Egész éjjel üvöltött a szél, törte zúzta a fákon a gallyakat, tépte a leveleket. És természetesen, nem hagyott aludni, ráadásul még a csuklóim is sajogtak a fájdalomtól.
Majd elfelejtettem, a fájdalmakat már Pongrác meghozta, mindjárt támadt is egy olyan halvány sejtésem, hogy nem ez lesz az utolsó. Ugyanis a törött csuklóim rendkívüli időjóst formáltak belőlem. Ha elindul valami időváltozás, akár Skandináviából, azt én megérzem, és az az érzésem, hogy tudomásul is kell vennem. Eddig még nem ment, folyton kérdezgetem (persze, csak önmagamtól), hogy mi ütött már megint bele a törött csuklóimba, amikor olyan szép az idő, tehát semmi okuk rá.
Na igen, csakhogy a Skandináv országokban már akkor elindul a front és lehet, hogy csak napokkal később ér ide, de az előrejelzés pontos és szakszerű. Gondoltam is már arra, hogy beállok valahová időjósnak, mert az időjárás előrejelzések eléggé hadilábon állnak napjainkban. Persze, megértem ám, nem lehet előrelátni a felbolydult természet hisztijeit, ami mind gyakrabban fergeteges humorával próbál bennünket embereket, ráncba szedni. Ám a gyanú beigazolódni látszik, nem volt ám véletlen az én két csuklótörésem, talán éppen kibontakozóban van az általuk jelzett pontos időjárás előrejelzés.
Mindez éppen Bonifác napján jutott eszembe, amikor mentem reggel a kíméletlen szélben, ami folyton lekapta fejemről a kapucnit (kész csoda, hogy nem a fejemet), pedig esett is rendesen, esernyővel meg nem lehet ilyen vadul tomboló szélben közlekedni. Körülöttem letépett gallyak, összetépett levelek mutatták a kíméletlen rombolás éjszakai nyomait, miközben ázva-fázva és vigyázva lépkedtem rajtuk keresztül, mert dehogyis volt szívem rájuk taposni.
Szóval, ázva-fázva május derekán, azon kellett töprengenem, hogy talán új megélhetési forrás után kell néznem, mert ugye az árak az üzletekben az egekbe szöktek, aztán május derekán még fűteni kell, és a másfél százalékkal megemelt nyugdíj mindezt nem bírja cérnával. Jó, tudom, hogy a vastag pénztárcáknak, vagy a még vaskosabb bankszámláknak fel sem tűnik ez a hóbortos áremelés, még kevésbé a még hóbortosabb időjárás, de egy kisnyugdíjasnak bizony minden fillér számít. Pedig valójában már nincs is fillér… csak éppen a nyugdíjak filléresek…
Úgy döntöttem, hogy másodállásban időjós leszek. Mindenkinek joga van tudni, honnan fúj a szél. Az orvosokra, kutatókra, akik azon munkálkodnak, hogy minél hosszabb ideig éljen az ember, nos rájuk, igen dühös vagyok. Mert megérdemlik. Miért nem figyelnek fel már arra, hogy hiábavaló minden igyekezetük, ugyanis a kisnyugdíjasok korán halnak.
Leginkább éhen.
15 hozzászólás
Mégis jó, hogy beugrottam, hogy némi jó időtöltést találjak. Tessék, itt van,
ahogy elképzeltem. találtam magamnak egy jó kis cikket. Csak azt nem
tudom, hogy érdekes cikkedet miért nem inkább a viccesek közé tetted.
Ide vagy oda, én jókat mulattam rajta. Mégis csak jó, hogy idejöttem olvasni.
mert egész nap az ágyat nyomtam, sehogy sem éreztem magam. Azt
hiszem, hogy nem csak én, orvosok is mondják, hogy ezek a gyakori úgy
hívják, hogy frontok, másoknak is gondot okoznak.
Jó, hogy a rövidke írásod kicsit felrázott.
Szeretettel olvastam: Kata
Drága Ida!
Sajnos én is abba a cipőben járok amely a törött lábamon van. Két db. csavarral is meg lett erősítve. Néha úgy érzem a csavart akarja eltörni a görcs…
A nyugdíjakról nem is beszélve. Éppen ma hallottam a TV-ben a focistáknak havi húsz millió a fizetésük.
törött lábbal már nem tudnék gólt rúgni, igaz ők sem Te sem tudnál védeni a kapuban törött csuklóvak…ők sem , mégsem látogatja őket a görcs…
Ilyen az élet…
Szeretettel
Ica
Drága Ica!
Nézzük a jó oldalát. Mutass nekem egy focistát, aki olyan verset tud írni, mint Te.
Biztos vagyok benne, hogy olyan nincs.
Őszintén örültem soraidnak és hálás köszönetem, hogy itt jártál.:)
Ölellek szeretettel,
Ida
Drága Kata!
Nem tudom mire gondoltál, hová kellett volna besorolnom, olyan lehetőség nincs, hogy "vicces". Van: jegyzet, ajánló, egyéb, esszé, interjú, kritika, tudósítás. Ennyi.
Én azért gondoltam jegyzetre, mert talán ahhoz áll legközelebb (ironikus, csattanós, érzelmi-töltésű).
Örülök, hogy jó időtöltésnek találtad. Köszönöm, hogy még az ágyból is kikeltél, hogy olvashasd. Sajnos, ezek a gyorsan váltakozó frontok megviselik a szervezetünket.
Jobbulást kívánok!
Szeretettel,
Ida
Kicsit elszomorítottál…
szeretettel: túlparti
de szerintem, tök semmi gáz, amíg jól tudsz írni!
Nem akartalak ám elszomorítani, túlparti. Inkább nevess, tudod, csak egy kis irónia… 🙂
Köszi, hogy olvastad.
Szeretettel,
Ida
Szia!
Remekül ábrázoltad a mostani szeszélyes időjárást, ami megviseli az embert. Tuti jó időjós lennél, hisz a csontod jelez. Ja, hogy mást is jeleznél a vastag pénztárcások felé? Nem hallják meg. (sajna)
Én azt szoktam mondani: levelibéka vagyok, mert hasonló cipőben járok,mint te. Jeleznek az ízületeim. 🙂
üdv hundido
Szia!
Szóval, azt mondod, vagyunk így sokan? Igazad van, sokan vagyunk levelibékák, de ezt sem akarja hallani senki, ahogyan más előrejelzéseket sem. Ez van.
Köszönöm soraid.
Szeretettel,
Ida
Hát! Tetszettél! Amúgy a csuklyádra vigyázz az átkelésnél – a zebránál is!
Mert, lehet baleset. Ha nem nézel ki alóla.
túlparti
Szia túlparti!
Köszönöm, hogy olvastál, aggódtál…
Igyekszem.
Szeretettel,
Ida
lehet még szavazni?
Kedves Ida!
Bonifác napja meg a hideg már messze jár, de most is szívesen olvastam humoros jegyzetedet róluk.
Judit
Kedves Judit!
Nekünk már semmi se jó, a hideg sem, meg ez a meleg sem. 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál.
Ida
Kedves Ida!
Az időjáráshoz nem értek, de a pénz az kevés. Szerintem azoknak kellene kipróbálni akik azt hisyik, hogy abból meg lehet élni. De nem fogják. Örömmel olvastam a cikked. Köszönöm! Szeretettel Era
Kedves Erika!
Csak kísérleteznek meddig bírjuk még. Tényleg, meddig bírjuk?
Köszönöm, hogy itt jártál, s itt hagytad kézjegyed.
Szeretettel,
Ida