Ki vezeti halandó világunkat? Ez a kérdés évek óta újra meg újra felmerült bennem és kerestem rá a választ írásokban, vallásos és tudományos előadásokon, valamint nem utolsó sorban a mindennapi életben.
Először a Bibliával próbálkoztam, megpróbálva végigkövetni a Sátán pályafutását amióta Isten a földre kergette, egész addig amíg a Szentírás sorai véget érnek, de az eredmény nulla lett, sőt mínuszba jöttem ki annyi új kérdéssel, hogy magam is megijedtem, pedig aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok ijedős természetű, inkább óvatosan félős.
Régi és hivatalos írásból kellett először tanulmányozzam egy ősellenség mozgását, hogy lássam miként viselkedett különböző helyzetekben az idők folyamán és miként aratott győzelmet, vagy szenvedett vereséget. Itt bocsánatot kell kérjek azoktól, akik a Sátán mellett döntöttek és nem ellenségnek tekintik, én szeretem a határozott embereket és mindenki saját maga felel döntéseiért, de a Biblia ellenségnek mutatja be, tehát én azt meg nem másíthatom.
Az ellenség tanulmányozása nagyon fontos, ha győzni akar az ember, egy láthatatlan vagy bármivé átalakulni tudó ellenségé még fontosabb, hogy legyen egy minimális esély a győzelemre.
Ember és ember közötti párharcban ez egyszerűbb, mert például, ha én tudom, hogy egy kungfu nagymesterrel kell megvívjak, akkor tanulmányozom először a stílusát és technikáját, kedvenc ütéseit és elhárításait. Lehet megszerzek titkos edzésfelvételeket ahonnan megtudom, ha van olyan villámgyors észre nem vehető ütése, ami csak érintve az ember bizonyos testrészét, azonnali hányingert és epilepsziás tüneteket idéz, vagy ütésének az ereje nagyobb barmot is mint én térdre kényszerít stb. Ezek után mérhetem fel esélyeimet és megfelelő stílusban edzhetek, de bár van fogalmam kivel állok szemben.
Ezt a példát nem véletlenül szúrtam ide, mert szerintem ez a harcmodor áll a legközelebb – természetesen csak képletesen – a Sátánéhoz, nem támadó jellegű, de minden támadást visszafordít a támadó ellen és a támadó saját védekezését is képes önmaga elleni támadássá alakítani. Várakozó harcstílus és mindig az ellenfél hibájából húz hasznot, akár az ősellenség stílusa, aki valójában sosem támad, mindig csak vár és keresi az ember gyenge pontját, hogy azt bármikor ellene felhasználja, ezt pedig teheti bárhogy, mert szabályok nincsenek e harcban.
Visszatérve tehát a fő témához, az első nagy kérdés ami megfogalmazódott bennem az volt, hogy tulajdonképpen miért a Paradicsomba küldött Isten egy bukott angyalt, hisz általában ha valaki rosszat tesz, azt nem a legjobb helyre küldik büntetésből. Arra következtetni sehonnan nem lehet, hogy a Sátán azért lett volna ide küldve, hogy e világot irányítsa és itt uralkodjon, ahogy ezt egyes tanok állítják és, hogy tulajdonképpen a földön van a pokol.
Jelen pillanatban elgondolkoztató a dolog, mert elég pokoli az életünk és csúnya dolgok történnek, de azért nem hinném, hogy épp az alvilágban élne mindenki, mert akkor hol él az igazi alvilág?
Az valahogy sosem fért a fejembe, hogy minek kellett elrontani a dolgunkat annak idején amikor még csak ketten voltunk, rosszat se tettünk, bűnösnek se születtünk és senkinek nem volt esze ágában almát enni.
Nos, ezt emberi gondolkodással alig lehet felfogni, mert ugyebár mi sosem küldenénk a szeretett gyerekeink közé egy bajkeverőt, aki ne hagyja őket békén és mindig csak rosszra tanítsa.
