Hozzászólás helyett

Nem akartam bekapcsolni a gépet, nem akartam feljönni a netre, nem akartam megnyitni az oldalt,
de azt nem mondhatom, hogy nem akartam jelezni, hogy itt vagyok, és már olvastam az írásodat, mint tudod. De akkor, nem volt erőm hozzászólni. Mert sodortattam az élmények, az események által. Hagytam magam, mint annyiszor.
Csak annyit. Annyit biztosan szeretnék mondani Neked, talán nem először, de ismét szeretném hangsúlyozni, hogy a legszebb történetek a megtörténtek, s hogy mi emberek mennyit, de mennyit beszélünk feleslegesen minden érdektelen felszínes dolgokról, és kitaláltakról írnak sokan, meg is filmesítik – lásd. Hollywood – mintha másoknak nem lenne fantáziája. S erre megy ki a játék, hogy ne legyen! Cseréld le a képzeletedet hollywoodira – ma már ez világméretű projekt. Már a gyerekeknek szánt mesekönyvek sem engednek szinte semmi fantáziát a Walt Disneys túlkanyarított, túlszínezett mindent betöltő illusztrációikkal. Ez csak azoknak a régieknek tűnik fel, akik még láttak igazi, mesekönyveket. Amiben csak kevés, de fantáziaébresztő illusztráció volt.
Azóta már, a munkamegosztás a "szellemiekre" is átterjedt. Légy csak befogadó, ne gondolkodj, ne alkoss semmit. Majd mi ezt is megcsináljuk helyetted, neked, és nem kérünk mást cserébe, csak az alkotó, szellemi mivoltodat, no meg pénzedet – legalább, amiről érdemes, ami fontos, ami igazságos, amiből tanulni lehet, addig sem beszélsz, nem sok vizet zavarsz.
Mi pedig lassan elsorvadunk ebbe a nagy szellemi semmittevésbe.
Helyette beszélünk filmekről, hírekről, stb., hadd ne soroljam a többit.
Olyan az írás egy kicsit, mint a színészálarc. Alatta rejtőzik valaki. Egy lélek. A Lélek. S ha szerencsénk van, ha csak rejtve is, megmutatja magát, nem csak gombokat nyomogat rajtunk, nem csak művalóssággal etet, az agyafúrt, kifundált hatásbravúrjait, technikáit bevetve. Gondolhatod a hivatásos álom gyárosokról, a profikról beszélek.

Én most elmondhatom, hogy láttalak – felragyogtál, beleélve, írva magadat a valóság külső, de még izgalmasabb belső történéseinek "meséjébe", amit szép nyelvezettel, remekül megírva osztasz meg velünk.
Köszönet érte.

Folyomány:
Addig nem kezdtem élni, élvezni az életet, amíg hollywoodi történeteket kértem rajta számon. Mert sajnos, beszippantott engem is, mert „előkészítettek” számára, a láthatatlan és tudatos szellemi erők. Amik kiüresítették emberek millióinak szívét, elméjét, hogy megtölthessék saját érzéseikkel, gondolataikkal. Vagy azzal, amit akartak, hogy érezzünk, gondoljunk. S ez nem összeesküvős elmélet, hanem az összeesküvés maga, legtöbbünk számára láthatatlan, szellemi síkon. Már lassan generációkról beszélhetünk, hogy a keletkezett vákuum segítségével, az így keletkezett ürességeket, – istenhiány, háborúban elveszett apák, széttöredezett családok, kifosztott életek, beszéd és gondolattilalmak, régi programok, hagyományok töröltetése nyomán, most már saját törvénye szerint, megtölthesse magával és parazita, kiszolgáló programjaival. Én sem voltam kivétel. Belém is belém költöztette „szörnyét” – sőt belőlem is hivatásos költöztetőt csinált – azt a valamit, ami aztán újra és újra enni kért bennem, bennünk, a kiszolgálói által szívesen legyártott táplálékokból.
Úgymint szorongás, félelem, bánat, rettegés, harag. Mind-mind finomak ezeknek a szellemi parazitáknak.
Kacsák vagyunk, akiket tömésre neveltek, fogtak be végül, pihés koruk óta, hogy szép nagy mérgezett májat – negatív érzelmeket, vagy pozitív sziruposakat neveljenek, hizlaljanak bennünk, tudatosságunk kifejlődését, szabadulásunkat így ellehetetlenítve, akadályozva meg.
S észre sem vesszük, hogy már réges-rég eljutottunk a csömörig, ami egyszer ellentétébe csapott át, majd vissza. Így dobáltatunk.
Még a tudatos időszakunk előtt.
Nem tudom, hányan éltek már át információéhséget közölünk. S vele kapcsolatos kielégítetlen mohóságot. Az tudja ugyanis, miről beszélek.
Mert én azt hittem, VALAMI, láthatatlan erő, erős marokkal húz ki magamból – régen a TV, s egy ideje az internet elé.
Mert akkora volt bennem az üresség, aminél fogva megragadhatott.