Gondvana

500 millió évvel ezelőtt a föld felszíne egészen más volt, mint ma. Délen egy hatalmas kontinens terült el, a mai India, Afrika, és Ausztrália között. Ide tartoztak a mai Új-Guinea, Madagaszkár szigete, Új-Zéland, sőt egy ideig az Antarktisz. A kontinens a paleozoikum idején érte el a legnagyobb kiterjedését.

Aztán eltűnt nyomtalanul, elsüllyedt, mint Atlantisz.

Nem tűnt el, megvan most is.

Igen, a kótyagos emberek elméjében. Ilyenekben soha nincs hiány. Mindenkinek megvan a maga elsüllyedt világrész-fantáziája. James Churchward például azt mesélte, hogy a Csendes-óceáni szigetvilág valamikor egyetlen nagy kontinens volt, gyönyörű, trópusi paradicsom, ahol az emberek békében, szeretetben és harmóniában éltek. Csak néhány hegycsúcs maradt meg, ezek ma a Hawaii szigetek, Fidzsi és természetesen a Húsvét-sziget. Azt hiszem, már ennyiből is világos, hogy csak utópiáról lehet szó. Nemhogy az emberek, de még az állatok sem élnek egymással békében, szeretetben és harmóniában. Sőt éppen ellenkezőleg, kíméletlen harc folyik az ételért, az élőhelyért, a szexuális partnerekért. Ez nem is lehet másként, mivel ennyi élőlény számára kicsi ez a föld.

Csak azért látszik kicsinek, mert mindenki egyre többet akar magának.

Ez a normális. Képzeld el, milyen unalmas lenne az élet egy trópusi paradicsomban. Igénytelen emberek aszalódnak a forró homokban, nem gondolnak semmire, nem akarnak semmit, csak úgy elvannak, mint a kövek.

Churchward nem egészen így képzelte el a paradicsomot. Azt mondja, igaz, hogy Mu vagy Lemúria emberei nagyon egyszerűen éltek, például nem ismerték a gépeket; de azért nem töltötték a napjaikat tétlenségben. Megművelték a földet, voltak kertjeik és gyümölcsöseik. Hosszú életük nagy részét a misztikus képességek fejlesztésére fordították. Magas szintre fejlesztették a telepátiát és a teleportációt, asztráltestben utaztak, meditáltak, finomították az érzékszerveken kívüli észlelés lehetőségeit. Sokkal érdekesebb életük volt, mint a mienk. Mondhatod természetesen, hogy ez mind csak spekuláció, hiszen hol vannak a tárgyi bizonyítékok? És Churchward elmélete valóban nem más, mint egy szép nagy adag spekuláció; a lényeg csak az, hogy az emberek jól el tudták foglalni magukat a technológia fejlesztése vagy a fegyverkezés nélkül is.

El tudnák… de nem teszik. Nem felel meg az emberi természetnek. Én a magam részéről nem szeretnék 500 évig meditálni csak azért, hogy egy pohár víz odasétáljon hozzám, inkább felállok, és elhozom magamnak.

A teleportációnak jóval nagyobb lehetőségei vannak.

Lehet, de Churchward elmélete teljesen tudománytalan. Egy kontinens nem süllyed el. Ez geológiai képtelenség. Képtelenséget kombinált az utópiával, és elnevezte Mu-nak vagy Lemúriának. Hogyan kerültek a képbe ezek a szegény kis félmajmok?