Nem is kaptam rá emberfiától választ, pedig sokfelé feltettem e kérdést, de vagy felszisszentek rá, vagy kikerülték más tájakra terelve a beszédet, de volt olyan eset, hogy nem is hallották, pedig nem szoktam suttogva beszélni. Aki merte, az a szemembe vágta hitetlenségemet, hangoztatva, hogy Isten cselekedeteit megkérdőjelezem és gyorsan ajánlott egy helyet ahol kiűzik az ördögöt belőlem.
Kérdezni pedig szabad, sőt kell is, mert ha kérdezünk kapunk rá választ, lehet nem azonnal és nem mindig kedvezőt, de kapunk valamilyen módon, csak fel kell ismerjük .
Pedig ennek a kérdésnek a megválaszolása eldönthetné a kérdést, hogy kié az uralom a földi világ fölött, mert mi valahol ott élünk két másik világ között és sokszor nehéz a döntés, hogy melyiket válasszuk, kit fogadjunk el urunknak. Se becsvágyát, se földi javait az ember nem igazán áldozná fel csak azért, hogy a mennyországba jusson, mert nem biztos benne, hogy oda jut, így inkább az ördögre hallgat és halmozza, pedig azt biztosan tudja, hogy se ide, se oda nem viheti magával. Így aztán mikor bajban van, mert az előbb -utóbb bekövetkezik, akkor gyorsan Istenhez fordul segítségért, rákenve minden bűnét a szegény ördögre. Miért is került vajon a Sátán közénk?
A válasz egyszerű a kérdésre, csak az emberek sosem arra figyelnek amit kérdeznek tőlük, hanem arra, hogy mit mond majd a hallgatóság, ilyen esetben és nem csorbul-e a tekintélye ha ilyenre válaszol, ezért általában fellengzős prédikációkba kezdenek, ki-ki maga vallását ajánlva helyes válaszként.
Isten szerintem nagyon jól meggondolt szándékkal tette amit tett, észrevette idejében, hogy hibázott egy kicsit a túlzott szeretettel gyermekei iránt, meglátta, hogy nem helyes, ha az ember tétlenségben tölti az életét és semmire nincs gondja.
Ha csak úgy repdesnek a sült galambok, semmit nem kell tenni, csak megenni őket, akkor elpuhulunk, elhízunk és biztos kitalálunk valami hülyeséget saját magunktól, minden külső segítség nélkül, ami vesztünket okozza.
Azért, hogy ez be ne következzen döntött a bukott angyal leküldése mellett, aki alkalomadtán megpiszkálja és harcra készteti az embert, hogy edződjön, mert edzés nélkül valószínűleg nehéz a túlélés, akár fent, akár lent kötünk ki.
Isteni szeretetből került tehát a Sátán közénk, de szerintem nem uralkodóként lett leküldve, mint ahogy nagyon sokan állítják, hanem csakis azért, hogy legyen kit okolni kisebb-nagyobb tévelygéseinkért.
Mi is szívesebben megbocsájtunk gyerekeinknek, ha a rossz társaság viszi tévútra és igyekszünk segíteni nekik keresni a helyes utat.
Ugyanígy próbálkozik Isten is az emberiséggel és megbocsájtja az apróbb hibákat, de amikor látja, hogy több kettőnél, akkor közbelép és megmutatja, hogy tulajdonképpen ki az úr. Legszemléltetőbb példa erre a Noé esete és ezt nem lenne szabad elfelejteni, vagy a dinoszauruszok korabeli pusztulás ahol igaz emberekről nincs szó, de ha éltek, akkor biztos kevés élte túl, vagy egy se és azért kellett később újból teremteni őket. ( Ez saját elmélet, nem hivatalos, de más elmélet is csak feltételezés.)
