Sportos élet és egészség, ó…!
Emlékszel?
Jó barátaink voltak vállalkozói körben, akik télen rendszeresen síelni jártak. Azért jelzem, hogy vállalkozói kör, mert ők meg tudták fizetni a tél örömeinek árát, igaz, azokban az években még a bérből-fizetésből élők sem szűkölködtek annyira, mint ma.
Miután együtt buliztunk, utaztunk és lépten-nyomon összejöttünk velük szabadidőnkben, evidens volt, hogy némely télen mi is velük megyünk csúszkálni egy kicsit. Mindünknél volt egy-két gyerek, így hasonló körülmények között éltünk, dolgoztunk, hasonló témák foglalkoztattak minket. A mindig nevetős, harsány Stingliék, a zoknis Müliék, és a Pest környéki faluban élő szerelő, akinek feleségével hosszú évekre barátságot fogadtunk, jó társaságnak bizonyult mindig, sülve-főve együtt voltunk.
A sportos élet és egészség jegyében talán ekkor vált divattá szélesebb körben a januári sízés. Anyáink és nagyanyáink telente még Abbáziába és Karlsbadba jártak fürdőkbe, – már aki tehette – de a középosztály, a városi polgár többnyire tehette, a mi korosztályunk viszont már a halcsontos fűző helyett tornázott az iskolában. Változnak az idők.
Ez a társaság minden januárban a hegyekbe utazott, hódolva a divatnak. Mi meg nekik hódoltunk bizonyosra vett sportosságuk és tudásuk miatt. Eleinte, a valutahiány – és ebből fakadóan a nyugati utazások szabályozása – miatt csak a szocialista országok jöhettek szóba, de semmivel sem maradtak el azok jó hangulatban és a táj szépségében a későbbi sznobéria osztrák gleccsereitől, sőt… anyagilag feltétlenül kedvezőbbek voltak.
Táléban szálltunk meg, a Hotel Partizánban. Dimbes-dombos vidékét telelni járó honfitársak valószínűleg nagyon jól ismerik, kitűnő terep tanulásra, szánkózásra. A táj szépséges, fenyves erdők ontják a jó levegőt, hegyi patakok a kristálytiszta vizet, közel van, és jó a közlekedés. A szlovák szállodákat az állam már akkoriban kezdte bérbe adni magánszemélyeknek, ami háromcsillagos, családias, barátságos légkört, jó kiszolgálást, tisztes, elfogadható árakat jelentett. A hotel előtti hatalmas szabad térségen sárkányt röptettünk, nagyokat sétáltunk az éles, tiszta levegőn, szánkóztunk, és esténként néha beültünk a kolibába…
A Partizánban úgy összebarátkoztunk a személyzettel és a szállodát bérlő házaspárral, hogy együtt is szilvesztereztünk, sőt, micsoda véletlen, a tombola főnyereményét, a szájában citromot tartó pezsgős malacot is a mi asztalunk nyerte meg. (Hát, most, itt, utólag bevallhatom, – csak utólag tudtam meg – hogy Fortunának segítettek kicsit…)
Az élet úgy hozta, havat csak mutatóba láttak arrafelé abban az évben. Pedig itthon megvettem egész család számára a sífelszerelést, ruhákat, léceket, cipőket – de csak egyszer sikerült használni őket, amikor átrándultunk a hegy másik oldalára, ahol hosszas sorállás után kabin vitt fel a Chopokra.
Ez nem a legjobb pálya egy abszolút kezdőnek. Barátaink nagy sportember nimbusza hamarosan meg is fakult, amikor bevallották, először vannak a Chopokon, eddig csak tanpályán jártak, a szálloda melletti kis dombra… néha… főleg a gyerekek… ha esetleg hó volt…
Többnyire inkább a kolibában múlatták az időt.
No, valahogy lecsúszkáltunk, leevickéltünk a hegyről, hagyva a dicsőséget másra. Nem is mentünk vissza többé, egyhangúlag megállapítva, ez nem a mi sportunk. A felszerelés meg jó lesz szánkózni is…
Na de a kolibák…!
Ahol isteni finom volt a fűszeres, gyógynövényekből főzött Becherowka. Akárcsak a füstös, fekete falú kolibákban elfogyasztott sör. Különleges ízt adott a hangulathoz a virágdíszes cseréptálakban körbehordott kézmosó víz, melybe fenyőágat és citromkarikát tettek. Ez itthon oly ismeretlen szokás volt, hogy csak azért nem ittunk bele, mert furcsáltuk, hogy tálban hozzák a vizet… Minden koliba közepén, a vendégek között, egy elkerített részen forgott a hosszú rudakon sülő, illatozó grillcsirke és a saslik, melyet faszén fölött, rozmaringos olajjal kenegettek. Na és az alufóliából kibontogatott pisztráng, melynek hófehér húsát kézzel tépkedtük, majd jólesően lenyaltuk utána mindegyik ujjunkat…? A hagymás-paprikás marhasült…?
A viharvert kinézetű erdei kolibák vonzották az enni-inni szerető embert, mint vasreszeléket mágnes. Ahogy begyújtották a tüzet, elkezdtek forogni a nyársak, és az egyre intenzívebben kiteljesedő illat a fenyvesek sötétjében az orrcimpákhoz szállongott, a fenyők közt megbúvó sötét koliba kivilágosodott, és az ínycsiklandás várakozó izgalma szállta meg a vendégeket. Jóféle magyar bort is lehetett iszogatni, de a sör járta inkább, s ha nem becherowka, akkor vodka, többnyire az orosz sztolicsnaja, vagy lengyel wyborova. És ihattunk még igazi gyümölcsből készített málnaszörpöt… mmm… emlékszel?
