Ki nevel kit?

Arra gondoltam, most először nem verses, inkább prózai formában osztom meg veletek merengésemet. Talán azért, mert amiről írok elég nehéz lenne versbe szedni. Azon gondolkodom mostanában, hogy is van ez a nevelés dolog. Mert hát, ugye az ember azt mondja, hogy a szülő neveli a gyermekét. Ez viszont valahol nem feltétlenül van így. Rengeteg helyen már-már spártai szigorral szólnak anyák és apák gyermekeikhez, ami nekem, akinek eléggé laza, jókedvű anyja van furcsa. Ma is összejöttünk olyan hat óra tájban egy pár barátommal, lehívtuk Fumit, hogy emelje jelenlétével a társaság színvonalát. Lejön, olyan 15 fok körül lehetett, egyikünkön sem volt túl vastag téli öltözet, rajta sem. Apja figyelte az ablakból, azonnal utána szólt, hogy jöjjön vissza egy kabátért, de körülbelül így: „Azonnal feljössz egy kabátért!”. Meg is jegyeztem, hogy érdekesen szól az apa a gyerekéhez. Sokszor tapasztalom, hogy mikor valamelyik barátom lejön, a beszélgetés így zajlik: Hova mész? Ide és ide (konkrétan behatárolják) Kivel? Vele, vele és vele Jó, de kilencre itthon legyél! Ez nekem azért furcsa, mert nálunk ez így folyik. Hova mész? El. Kivel? Haverokkal. Mikor jössz? Nem tudom, majd jövök…vagy nem. Szóval, anyukám eléggé komolyan megbízik bennem, és 16 éves létemre tisztel annyira, hogy nem szól bele abba, amit csinálok, amíg nem csinálok hülyeséget. Viszont itt jön a buktató: Mert melyik szülő tud beleszólni abba, amit a gyereke csinál, ha nem tudja mit csinál a gyerek? Hiszen, ha nem mondom el, csak elmegyek, mehetek akár bandaháborúba is, nem tud tenni semmit, mert nem tudja. Így viszont felmerül a kérdés, valóban van a szülőnek hatalma a gyerek fölött? Hiszen a legtöbb szülőnek csak az ajtóban jut eszébe megkérdezni, hogy hova mész, onnan meg már csak egy kilincs választ el attól, hogy válasz nélkül távozzak. Kérdem én, melyik 16 éves kamasz aggódik azon, hogy aggódik-e vajon érte az anyja, vagy az apja? Hát nem sok. Felmerül a kérdés: Vajon a szülő neveli a gyereket, vagy a gyerek a szülőt? Elismerem, egy bizonyos korig mindenképp a szülő neveli a gyereket. De 15-16 évesen az embernek nem sokat kell tennie azért, hogy kicsit kitágítsa a szülők által szabott korlátokat. Elég kicsit lázadni, minden szabályt áthágni, és a legtöbb esetben (legalábbis megfigyelésem és tapasztalatom szerint) ezek a szabályok enyhülnek. Még nem jöttem rá, mi ennek az oka, de talán az lehet, hogy egyik szülő sem bírja sokáig elviselni az érzést, hogy a gyereke igencsak nem azt csinálja, amit ő akar, ezért inkább átformálja a szabályokat, ha már nem lát megoldást. Tény, hogy kitartó, kemény munkát igényel, de a gyerek is megnevelheti a szüleit, ha nagyon makacs, és ha a szülei is olyanok, mint az általam ismert átlagszülő. Érdekes megfigyelni a különbséget az én anyám, és mások szülei közt. Az én anyám már a megpuhított szülő, aki rengeteg veszekedés és harc árán elérte, hogy győzzön, tehát a fia ismét jó kisfiú legyen. Megbízik bennem, és ezt nem akarom eljátszani, főleg azért nem, mert jó így, hogy szinte mindent megenged, és nem akarom eljátszani ezt a bizalmat. Sajnos a szülők nagy része nem veszi figyelembe, hogy a gyermekének nem éppen az a jó, amit ő annak tart, sőt, a legtöbb esetben még így érzi magát a szerencsétlen kamasz a legrosszabbul. Tudom, hogy a szülő csak jót akar a gyerekének, de mégis miért nem tudja megkérdezni, mi neki a jó? Erre a kérdésre keresem a választ, ezen szoktam gondolkodni például. Ha megtaláljátok, légy szíves írjátok meg, mert nekem eddig nem sikerült. Arra viszont rájöttem, hogy ha valami megtörtént, az megtörtént elven is fel tudják fogni a dolgokat, és ez jó. Igazuk van, eső után köpönyeg leteremteni, mert egyszer részeg voltam. Gondolhat arra, hogy tanulok a saját hibámból. Legalábbis az a kamasz, akinek van esze, tanul. Sajnos legtöbbünkkel nem így van, és én ezen nagyon tudok csodálkozni. Talán az érettség az, ami hiányzik? Lehet. Mindegy. De hogy ki nevel kit, az még mindig kérdés marad számomra.