgyfalapot verték szét a vandálok, amivel letakarták.

Gondolom, sokan keresték már a Grált.

Így van, de a kincskeresők nem találták meg, sem ezt, sem azt a másik ezüst kelyhet, amely állítólag József sírjában van, a Fő utcai Szent János templomban. Az 5. századi Melkin-jóslat szerint ezt a kelyhet egy napon meg fogják találni, és attól fogva „mindig lesz elegendő vizük és égi harmatjuk a sziget lakóinak.”

A Grált talán csak jelképesen temették el, hiszen később a Halászkirály őrizte a palotájában, ott látták Parsifal és Galahad. Nem lehet kétséges, hogy ugyanarról a Grálról van szó – egyetlen hatalmas rubinból kiformált kehely.

Vagy nem. Régi kelta legendák is beszélnek mágikus tálakról vagy edényekről. Az egyikből soha nem fogy ki az étel, a másik feltámasztja a halottakat. Csak az igazi hős vagy a törvényes király tarthatja a kezében. Maga a Grál szó a tálat vagy edényt jelentő latin gradalis-ból, vagy az ófrancia san grialból származik, ami szent Grált jelent. De ha sang rialnak írod, a jelentése királyi vér lesz, és gondolhatod, hogy egy költő sem hagyta ki ezt a szójátékot. Néha a Grál egy varázserejű kő, amely hosszú életet és örök fiatalságot ad.

Mindenképpen nagyon fontos lehetett, amit Artúr és a lovagjai egész életükben kerestek. Már ha egyáltalán be lehet bizonyítani, hogy Artúr történeti személy. Talán valóban volt egy törzsi vezér, aki sokat harcolt a szászok ellen, és végül elesett a camlanni csatában. De az összes többi inkább mítosz, mint valóság.

Lehet, bár vannak egészen hihető részletek. Artúr 480 körül született a cornwalli Tintagel Castle-ban – a vár romjai ma is ott magasodnak a tengerparton. Apja Uther Pendragon, ez szép régi walesi név, és azt jelenti, a sárkány feje. Anyja, Iguerne a cornwalli herceg felesége, akit Pendragon Merlin varázsló segítségével csábított el. A varázslót leszámítva, ez is nagyon hihetőnek hangzik. Artúrt megkoronázták Winchesterben vagy Caerleon-ban. Ez alatt talán valamilyen beavatási szertartást kell érteni. A régi indiai királyok beiktatása pl. nem a mai értelemben vett koronázással történt, bár voltak koronák vagy diadémok: a királyt különféle szent vizekben fürdették meg, ez volt a szertartás legfontosabb része. Artúrnak kezdetben többször sikerült legyőznie a szászokat, és történelmi tény, hogy a szászok kezdetben több csatát elvesztettek, bár az 5-6. századok igazán a legsötétebb középkor, és az Artúrral kapcsolatos legkorábbi írásos feljegyzés csak a 9. századból származik. Ez a Historia Britonum, amelyet egy Nennius nevű walesi pap állított össze. Közben Artúr feleségül vette Guinevere-t, és az após, Leodegrance ajándékozta neki a Kerekasztalt. Nem tartozik a lehetetlenségek birodalmába, hogy volt egy Kerekasztal, amelyet 12 lovag ült körül, és mindannyian egyenlők voltak, még a király is csak „első az egyenlők között.”

Remélem, nem hiszed, hogy ennek az asztalnak a lapja függ Winchesterben, a nyugati kapu közelében levő Castle Hall falán, és egy nagy piros Tudor rózsa van a közepén.

Nem, bár azt mondják, hogy az asztallapot a Tudor-korban átfestették, az odalátogató V. Károly császár tiszteletére. Nem is a Tudor rózsa zavar, hanem az egész egy, hogyan is mondjam, ócska deszka. Szeretném azt hinni, hogy az eredeti Kerekasztal ennél sokkal nagyobb és pompásabb volt.

Vagy nem. Mindenesetre a jóval későbbi, többnyire ófrancia legendákban a lovagok sokkal többet keresik a Grált, mint amennyit a szászok ellen hadakoznak. A szászok ki is használták a lehetőséget, és meghódították Angliát.

