Itt áll előttünk egy átlag magyar. Nevezzük mondjuk Egyszerű Jánosnak. Jó, zengzetes magyar név. Nincs benne semmi ,,álmagyaros", mint magában Egyszerű Jánosunkban sem. Élete a XXI. század fordulóján zajlik, nagyon is zajlik. Egyike azoknak az átlag magyar férfiaknak, akiknek a várható statisztikai átlagéletkora 65 év. Átlagos lakótelepi lakásban lakik. A XX. század közepén született. Éppen hogy csak a háború, a XX. század második világégése véget ért, szinte az utolsókat dördültek az ágyúk, amikor hangos sírással tudatta a világgal, hogy Ő, az akkor legifjabb Egyszerű János megszületett. Nem cikkeztek róla nagy lapok, nem emlékezett meg jöttéről a rádió, a tv, a napi sajtó. Már csak azért sem, mert tv akkoriban még egyáltalán nem létezett Magyarországon, a Magyar Rádió éppen csak ocsúdott a háborús bénultságából és az utcán harsány árusok a sebtében kinyomtatott ,,Szabadság"-ot a kétoldalas újságot, meg a szintén csak kétoldalas ,,Szabad Nép"-et, az éledező sajtó e két reprezentánsát árulták a rommá lőtt országban a szóra (is) éhező, ételre vágyó, fázó, meggyötört embereknek. Egyszerű Jánosunk cseperedett. Túlélte az első koalíciós korszakot, bár Ő még erről mit sem tudott. El volt túlzottan foglalva a gyermekkora megélésével. Játszott, csavargott éppen úgy, mint akkoriban (is) sok gyerek. Közöttük nem volt soha sem koalíciós pártvita. Legfeljebb azon vitatkoztak, hogy kinek volt szebb, nagyobb golyója, később meg azon, hogy melyik lánynak van szebb popsija, nagyobb melle, szélesebb csípője. Az Icának, vagy a Macának. De akkor már az általános iskolát ,,gyötörte" tudásszomjával Jánosunk, vagy inkább az iskola ,,gyötörte" Őt? Ilyen messzi időtávlatból már ezt lehetetlen megfejteni. Majd jöttek a gimnáziumi évek és az ipari tanulás időszaka és Egyszerű Jánosunk ,,beállt" a termelésbe. Termelt, dolgozott eleinte egy, majd később két-három állásban, hiszen meg kellett élnie, meg aztán dolgozni és utazni is szeretett. Munkája mellett idegenvezetőként is csavargott a világban, amelyet a következő ,,változatos" útvonal jelentett neki: Budapest – Szovjetunió, aztán Budapest – Szovjetunió és újólag Budapest – Szovjetunió. Magánúton persze messzebbre is eljutott. Bejárta az akkori szocialista országokat, plusz Bécset és az olasz Velencét is láthatta. Mindkét Velencét. A magyarhoz ugyanis csak pénz kellett a vonatra, útlevél nem. Aztán jött az első házasság, az első gyermek, amely mindmáig az egyetlen és úgy néz ki, hogy az is marad, majd az első infarktus, az első és szerencsére mindmáig egyetlen házépítkezés, amelyet Jánosunk befejezvén megfogadta az egyetlen élő Isten előtt, hogy több nem fog követni (ezt a fogadalmát aztán tartotta is!), majd Ő lett a házassági ,,kiküldött". Ugye nem tudják, hogy mi is az? Megmondom. Amikor felépült a ház, akkor Őt dobták ki a házasságból először és egyetlenként, mert rá már itt nem volt szükség! Eldobták, mint egy elszívott cigarettacsikket! Közben termelt rendületlenül. Szakadatlanul ,,építette a szocialista társadalmat", és nemcsak azért, mert ezt a törvény kötelezővé tette. Akkor még büntették a munkanélküliséget, most pedig azzal riogatják a még dolgozót! Dolgozott mégpedig azért is, mert a lelkiismerete és az önbecsülése is arra ösztökélte. Közben a sok egyszerűjános (volt vagy 10 millió belőlük) építette, fejlesztette szép hazánkat és az is alakította Őket ingyen okítva, gyógyítva, pihentetve, lakást, életteret és életcélt biztosítva nekik és a jövendő egyszerűjánosoknak! Közben a gyermeke egyetemre ment. Ő nem tudott, vagy talán nem is akart, ez most abszolúte mindegy. Élvezte egy darabig a tandíjmentességet,, majd jött a rendszerváltás és bemagyarázták Neki, hogy kell a tandíj az egyetemnek, megmagyarázták Neki, hogy az ingyenes állami egészségügy nem egészen ingyenes, csak egy alapellátás szintjéig. Közben elérte a második infarktus, közben az utcára tették az állásából, segélyből tengődésre kényszerítették és arra az adózás kényszeréből kifolyólag, hogy a megélhetés miatt ,,feketén" dolgozzon. Sok még aktív dolgozó is erre kényszerül legálisan, mert nem jelentik be a hatóságoknál, de ez és itt most szintén abszolúte mindegy. S amikor ismét megbetegedett, mert elérte az Isten tudja hányadik infarktus és itt hagyta az e világban szintén ezt az életpályát befutó és végigszenvedő özvegyen maradt Egyszerű Jánosné, született Átlag Évát (aki viszont Egyszerű Jánosnak a fián kívüli igazi értéke és az élettel és az életért való harcában a házastársaként a harcostársa is volt), valamint az élettel most küszködő ,,pofozkodó, verekedő" ifjú, (most már valójában nem ifjú) Egyszerű Jánost, az állástalan, üres zsebű tanárembert, akit a kényszer óraadásra, mint időleges megoldásra és mint véglegesnek látszó tevékenységre kényszerített, amellyel megpróbálja eltartani a most világra született legifjabb Egyszerű Jánost, mert hála a jó Istennek, egyszerűk ,,termelődnek", születnek! S amikor az idősebb Egyszerű János sírhantja felett a koszorúk már kezdenek hervadozni és láthatóvá válik a fejfán a név és már a gyászolók is visszamentek a mindennapi életbe, arra járva ,,jogosan" kérdezheti meg minden arra járó kibetűzve az elhunyt nevét:
– Ki is volt az az Egyszerű János?
Csak azt felelném, egyike a tízmillió magyarnak, aki élt, szenvedett, küzdött, dolgozott, építette ezt az országot, ezt az egyre nehezebb megélhetést adó földdarabot, majd észrevétlen ,,ment el" Tőlünk. Élt, szenvedett, örült, volt, meghalt. Mint egy átlagember, semmi több. Élt 65 évet. Pont úgy, mint egy átlag magyar férfi. Tényleg semmi több?