Igazi szellemi táplálék?

Igazi szellemi táplálék híján élettelen kiszáradt fatörzs az ember. De mit is jelent, hogy igazi és mit is jelent, hogy szellemi? Az ember a transzcendensre éhes, bármi, ami ahhoz köti, emlékezteti, inspirálja igazi táplálék, igazi eledel. Az ember bár biológiai lénynek tűnik, nem többnek, mint sejtek nagyszámú halmazának, mégsem az.
Ma a tudomány minden ágazata azt sulykolja belénk, hogy az ember a véletlen és a természet jól sikerült produktuma. Más szavakkal a véletlen játékának köszönhető biológiai melléktermék. Ez pedig súlyos problémákat eredményez, s ez az, ami az emberiség szellemi és lelki életére a legmesszebbmenőkig kihat. A hatás lenyűgöző és lealjasító is egyben, mert lenyűgöző és lealjasító gyakorlati eredményt hoz. S ezt keresztülvitték rajtunk, átitatódtunk vele. Sikerült. Elhisszük, hogy nem vagyunk többek ennél, elhisszük, hogy szülőanyánk a kozmosz, a kiszámíthatatlan és mutációktól hemzsegő természet, elhisszük, hogy sejtek és szövetek jól elrendezett halmaza vagyunk csupán, elhisszük, hogy tudatunk, érzelmi és értelmi életünk nem több, mint kifinomult neuronhálózatunk működésének eredménye. Ma már nem is tiltakozunk ezek ellen, sőt a köztudatban, a közgondolkozásban is tudományos tényként kezeljük. Megcáfolhatatlanul. Ezért minden lelki és szellemi erőfeszítés, minden emocionális megnyilvánulás, minden transzcendens vágy és irányultság valótlan, ezekről ma már mindenki tudata alatt azt gondolja: neuronhálózatunk működésének hibás melléktermékei, ezért egyszerűen hamisak.
E sulykolt üzenet, e téves feltevés minden ember tudatát nagyban befolyásolja, még akkor is, ha a köznapi életben csak ritkán kerül szóba. A befolyásolás azonban tetten érhető. Csak az nem látja, aki teljesen vak. Az ember az elmúlt évszázad leforgása alatt óriási változáson esett át, gyökértelen, lélek és szellem nélküli biológiai lénnyé aljasodott, s ilyetén létének köznapi életre is kiható gyakorlati manifesztációi mára előbújtak az eddig rejtve őrizgetett anyaméhéből. Előbújt az új lény. A hústömeg. A tudattal rendelkező nedves, ragadós, sejtes hústömeg, aminek (s nem akinek) egyetlen célja a táplálkozás, a jóllakottság, és a túlélés. Mindenáron.
Ezért van, hogy minden szellemi és lelki aktivitásra, imára, önnevelésre, oktatásra, transzcendens felé kívánkozásra, minden ilyen irányú reményre és hitre gúnyosan és megvetően nevetünk, hiszen tudomány, az új, szent tudomány, a modern ember szent Grálja, megmondta neki, hogy ez mind tévedés. A talajt, ami talaj és ég is egyben, kihúzták a lábunk alól és fejünk felől. A semmi közepén vagyunk, se föld, se ég, se gyökerek, se jövő. Isten és az ő világa nem létezik. Vagyunk itt, vagyunk születés és halál közt, vagyunk rövid ideig, csak egyszer, s biológiai életünk véglegesen véget ér. E kép él ma imaginációnk, élet-képzeletünk közepében, ez inspirál valamennyiünket, de ez az inspiráció álságos és állatias eredményt produkál. Zabálást, tülekedést, koncot, agressziót, a soha jóllakottság érzését, kapkodást, könyöklést, önbálványozást, fogcsikorgatást, félelmet, s mindezek mögött óriási, hatalmas csüggedtség érzetet. Csüggedtséget mondom, mert bár a tudomány megmondta, amit megmondott, ez – lássuk be – borzalmas hatással van ránk. Ránk, akik örök életűek vagyunk, ránk, akiknek létezést a Létező, az Isten adott, bár most látszólag és átmenetileg halandók és biológiai lények és nedves, és nyúlós, és ragadós, és sejtes és hitét elhagyó balga népség vagyunk. A hatás lenyűgöző és lealjasító egyben, ez csüggedésünk alapja, ez arroganciánk hajtóanyaga. A tudomány megmondta, mégis minden porcikánk tiltakozik ellene. Tiltakozunk, mert – nem tudjuk honnan – de mégis érezzük, hogy ez nem igaz. Tudathasadás, kettészakítottság, őrület. Mi az igazság?
Tudjuk, mégis elfelejtjük. Tudjuk, mégsem emlékszünk és emlékeztetünk rá senkit. Hiányzik az igazi szellemi táplálék. Igazi, mert felemel és int, igazi, mert rámutat és emlékeztet, szellemi, mert nem nedves, nyúlós, ragadós, hanem légies, szellemi, mert nevel és átváltoztat, szellemi, mert minőségi létet kíván és teremtőjére néz. Igazi és szellemi, mert alázatra és az igazsághoz való tartozásra tanít.
Amíg az ember saját origóját nem találja, ami természetesen egyenlő a létezésének létrehozójával, addig nem találja helyét a világban. Amint ez beváltásra kerül, kiderül, hogy a világ – e világ – nem ad pontos támpontot önmaga és mások meghatározására. Ez önvizsgálatra, az önvizsgálat pedig átváltoztatásra sarkall. Igazi szellemi táplálékot önmagával ez ad. S erre emlékeztetnünk kell mindenkit.