Aztán elvesztették, 1066-ban. Artúr és a lovagjai legalább valami olyan dolgot kerestek, amit senki nem vehet el tőlük. Artúrnak ne sikerült; Lancelotnak jó esélyei lettek volna, ő azonban beleszeretett Guinevere királynőbe. Parsifalt, akit Chrétien de Troyes Percevalnak nevez, figyelmeztették, hogy ne sokat fecsegjen a Halászkirály palotájában. Perceval meg se szólalt, és másnap reggel a puszta mezőn ébredt. A tiszta lelkű Galahadot senki nem figyelmeztette, ő magától is hallgatott, nem tette fel a helyes kérdéseket. De a Halászkirály egy titokzatos várban élt, valahol a kontinensen, és mi most egyelőre Glastonbury-ben vagyunk.

Ahol Artúr király talán soha nem járt.

Lehet, de 1184-ben az apátság nagy része leégett, és az újjáépítés során a szerzetesek megtalálták a helyet, ahol eltemették. Széles kőlap volt itt, egyik oldalán ólomkereszttel, amelybe latin nyelvű feliratot véstek: Hic iacet sepultus inclytus Rex Arturius in Insula Avalonia, itt temették el a híres Artúr királyt, Avalon szigetén. A csontok 9 láb mélységben, a kőlap alatt, egy kivájt fatörzsben voltak; itt temették el Guinevere-t is. „A király csontjai igen nagyok voltak… nagyon magas lehetett; koponyáján tíz sebet számoltak össze, köztük egy nagyot, azt gondolták, ebbe halt bele. A királynő teste teljesen épnek látszott, arany haja szépen befonva, de amikor egy néző megérintette az ujjával, a csontok porrá omlottak.” A szerzetesek a földi maradványokat összeszedték, és újból eltemették a főoltár közelében, 1278-ban, Edward király és kasztiliai Eleonóra jelenlétében. Aztán VIII. Henrik feloszlatta a kolostorokat. A szerzetesek közvetlen életveszélyben voltak. Csak a legfontosabb ereklyéket, kéziratokat és kincseket vitték magukkal, de ezeket is eltemették a Tor alatt. A legenda azt ígéri, hogy amikor ezeket megtalálják, béke és boldogság lesz a világon, beköszönt az új aranykor.

A lerombolt templomot és a kolostort nem építették újjá, csak két épület maradt meg, a 14. századi apátsági csűr és a konyha, ahol most egy kis múzeum van. És most már megint nem tudjuk, hol van eltemetve Artúr király. Persze, nem is fontos, hiszen nem halt meg, csak alszik, egy tó szigetén, és vissza fog térni, amikor Angliának szüksége lesz rá. Mint I. vagy Barbarossa Frigyes, vagy hogy ne menjünk olyan messzire, a mi Csaba királyfink.

Sőt a katonái is mind élnek, a Scilly szigeteken. Ez úgy történt, hogy Artúr halála után a katonák nyugat felé menekültek, a gonosz Mordred lovag elől. Cornwallból Lyonesse-be mentek, és Mordred serege mindenütt szorosan a nyomukban. Ekkor megint közbelépett Merlin varázsló, és elsüllyesztette az egész Lyonesse-t. Csak Artúr katonái élnek még mindig, az egykori Lyonesse-ből megmaradt szigeteken.

Ez azonban már biztosan a mítoszok világába tartozik, mint Atlantisz.

Nem egészen; a geológiai vizsgálatok nem zárják ki, hogy Cornwall egy része elmerült a tengerben. Artúr pedig annyira nem halt meg, hogy már többen látták, pl. Richmond Castle körül (North Riding), vagy a Cadbury Castle táján – egyesek szerint itt volt a legendás Camelot. Mások semmit sem látnak, csak kiáltozást és kutyaugatást hallanak. Másutt egy töltésen lovagol Artúr a katonáival, de csakis Szent Iván éjszakáján; lándzsáik hegye villog, félelmetes látvány. A dél-walesi Caerleonban is láttak már egy magányos lovagot, ragyogó páncélban. Van itt egy furcsa dolog, ami kialudt vulkán kráterére vagy római amfiteátrumra emlékeztet, és úgy nevezik, Artúr király kerekasztala.

