Karácsony lényege

Karácsony – mondjuk – a szeretet ünnepe. A család ünnepe. A gyerekek ünnepe. Az együttlét ünnepe. Igen, ezek mind együttesen. De ennél sokkal több, mélyebb és meghatározóbb lehetne, ha az ünnep valódi lényege szemünk és szívünk előtt feltárulna. Mert a karácsony nem csak a szeretet, a család, a gyerekek és az együttlét ünnepe, hanem Krisztus születésének ünnepe. Ez az ünnep azóta van, amióta az istengyermek megjelent közöttünk. Ne engedjük, hogy ez feledésbe merüljön.
Ha már ünneplünk, tudjuk legalább mit is ünneplünk. Az istengyermek önmagával, önmagában a teremtő Istent hozta közénk. Azt mondja: „aki engem lát, látja az Atyát is”. Az istengyermek, a Fiúisten, számunkra az egyetlen hiteles minta lehetne, ő az, aki – mivel ember is volt – felmutatja önmagával az autentikus emberi élet igazi gyakorlatát.
Persze a mai modern fogyasztói társadalmunkban az ünnep igazi fénye lassan elhalványul, s nem marad más belőle, mint az, hogy mihez tudunk hozzájutni. E vágy és kísértés szülte szerzési ösztönt minden áron kielégíteni szeretnénk, miközben mindannyian tudjuk – tegyük szívünkre kezünk – mindannyian tudjuk, hogy már mindenünk megvan. A Teremtő minden odaadatott, hiszen a létezés megszokhatatlan és varázslatos élményében részesülünk. A létet okozó Isten átlényegül, hogy a létezés bekövetkezhessen, Isten odaadta az életét, hogy a világnak, s benne nekünk életünk legyen. Őszintén szólva ennél többet kapni, ennél nagyobb dologhoz „hozzájutni” nem lehet, ennél többre vágyni nem érdemes, mert ha ennél többet kívánunk, az már magát létezést rontaná, effektív tartalmát veszélyeztetné.
Törekedjünk hát a mértékletességre, az ünnep tartalmának igazi megértésére, s legyen szívünkben egy csöpp kis hála és szeretet, mit Teremtőnknek, szüleinknek, családtagjainknak, gyermekeinknek, ismerőseinknek, vagyis talán mindenkinek átadhatunk. Hogy ezt hogyan kell? Erről szól az emberi élet.