Minden ember bűnös és mindenki hibázik, de vigyázni kell arra, hogy mennyire enged valaki a csábításnak, mert addig míg úgymond ártatlanul hibázik, szerintem megbocsájtja Isten. Amikor viszont tudatában van valaki, hogy helytelen amit tesz, de nem próbál változtatni rajta, remélvén, hogy úgyis rákenheti az ördögre, gondolom ezért büntetés jár. Emberek előtt ez megy és sokan elhiszik egyes emberek meséjét, miszerint ők nem tudnak szabadulni démonjaiktól, azért olyanok amilyenek. Saját démonjaitól, erős akarattal és hit segítségével bárki megszabadulhat, úgyhogy szerintem ez nem kibúvó a felelősség alól.
Amíg itt élünk addig küzdeni kell, figyelni az ellenség felbukkanását, aki nagyon sokféle alakban jelentkezik és nehezen védhető alattomos támadásai vannak, nem is támadások inkább finom sugallatok, melyek gyengéinket kihasználva, általában rossz irányba terelnek.
Az emberiség nagyon legyengült a hit terén, azért jutottunk ide ahol vagyunk és egyre gyengébb nemzedékek nőnek fel, melyek szinte fel se tudják mérni, a jó és a rossz közötti különbséget. A szülők eltúlzott szeretetükkel, eltorzítják gyerekeik életszemléletét és nem készítik fel őket a földi élet nehézségeire és azok leküzdésére, a munka és hit segítségével. Nem figyelmeztetik őket arra, hogy ne adják fel könnyen itt, mert lehet, hogy máshol se könnyebb.
Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy két dologban biztosak lehetünk, abban, hogy ki az úr a mennyországban és ki a pokolban, de a födi világunk vezetőjéről még mindig kételyeim vannak.
A jelen történelme valahogy a Sátán uralmát igazolja, de ő nem szokott végleges mandátumot kapni az uralkodásra, de mikor Isten megteszi, hogy ideig- óráig uralkodni engedi, akkor valahogy az embernek rossz előérzete támad és reméli, hogy mindez csak a Természet játéka az emberiséggel és nem bíztak meg még senkit, hogy bárkát építsen.
13 hozzászólás
Kedves István! Jó kritikája lenne ez M. Ember Tragédiájának. Isten azért küldte Lucifert a Paradicsomba, hogy el ne hízzunk! Különben is jó kis írás, aki nem ismeri a történetet, most talán utánanéz. Néhány észrevétel. A „Gonosz” a kezdet kezdetétől, mindig és mindenütt jelen volt, van. Az ő „feladata”, h I. és ember közé álljon. Így tehát, amit M. leír: „e két fát ott kellő középen megátkozom, aztán tiéd lehet” – eltér a hivatalostól. Lucifert senki nem küldte, ő mindenütt jelen van, ahol az ember jelen van. (folytatom)
Látszólag tért nyer a világban „ott vagyok ahol te, mindenütt, s ki így ismerlek, még hódoljak-e?” a világ feletti uralmat azonban nem tudja megszerezni. Miért nem? Miért engedi Isten egyáltalán, hogy működjön? („Hideg tudásod, dőre tagadásod lesz az élesztő, mely forrásba hoz”) –ezek nagy kérdések. M. megfelel rá a maga módján, de igazából mindenkinek saját magában kell megtalálnia, kihámoznia a tanításokból, akármiből a választ. Üdv én
Szép estét!
Érdekesnek találom az írásod, habár felvetődött bennem
néhány gondolat az olvasottakkal kapcsolatban…
Pl. azt írod, hogy a tudatos rossz tettekért büntetés
járna. Ha Isten maga a feltétlen szeretet, s nem mellesleg
ő volt az, aki elküldte a Sátánt az ember megedzése céljából,
akkor vajon miért büntetné őt hibái miatt? A szeretet megbocsát,
nem ítélkezik mások fölött.
Illetve, azt írod, hogy mindenki bűnös. Az emberi hibák mind-mind
tudatlanságból származnak. Ha tisztában lennénk a következményekkel,
valószínűleg csaknem tökéletes világban élnénk. A tudatlanságáért senki sem
okolható, hiszen mindenki tudatlanként "érkezik". Éppen ezért, egy
tudatlanságból következő hibáért nem járna büntetés, sem
megítélés, énszerintem. Ebből a felfogásból senki sem lehet hibás,
és Isten szeretete érvényesülhet.