Az állítólagos elsüllyedt világrészt nem Churchward ő nevezte el Lemúriának, hanem Philip Sclater, 1862-ben. Ő eredetileg geológus volt, aztán a madagaszkári élővilágot tanulmányozta. Nem értette, hogyan van az, hogy Madagaszkáron élnek lemúrok, Afrikában pedig nem. Indiában régen kihalt lemúrfajták maradványait találták; ez sem látszott könnyen magyarázhatónak. Sclater úgy oldotta meg a problémát, hogy feltételezte, egykor volt egy sziget India és Madagaszkár között, illetve India és Madagaszkár egy összefüggő egészet alkottak. Aztán ez a sziget leszakadt, vagy a kontinens egy része elsüllyedt. Ez a maga idejében nem számított tudományos képtelenségnek. Még Ernst Hackel is egy elsüllyedt szigetre tette az emberiség eredetét. Churchward azonban nem az Indiai óceánban találta meg a maga Lemúriáját, vagyis Mu-t, hanem a Csendes óceánban. Lehet, hogy ennek egy maradványa még Kalifornia egy része is, a mai Los Angeles körül, ami egykor fennsík volt. Ez azonban részletkérdés. Lemúria aztán nagy karriert csinált a teozófiában. A Titkos tanítás szerint itt élt a 3. gyökérfaj, az emberiség magas termetű, hermafrodita, tojásrakó, csekély értelmű ősei. Kezdetben legalább spirituális értelemben tiszták voltak, egy idő után azonban áttértek a bestialitásra. Nem tudom, hogy mondják ezt finomabban, talán úgy, hogy az állatok közül választottak maguknak szexuális partnereket. Ez azonban nem volt benne az isteni tervben; ezért aztán az istenek megharagudtak, elsüllyesztették az egész szigetet, megteremtették helyette Atlantiszt, és a 4. gyökérfajt.

Akiket azért kellett elsüllyeszteni, mert nagyon okosra sikerültek.

Valahogy így; de nem szeretek olyan elméletekkel foglalkozni, amelyeket nem lehet sem bizonyítani, sem megcáfolni. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy egészen másként.

Akkor miért állítod olyan határozottan, hogy volt egy hatalmas India-Afrika-Ausztrália kontinens?

Azért, mert ez nem geológiai képtelenség. Mint mondtam, a Paleozoikumban a déli sarkig terjedt, és természetesen nem süllyedt el, megvan ma is.

Láthatatlanul.

Nem, de az egykori nagy kontinens széttöredezett. Ez a folyamat a Jura kor közepén kezdődött el, 167 millió évvel ezelőtt. India, Afrika és Ausztrália szétváltak, az elmozdulás következtében gyűrődött fel a Himálaja, kb. 45 millió évvel ezelőtt. A világrészek ma is állandóan vándorolnak, 70 millióval ezelőtt évi 15 cm-t is megtettek, ez aztán lelassult a mai 5-6 cm/évre. A folyamat azóta sem állt meg, például a Himálaja és a Vindhja hegységek minden évben emelkednek pár centit; újabb képződmények a Vörös-tenger és a Kelet-Afrikai hasadékvölgy. A geológusok többsége elfogadja, hogy létezett az a hatalmas kontinens, amelyet Eduard Suess nevezett el Gondvana-nak.

Miért?

Az elnevezés története elég érdekes. Mint tudjuk, Indiában él egy törzsi nép, az úgynevezett gond-ok. Ma már letelepedett földművelők, sok helyen szoros kapcsolataik vannak a hindu közösséggel, főleg Andhra Prades és Mahárástra államokban. Az európai látogató talán meg sem tudja őket különböztetni a hinduktól. Ez azonban nem volt mindig így. Egykor többnyire nomád életet éltek, megvetették a hindukat, a katonai erényeket viszont nagyra becsülték, és nem egyszer alakítottak ki maguknak kisebb királyságokat, még a 17. században is. A hajdani dicsőségből mára csak annyi maradt, hogy a gond falvak lazán szerveződnek, a családok látszólag triviális okból fölkerekednek és odébb állnak, és a gondok életét ez a mobilitás jellemzi. Lehet, hogy ez nagyon romantikusnak, vagy teljes szabadságnak látszik, de a valóságban a kegyetlen gazdasági szükségszerűség motiválja, és emellett a gond-oknak még azzal is meg kell küzdeniük, hogy a hinduk lenézik őket, nem keverednek velük. Suess csak azt látta, hogy India valamennyi részében élnek gond-ok, azt hitte, talán egy hajdani nagy nemzet tagjai szóródtak szét, és merész párhuzamot vont a szétszóródott nép és a széttöredezett kontinens között. Gondvana azt jelenik, a gond nép erdeje, célzás a törzsi eredetre. Az erdőlakó fogalma Indiában mindig egészen mást jelentett, mint Európában. Mert ki lakik nálunk az erdőben? Talán egy nagyon szegény ember, egy favágó, vagy a gyógyíthatatlan romantikus. Indiában viszont a köztiszteletben álló, bölcs remete, a politikai száműzött, a rabló, vagy a törzsi lakosság, amelyet sokan nem is vettek emberszámba. A nagy Rámájana eposz éppen úgy vánaráknak, erdei embereknek nevezi őket, mint a majmokat.

