…két boldog ember…(szösszenet)

Egy koron túl azt mondjuk: ha nem történt semmi rossz ,akkor jó napunk volt.
Milyen igaz, pedig lehet sokkal szebb is.

Tegnap a megállóban várakoztam amikor egy idős pár érkezett kézenfogva. Olyan szeretettel néztek egymásra, hogy nem tudtam róluk levenni a szemem. Éreztem hogy már-már túlzás ahogyan bámulom őket, de mégis… annyira jó volt látni őket. Tudtam hogy nem lenne szabad, nem illik, ezért szurkoltam hogy ne legyek zavaró. Bizonyára nem voltam elég ügyes, mert egy idő után ők figyelni kezdtek, és közeledtek felém. De én mindig azt néztem, hogy mennyire szorosan fogják egymás kezét. No most ki fogják kérni maguknak,… gondoltam, s valóban a hölgy megszólalt,… de várakozásommal ellentétben a korosztályuktól megszokott kedvességgel.
-Hová megy aranyoskám ?
-Dolgozni megyek.- válaszoltam kurtán, szinte zavartan.
-Tudja kedves,-folytatta mondókáját- Mi nagyon szeretjük ám egymást. Sokan néztek
már meg bennünket furcsállón, de maga olyan szeretettel néz ránk, hogy nem lehet rossz
ember. Annyira későn találkoztunk hogy még fiatal szerelmespárnak számítunk.
Nevetséges ugye ? – mondta kérdőn.
-Nem, egyáltalán nem az.- válaszoltam.
-Sokkal inkább irigylésre méltó.
Láttam ahogyan párja mégjobban megszorítja a kezét mint eddig, s közben találkozott a
pillantásuk. Két csillogó szempár mosolygott a világra,… aztán a hölgy folytatta.
-Mindenki rosszalja a kapcsolatunkat, így 70 körül már nevetségesnek tartanak
bennünket a szomszédok, az ismerősök,… és a gyerekeink is. Nem értik miért jó ez
nekünk. Pedig soha életünkben nem voltunk ennyire boldogok, talán egymásra vártunk
egész életünkben.
-Fő hogy megtalálták egymást.- mondtam kedvesen.
-Soha nem számít mit mondanak mások, az embernek a saját életét élnie. Szeressék csak
bátran egymást, s ne szégyelljék a boldogságukat.
Közben megérkezett a busz és felszálltunk mindannyian. Leültek egymás mellé és lázas
beszélgetésbe kezdtek, annyi-de annyi mondanivalójuk volt egymásnak, és tele voltak
tervekkel. Csodáltam őket, mert valahol mindig erre vágytam,… hogy így öregedjek meg,… kéz a kézben. Éreztem hogy jólesik nekik ahogyan figyelem őket, már tudtam azt is hogy nem zavaró számukra a csodálatom. Mielőtt leszálltak, még odaköszöntek.
-Sok boldogságot aranyoskám!- mondta a hölgy.
-Kezitcsókolom kedves!- mondta a férfi.
Miután elköszöntem tőlük, még az ablakból figyeltem hogy ismét megfogják egymás kezét, és lassan indulnak útjukra a nyári napfényben.
Hát,… ilyen két boldog ember,… s miközben néztem őket arra gondoltam hogy nekik
sikerült. Szégyenkezve ugyan, … de irigykedtem.