Ha sötétség nem lenne, és csak fényben élnénk, hogyan bizonyíthatnánk,
hogy képesek vagyunk legyőzni azt? Megpróbáltatások nélkül valóban nem
édes az elért siker.
Tetszett az írásod, hiszen mindenkiben ott vannak a kérdések az élet miértjeire.
Jó, ha az ember gondolkozik, és megpróbál válaszokkal előállni…
Üdv. Tyrael
Kedves Bödön!
Sajnálom, hogy későre tudok válaszolni, hálózati gondjaim vannak. Madách művét még véletlenül sem kritizálnám, mert szerintem olyan remekmű a maga nemében, melyhez fogható nincs a világirodalomban, legalábbis én nem olvastam. Megpróbál M. is válaszolni a kérdésre, de mivel ő is csak ember, annyira sikerül neki mint neked, vagy nekem aki egyel talán gondolkodik valamin. Nagyon helyes amit mondasz, miszerint mindenki maga kell feleletet keressen, de nagyon kevesen tesznek fel kérdéseket és itt a gond, még kevesebben olvasnak komoly dolgokról, ez másik nagy gond. Üdv. István
Kedves Tyrael!
Általában olyasmikről próbálok írni ami gondolatokat ébreszt abban aki elolvassa. Nem rágógumiztatni akarom az emberek agyát, ahogy azt a rengeteg Tv. műsor, reklám, stb. teszi, hanem gondolkodásra serkenteni. A tudatosan és sorozatosan elkövetett bűnt(pl. emberölés), csak napjaink betegessé fajult emberszeretete bocsájtja meg, de hidd el ez is csak reklám valakiknek, akik azt állítják magukról, hogy megtérítve egy ilyen bűnöst, képesek számára biztosítani a bűnbocsánatot. Így a többi bűnöző ezt látva nyugodtan garázdálkodik, mert minek jónak lenni, ha a rosszaknak is ugyanúgy megbocsájtanak. Üdv István.
Kedves István,
ugye mondják: az ember Isten gyermeke… Te nem bocsátanál meg a saját gyermekednek, ha vétkezne is? (Csak vess egy pillantást a tékozló fiú történetére…)
Szerintem ha a földi létben való jóságunk, becsületünk azon a félelmen alapszik, hogy milyen büntetés várna, ha másként élnénk, az már régen rossz. Nem azért kell jónak lenni, mert cserébe elvárjuk majd a jutalmat, nem is azért, mert félünk Isten haragjától…
Ez persze megintcsak az én véleményem, remélem nem haragszol, amiért megosztom veled. 🙂
Üdv. Tyrael
Kedves Tyrael!
Akinek saját véleménye van, az már valaki és nem csak egy a juhnyájból és szerintem ezért tisztelet jár, nem harag. Jónak lenni, szerintem azért kell, hogy nyugodt, boldog életet éljünk itt a földön, hogy túl mi lesz, az mind csak találgatás. A tékozló fiú esete a fiatalok tapasztalatlanságára, tudatlanságára példa és ez megbocsájtható. Hanem, mit szólsz a bűnös városok elpusztításához? Miért tette ezt Isten? Mennyire tudnál te megbocsájtani annak, aki megöli gyermekedet, még ha véletlen balesetből is? Mennyire tudnál annak megbocsájtani, akinek a gyereked a tizedik áldozata, előtte már kilencet kínozott és ölt meg? Ez itt a kérdés! Shakespeare tette fel, igaz más értelemben, de szerintem ide is beillik. Üdv. István.
Kedves István,
én úgy vélem, minden emberben van valamilyen "isteni", ha már tőle származunk. Ha így van, akkor minden emberben fellelhetők Isten tulajdonságai is (hogy milyen mértékben az tőlünk függ) például szeretet, a teremtés képessége. Ahogy tartja a mondás: "Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa". Vagyis a saját tetteink függvényében kapjuk azt, ami jár – talán összhangban egy magasabb erő által írott tervvel.