Ez nem hangzik valami barátságosan.

Igen és nem. Mindennek ellenére, Indiában nem faji alapon vetették meg, vagy zárták ki maguk közül a törzseket, hanem mert nem voltak hajlandók bizonyos normák szerint élni, például húst ettek, bort ittak, nem végezték a védikus szertartásokat. A hindu társadalom nem úgy zárt, ahogy azt nyugaton elképzelik. Bármelyik törzs vagy csoport helyet kap, amennyiben ugyanazt vállalja, mint a hinduk. Tény, hogy az eredet rendszer már fellazulóban van, a nagyvárosokban az emberek együtt utaznak vagy étkeznek anélkül, hogy tudnák, ki hova tartozik. De még száz évvel ezelőtt is jelentős volt a szegregáció, nagyon kevés volt az érintkezés a törzsek és a hinduk között, a vegyes házasság pedig ma is ritka.

Ez másutt is így van.

A törzsi népek mindig ellentmondásos helyzetben voltak, nagy szegénységben, de a mi fogalmaink szerint nagyon szabadon éltek. India keleti részeiben ma is vannak nágák, szó szerint „kígyók”; a hinduktól teljesen eltérő struktúrával és életmóddal. Nem lehetetlen, hogy a régi szentírások, például a Rgvéda daszju-jai vagy pani-jai, a Puránák aszurái, sárkányai és kígyói eredetileg ellenséges népek voltak, állandó hadakozásban a hindu világgal. A fordítások gyakran nevezik ezt a sokféle etnikumból összetevődő „ellenséget” démonoknak, akik az alsó bolygókon vagy a föld alatt laknak. A lakóhelyük valahol odalent van, értsd ezalatt, a térképet szemlélve, Indiától „lefelé.” Mondhatod, hogy ez aztán precíz meghatározás, de mi is mondunk ilyeneket, odafönn északon, lenn délen, bár ez csak nagyon relatív értelemben igaz. De hogy kerül ez ide? Úgy, hogy azt gondolták, „odalent,” azon a nagy kontinensen sárkányok és kígyók, vagyis „démonok” éltek. Ezt az egykori Gondvana körüli területek, például Kelet-Afrika és Kambodzsa folklórja is így tudja. Az ausztrál bennszülöttek azt mondják, hogy az Indiai óceánban valaha volt egy nagy sziget, ahol mindenféle szörnyeteg élt. Ha aztán megkérdezik őket, milyen szörnyetegek, kiderül, hogy azok leginkább a dinoszauruszokra hasonlítanak; sőt állítják, hogy néha ma is látni a dinókat, a hajdani ősvilág életben maradt példányait. A dinók az ott élő démonok, a törzsi népek őseinek a háziállatai voltak.

Ez tehát Gondvana emléke a Puránákban és a folklórban? Csak éppen az időbeli keretekkel van egy kis probléma. Senki sem emlékezhet arra, hogy mi volt több száz millió évvel ezelőtt.

