Ha én szél lehetnék…

Bevallom nektek, hogy szeretek fantáziálgatni, sokszor cicázok a képzeletemmel és próbálom utolérni, mindig reménykedve, hogyha nem is sikerül, legalább aki elolvassa képzeletem játékait, tanul belőle és megpróbálja használni saját fantáziáját. Ez nagy szó napjainkban, hiszen időhiány miatt kiment a divatból, kevesen használják ma és az is aki használja arra szorítkozik, hogy:- mi lenne, ha nyernék a lottón?
Ezt én is elképzeltem és a végén arra a következtetésre jutottam, hogy nem akarok nyerni, így inkább azon törtem a fejem, miként tudnék mégis változtatni a jövőn, elsősorban a magamén(mindenki egy kicsit egoista), utána a másén.

Választásom a természeti jelenségekre esett, mivel Isten után ezeknek van a legnagyobb hatalmuk, hiába gondolják egyesek, hogy Isten után máris ők következnek.
Kezdtem sorra venni őket, kezdtem a napkitöréssel, ami jelenleg a legdivatosabb, de olyan messzi van az a Nap!! meg aztán nem tudnék, akkor odapörkölni amikor és ahova kell, hiszen a Föld egyik fele mindig hátat fordítana, a sötétben aztán csak tapogatóznék.
Árvízként meglehet már többet tehetnék, habár így inkább csak helyi jellegű aktivitást engedhetnék meg magamnak, mert ha özönvízzé dagadnék és mondjuk nem hagynám szárazon csak a Himaláját Kőrösi-Csoma Sándor emléktáblájával akkor rám fognák, hogy extrém jelenség vagyok.

Így szökdösve a képzeletem, egyszer csak becsapja a szél az ajtót, mintegy jelezve: – itt vagyok én, összes gondjaid megoldása! Habozás nélkül kaptam az ajánlaton, mert rádöbbentem mennyire igaza van.
Azonnali hatállyal eldöntöttem, hogy szél formájában fogom irányítani és befolyásolni a jövőt, ilyen formában eljuthatok bármikor bárhová, olyan alakot öltve, amilyen a helyzetnek épp megfelel. Lehetek orkán, elsöpörve mindazt, ami nem helyes, de lehetek búzatáblákat lágyan simogató szellőcske, vagy esőfelhőket hordozó szél.
Azon tűnődtem, milyen alakban kezdjem pályafutásomat, azt eldöntöttem, mindenképp valami markánsabb egyéniségként kell bemutatkozzam, hogy felfigyeljenek rám.

Ha orkánként indulnék, bizonyosan észrevennének, a gond csak az lenne, hogy mindent elsöpörnék, ami az utamba kerül, legyen az jó vagy rossz, azt meg nem szeretném, hogy fájdalmat okozzak annak is, aki ezt nem érdemli meg. Hanem ott a forgószél, az már aztán döfi! Az a szép tölcséres forma épp megfelelő arra, hogy felszippantsam a földről azt, ami nem tetszik, a vékony részével ügyesen válogatva a helyes és helytelen között.
Elsősorban a politikától szabadítanám meg a világot, végigsöpörve a parlamenteken, felkapva a politikusokat a tölcsérembe és elvinném őket a senki földjére, hogy ott vitassák a semmit, de nagyon sokáig és média nélkül, hogy még hírüket se halljam! Egyedüli közönségnek a fókákat hagynám nekik, akik tapsolni tudnak, de mínusz negyven fokon hidegen hagyja őket a sok sületlenség.

Képzeljétek el, ha ezt megtehetném, mennyi pénzünk lenne! Nem kellene fizetni, azt a rengeteg embert, aki csak költ és semmi hasznot nem hoz, csak beszél üresjáratban, mi hol felháborodunk rajta, hol helyeseljük, elfelejtve a lényeget, hogy a mi pénzünkre teszik mindezt. Tulajdonképpen a pénzünket beszélik ki a zsebünkből és különböző bűvészmutatványokkal, vagy csak úgy egyszerűen a magukéba varázsolják. Nem volt elég minden országnak a, hogy saját parlamentjét fizesse, ráadásnak kitalálták az eurós apparátust, ami aztán úgy nyeli a pénzt, hogy abba gebedünk bele, csak mindig másra fogjuk! Csodálkozunk a véget nem érő gazdasági krízisen, elhisszük, hogy mi vagyunk az oka, mert nem dolgozunk eleget, vagy nem fizetünk elég adót, stb., de azt a tényt, hogy a nagy többség nyomorúságán egyesek jól szórakoznak, úgy érzem kevesen fogják fel. Ez mind a sok reklám hatása, ezért ezeket is megritkítanám forgószél mivoltomban.
Ezután úgy gondoltam, hogy a háborús vidékeken tisztogatnék egy kicsit, ám meglehet nem is lenne szükség rá, ha első lépésem sikerülne.

Elvégezve munkám kellemetlenebb részét, visszaváltoznék egyszerű kis széllé és kellemesebb dolgokkal foglalkoznék. Elterelném az esőfelhőket az árvíz sújtotta területek felől, azok fölé akik szomjaznak, szélmalmokat, erőműveket hajtanék, egy szó mint száz minden energiámat az emberiségnek adnám, hogy boldogabb jövőt biztosítson magának.
Munka közben szórakoznék is egy kicsit, fellibbentve a lányok szoknyáját, nem mintha voyeur lennék, hanem kimondottan a népszaporulat növekedése érdekében(nem Kínára, vagy Indiára gondoltam), előnyben részesíteném a magyar szoknyákat, szél formájában megengedhetem magamnak, mert csak különleges jelenségnek fognak becézni és nem vádolhatnának pártoskodással!