Így énszerintem azon városok saját maguk idézték elő a pusztulást. Nem büntetésről van szó, hanem következményekről… A megbocsájtás kérdése bonyolult is lehet, mindazonáltal nem árt tisztában lenni azzal, hogy egy megtörtént dolgon való rágódás, a gyűlölet, utálat miatt nem az elkövető ember szenved, hanem mi. A megbocsájtás a lelki békét hivatott megteremteni, nem azt jelenti, hogy úgy nézzünk valamire, mintha meg se történt volna.
Üdv. Tyrael
Kedves Tyrael! Úgy érzem nem igazán feleltél kérdéseimre, pedig egyszerű kérdéseket tettem fel és egyszerű választ vártam. Tehát, a tömeg, sorozat és bérgyilkosok tettei szerinted megbocsájthatók, mert ha nem, akkor csak mi szenvedünk, valahogy így értelmezem, vagy nem jól értettem. Üdv. István.
Nem a tettet kell megbocsátani, a fájdalmat kell elengedni. Ezt csak úgy lehet, hogy ha megértjük, bármennyire is szörnyűnek tűnik egy dolog, valamiért oka volt. Nem hiszek a véletlenekben. Talán úgy gondolod, túlbonyolítom, vagy semmi értelme azoknak, amiket írtam. Abban igazad van, hogy amiket felsoroltál, olyan dolgok, amiken rendkívül nehéz túllépni egy ember számára. De úgy gondolom, hogy a világ nem olyan egyszerű, hogy megítéljünk valamit annak megértése nélkül, és rámondjuk: "Ez rossz. Az jó." A te utad, te hited más, ahogy mindenkié. Remélem rajta keresztül megtalálod a válaszokat amiket keresel. Érdemes lehet elgondolkozni a következő idézeten: "A jó gondolatok jó cselekedeteket, a rossz gondolatok rossz cselekedeteket szülnek. A gyűlöletet még sosem csökkentette a gyűlölet, csakis a szeretet." Buddha
Üdv. Tyrael
Mindenképp érdekes írás. 🙂
Ne feledjük azt, hogy az ember dolga nem az, hogy győzelmet arasson a sátán felett, hanem az, hogy szívével forduljon istenhez és merjen felé közeledni. Bár a közeledés nehézkes, hiszen Isten és ember között egy hatalmas szakadék tátong, ezt a szakadékot pedig csak úgy lehet átugrani, ha hiszel abban, hogy átugrod.
Továbbá azt mondod, hogy Isten már Ádámnál letaszította a mennyből a Bukottat, ám ha jobban belegondolsz, akkor észreveszed, hogy itt "Lucifer" nem dobatott ki még, hiszen, mint Jób könyvében olvashatjuk, hogy még abban az időben is a mennyekben tartózkodott, tartózkodhatott. Jób könyvében észreveheted azt, hogy az Úr megkérdezi tőle, hogy merre volt. Erre ő azt feleli, hogy bejárta a Földet. Érdekes azonban, hogy az Úr tőle tanácsot, véleményt kér. Tehát elmondhatjuk, hogy a sátán valahogy Jób és Jézus Krisztus között bukott el végleg, legalábbis ekkor taszítatott a mélybe.(folyt. köv.)
Ha jobban átolvasod Jób könyvét rájősz arra, hogy amit itt leírsz egy bizonyos sorban az egyezik Lucifer vádjával, miszerint Jób azért hűséges az Úrhoz, mert ő mindent megad neki, tehát mindene megvan.
A másik állítás amit mondasz ugye az, hogy az Úr akarta a bűnt, hogy az ember erősödjön az kicsit irreális állítás. Itt feltételeznünk kell akkor, h az ember tökéletlen volt, s e kísértések során pedig csak erősödik, míg végül eljut arra a szintre, hogy észrevegye istent (hidat építsen a szakadék közé). Ezzel pedig azt mondod ki, hogy Krisztus áldozata felesleges volt.