Tény, hogy India számára a történelem nem az évszámok halmaza, mint a mi történelemkönyveinkben. A nagy számok mindig megbízhatatlanok. Sokszor a szavak hasonló hangzása vezeti félre őket. Például K.M. Munsi úgy tudja, hogy a mai Dváraká hajdani neve Kusaszthali volt, azt is tudja, hogy a föníciaiakat kusitáknak, Kús fiainak nevezték, és ebből arra következtet, hogy a föníciaiak egykor Indiában éltek, tengeri kereskedelmet folytattak a Földközi-tenger országaival, majd átköltöztek Görögországba. A Rgvéda pani néven említi a föníciaiakat, akik görög neve phoinix vagy phonikes, és így tovább. (Somanatha, the Shrine Eternal, 1. fejezet). A Rgvédát azonban óvatos becslés szerint is több ezer év választja el a föníciaiaktól, akik természetesen sosem éltek Görögországban, és az India-Földközi tenger közötti tengeri kereskedelem is elég bajos lehetett 5-6000 évvel ezelőtt, a Szuezi csatorna nélkül.

Lehet, hogy volt ott egy csatorna… az ásatások nem zárják ki ezt a feltételezést. A Rgvéda nem mond semmit erről a nagy kontinensről?

Egy helyen említ három kontinenst, az egyik maga India, egy mások a dánavák, vagyis démonok éltek, a harmadik kontinens neve Rtasz volt, Indiától keletre, és az itt élők a napot imádták. Ezt a világrészt vulkáni tevékenység pusztította el, maradványai Japán és a Csendes Óceán egyes szigetei. A démonok szigete megfelelhet Gondvanának, bár ez elég merész feltételezés. A Gondvana-hagyományokat nem a Rgvédában kell keresnünk, hanem Dél-Indiában, a tamiloknál.

És ők mit mondanak?

Többnyire azt, amit már eddig is megállapítottunk, hogy India egykor sokkal nagyobb volt, nyugaton Madagaszkárig terjedt, magában foglalta Sri Lankát, ami akkor még nem sziget volt, hanem a kontinens közepe, és mindez 30,000 évvel ezelőtt volt. Az egészet Kumári Kandamnak vagy Pándja királyságnak nevezik; árvizek és cunamik pusztították el, lehetséges, hogy egyes részek lesüllyedtek. Más tamil hagyomány szerint Gondvána, vagy az egykori Tamil Nadu nyugaton Afrikáig, délen Ausztráliáig terjedt, ide tartozott a Csendes Óceán szigeteinek egy része is. Természeti katasztrófák sorozata pusztította el, földrengések, vulkánkitörések, földcsuszamlások és árvizek, Kr.e. 30,000 és 2,700 között. A nagy szigetnek vagy kontinensnek először a nyugati része kezdett süllyedni, mire az ott élők Afrikába és Európába menekültek, ők alapozták meg az egyiptomi és atlantiszi civilizációt. Lehet, hogy a legenda csak később egészült ki ezekkel a részletekkel. Az öt nagy tamil eposz közül kettő, a Silappadikaram és a Manimekhalai gyakran említik ezt az elsüllyedt földet, és ezek alapján próbálták megrajzolni Kumári Kandam, vagyis Gondvana térképét. A közepén, észak-déli irányban vonul egy hegység, a Meru világhegy, „amelynek 48 csúcsa van.”

Ha ez ugyanaz, mint a világhegy a Puránákban, és amelynek a csúcsán az istenek élnek…

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Privát véleményem, hogy a Meru hegyet és az istenek, pontosabban félistenek birodalmát nem a földön kell keresni, hanem a finom anyagi világban. Egyáltalán nem meglepő, hogy az én véleményemet nem mindenki osztja. Hallani olyan hangokat is, hogy Észak- és Dél-India között valami öröktől fogva elrendelt és megváltoztathatatlan választóvonal van. Egy időben észak volt a sikeresebb, a dél viszont állandóan be akarja bizonyítani, hogy a dravida népek minden tekintetben jobbak, mint az indo-árjáknak nevezett északiak. Teljesen nyilvánvaló, hogy ennek a kérdésnek semmi köze a valláshoz, politikai propaganda, és még csak nem is új; abban az időben született meg, amikor az angolok a divide et impera elve szerint próbáltak meg uralkodni Indiában. Egyes dél-indiai nacionalisták azt gondolják, a világ legrégebbi kultúrája délen fejlődött ki, a misztikus Gondvana kontinensen, onnan került át északra, az Indus és a Szaraszvati völgyeibe. Sajnos a legrégebbi dél-indiai műemlékek csak 4,000 évesek, vagyis jóval „fiatalabbak”, mint az északiak