Menjünk vissza Glastonbury-be, mert eddig még nem sokat láttunk: az apátsági templom és a kolostor helyét, a városban egy csipkebokrot és a Szent János templomot, a Tor tetején a magányos templomtornyot – ennyi maradt a 14. századi Szent Mihály-templomból. Van még egy kút vagy forrás; bocsánat, kettő, az egyik vize vörös, a másik fehér. Az összes többi csak emlék: arimathiai József, Artúr király és a lovagjai, a középkori szentek, Patrick, Dunstan, Benedict, David és Bridget. Egyiküknek, Dunstannak a sírjában találták meg az aranycsinálás receptjét és a bölcsek kövét, ami persze nem kő volt, hanem csak egy kevés vörös por. Ezt szerezte meg az Erzsébet-kor egyik nagystílű szélhámosa, Edward Kelly, ezzel bolondította fél Európát, amíg rajta nem vesztett.

De nemcsak ezek az emlékek vonzzák a látogatókat Glastonbury-be, amelyet hatalmas erőközpontnak mondanak. Különösen a hegy tetején, a torony mellett nagyon erős a sugárzás. Gyakran látnak színes fényeket a Tor körül, ahol számos ley találkozik – a kiépítetlen utak, ahol a középkori utazók csak templomok, régi feliratos kövek, magányos fák segítségével tájékozódtak.

És mik ezek a színes fények? Elektromágneses energiák?

Annak mondják, de nem ez Glastonbury igazi nevezetessége, hanem a nap- vagy csillagtemplom, egy 10 mérföld átmérőjű körben. Persze ne gondolj épített templomra. A zodiakus, vagy állatöv csillagképei láthatók itt, és az a különlegességük, hogy a formáik dombokból, patakokból, régi utakból alakultak ki, egyszóval maga a természetes terep a templom. Még az arányok is pontosan megfelelnek: ha az ég térképét a földre fektetnénk, az állatöv valamennyi jele a helyére kerülne.

Szamárság, hiszen mindenütt vannak dombok és patakok, és mindegyikbe bele lehet képzelni a csillagképeket.

Ez a beleképzelés, ahogy te mondod, eddig még nem sok helyen sikerült. Persze az is igaz, hogy amikor Glastonbury körül sétálsz, semmit nem fogsz észrevenni. A legjobbak a légi felvételek. Némelyik még az égi eredetijénél is pontosabban követi az állat formáját, amelyről elnevezték: pl. a Bak és a Skorpió. Egyes jegyeket nem a ma megszokott formájukban ábrázolnak, hanem a kereszténységnél jóval régebbi szokásoknak megfelelően. Pl. a Vízöntő helyén egy főnix áll, a mitikus madár, aki elégeti magát, és feltámad a hamvaiból. Azt gondolják, valaha beavatási szertartásokat végeztek a hegyen. A jelöltre számos próba várt, pl. egy labirintusban, amelynek nyomait a Tor-on vélik megtalálni. A poraiból feltámadó főnix a beavatás utáni új élet szimbóluma. Maga a Tor a madár feje, amely a Chalice Hill felé fordul; ez a madár teste, és itt van a híres vastartalmú forrás, az elrejtett Grállal. Az Ikrek csillagkép egyik tagja egy óriási napisten, ezen belül látszik a másik, egy karcsúbb testű, szakállas fiatalember, akinek bordáit a Lollover Hill keskeny rétjei, hosszú haját és szakállát a Dundon Hill földvára körül nőtt fák és bokrok alkotják. Az Oroszlán csillagkép folyókból és utakból alakul ki, az egyik mancsát Somerton, az egykori megyeszékhely felé nyújtja. A Szűz a hátán fekszik, és nyugat felé néz. Profilja a Cary folyó, kezei és háta utak, ösvények, patakok, mesgyehatárok. Két kezében egy búzakévét tart, lábainál van Wheathill, ami búzadombot jelent. De nagyon nehéz erről beszélni anélkül, hogy látnánk a légi felvételeket.

Másutt is vannak ilyen csillagtemplomok?

Eddig hármat találtak Glastonburyn kívül, mindegyiket Angliában. De gyanítják, hogy van még több is, pl. olyan valószínűtlennek hangzó helyeken, mint Edinburgh és Glasgow. A dombok és a folyók persze adottak, de számos utat úgy kellett megépíteni, hogy kiegészítse az ábrát. És ez nem volt kis teljesítmény 2000 vagy 3000 évvel ezelőtt, tekintettel arra, hogy az egész csak fölülről látszik – mint a sokkal jobban ismert Nazca vonalak.

Azt mondod, szándékosan építették úgy az utakat, hogy az oroszlánnak mancsa, a főnixnek szárnya legyen?

Igen.

Hiszi a piszi.