Mit bizonyít ez? Nem feltétlenül az a jobb, amelyik régebbi.

Nem is erről van szó, hanem az elsőségről.

Ne már. Ez nem olyan, mint a futóverseny, amelynek csak egy győztese lehet. Mindig gyanús nekem, amikor a tudósok találnak valami hasonlóságot, akár a vallási kultuszban, akár a művészeti stílusokban, aztán kijelentik, hogy x vette át y-tól. Másnap valaki nekiül, és „bebizonyítja,” nem, y vette át x-től.

Valami ilyesmi történik Indiában is. Sőt, Gondvana kultúrája nemcsak az Indus és Szaraszvati vidékére jutott el, hanem elterjedt az egész világon. Az évszámokkal persze itt is van egy kis probléma, ugye azt mondják, hogy a nagy kontinens Kr.e. 2700-ig állt fenn. Ezzel szemben a kivándorlók utolsó hulláma Kr.e. 1000 körül hagyta el a már nem létező földet, és aztán telepedtek meg Magadhában. Liccshaviknak nevezték őket, és azt mesélték róluk, olyan vékony volt a bőrük, hogy látni lehetett a csontjaikat. Niccshavi volt az eredeti nevük, ami azt jelenti, bőrtelen. Később buddhisták lettek, ami ugye világos bizonyíték arra, hogy a buddhizmus is Gondvanában született meg.

Ez már egészen úgy hangzik, mint a Titkos tanítás.

Nehéz is kihámozni a történelmi tényeket. Elfogadható, hogy létezett egykor ez a nagy kontinens, Gondvana vagy Kumári Kandam. Semmit sem tudunk az egykor itt élt emberekről, de a hagyományok alapján valószínű, hogy nem a védikus kultúrát követték. A nyugati szerzők közül Plinius az első, aki megemlíti Gondvanát, a Kr.e. 1. században. Azt írja, „Kavatapuram elmerült a tengerben, ezt követően a Pándja királyok áthelyezték a székvárosukat.” Sajnos évszámot nem közöl Plinius sem. A Mahábhárata megemlíti, hogy egy Pándja király részt vett a nagy Bharata háborúban, Kr.e. 3l50-ben, Durjódhana oldalán, és úgy kezelték, mint mleccshát, barbárt. Mondják azt is, hogy ez a Pándja látta el élelemmel mindkét sereget; ennek azonban semmi nyoma az eposz szövegében. Aztán a Pándják eltűntek a történelem színpadáról, egészen a 13-14. századig, amikor ismét uralkodni kezdtek Dél-Indiában, Travankor állam területén. A történelem azonban nem ismer olyan dinasztiákat, amelyek 30,000 éven át fennmaradnak. Talán nem Pándja királyok, hanem pándja nép élt Gondvanában.

Mit jelent ez a szó, pándja?

Több lehetőség van, pl. a pand igető, ami azt jelenti, megy, mozog. Aztán ott van a pandá szó, bölcsesség, megértés, ebből származik a pandit, művelt ember. Szóba jöhet még a sápadtat vagy fehéret jelentő pándu szó is, valamilyen ragozott formában. Vagyis a pándja nép lehet nomád, bölcs, vagy – fehér.

Más szavakkal, a fehér ember, mint a misztikus kontinens lakója, az emberiség őse, meg a nagy fehér testvériség. Tudod mit, hiszi a piszi.