A szálloda konyhája kifogástalan volt, a cseh ételek mellett magyarosat is főztek a vendégek kedvéért, mégis az isteni sertéssült káposztával, knédlivel, jó szaftosan – az volt a kedvenc. Az igazi, féltve őrzött knédli receptjét is sikerült kikönyörögni egyszer titokban, s hogy más is élvezhesse ízét, „elmondom hát mindenkinek”…
Végy egy kiló lisztet, grízeset. Már előző este érdemes elővenni a spájzból, hadd melegedjen a konyhában. Egy élesztőt dobj másfél deci langyos tejbe, egy evőkanál cukorral, és meleg helyen keleszd egy bögrében, míg felfut. Keverj a liszt közepébe két evőkanál sót, egy tojást, és a bögre tartalmát. Középről indulva kevergesd össze ujjaddal, majd lassan öntögess közben hozzá 6-8 deci meleg vizet, attól függ, mennyit vesz fel a liszt, hogy a tészta jól dagasztható legyen, se kemény, se folyós, nokedlinél sűrűbb. Olyan 7 decit szokott. Ha jól megdagasztottad, meleg helyen letakarva keleszd, addig, amíg az edény tetejére jön. Ez bizony két-három óra is lehet. Nem szabad elsietni, nem is érdemes, hisz előző nap is elkészíthető, sőt készen lefagyasztható, és felengedve csak mikrózni kell…!Végül gyengéden, lazán gyúrd át megint, vedd két cipónyira, s tedd a párolóra, mely alá már öntöttél két ujjnyi vizet, – vagy annyit, hogy ne érjen bele a tészta – és ismét keleszd egy kicsit. Az edényt fedd le végül, és takarékon hagyd egy órát a tűzhelyen. Már csak annyi maradt, hogy levéve a fedőt, egy kanálnyi olajat elmasszírozz knédlink tetején, hogy ne kérgesedjen, és kész… Lehet örülni…!
De fele mennyiség is elegendő egy étkezésre négytagú családnak. A többi, mint mondtam, lefagyasztható, ha kihűlt, vagy egy hétig is eltartható becsomagolva a hűtőben.
Mmm… Vajon állnak-e még a kolibák? A világ változik, de a knédli biztosan visszahozza a nosztalgikus ízeket …! S míg a sült hús szaftjával bőven megöntözve aromája elomlik a szádban, emlékezz vissza a kolibákra…Táléra…szép napokra …
13 hozzászólás
Kedves Irén!
3-4 évvel ezelőtt voltam Táléban síelni, a Partizán sajnos már nem működött, s a szálloda előtti lapos dombon is leszerelték a jojós felvonókat. Viszont, nagy meglepetésemre, a szemben lévő jó kis hegyen (nem a Chopok fele, hanem amerre a Potbrezova falu esik) kultúrált, szép sí-centrum nőtt ki a földből, kék, piros és fekete pályákkal. Tále közelében van egy másik sí-centrum, Mito különböző erősségű pályákkal. A falu szélén az Y elágazásnál nem a Chopok, felé kell menni balra, hanem a másik száron, a Tátrai Körút felé. Na és persze ott van a „nagy hegy” a 2043 m magas Chopok. A Tále felőli, déli oldalon is van jó néhány pálya, de igazi attrakció a hegy másik, északi oldala (Jasna), rengeteg pályával és felvonóval.
Kedves Laci,
köszönöm, hogy ilyen kimerítő leírást adtál a jelenlegi állapotokról! Rég voltam ott, és a nosztalgia nagy úr. Még jó, hogy a becherowka stb. itthon is kapható…
Nemrégiben láttam valahol wyborovát is, képzeld…
Ez komoly? A Wyborova voda volt a kedvencünk! Bár azt elsősorban Zakopáneban ittuk, a behavazott Krupuvskyn, ahol esténként a díszlet-szerű házacskák között, lampionok és világító lámpa-füzérek fényében lovasszánkók siklottak. 1:3,5 arányban váltották a forintot a Bányászkocsmával szemben a "kis-piacon". De jó nosztalgiázni! Üdv. én
Kedves Laci,
Zakopane-ról is szándékszom megemlékezni…:))))
Ott is szépséges dolgok történtek…!
Ott van pl. a „francia” lift oldalán Lukovával átellenben az „5”-ös, ami kezdők számára ideális tanuló terep, 6 km hosszan kanyarog lefelé a fenyőerdőben, a „középállomástól” indul, és székes felvonóval lehet felmenni. Ha egyszer újra kedvet kaptok…A szaftos sült hús nekem is kedvencem, mi úgy rendeltük meg, hogy: „proszim peknye jeden (dva, tre, stb.) madzsar gulash, i knedli”! Nyelvtanilag nem teljesen korrekt, de ez nem jelentett problémát..Sör, vodka, becherowka…Istenem. Volt egy mondás: nincs meredek pálya, csak kevés becherowka! Nagyon tetszett a cikked, felidézte a régi nagy sízéseket! Üdvözlettel. Én (Mit fizetnek nekem ezért a szlovák utazási irodák
Kedves Irén!
Élvezettel olvastam cikked, bár sielni nem szoktam, (régebben koriztam), de a knédlit nagyon szeretem, s a sztolicsnaja vodkát sem vetem meg.
Jó érzés volt cikked kapcsán a Tátrába "utazni".
Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart,
örülök olvasásodnak. Én is szívesen olvasom visszaemlékezéseidet, sok mindent eszembe juttatnak. A gasztronómia pedig egyetemleges és örökéletű…:))))
Kedves Irén!
Bizony, bizony, jó visszagonolni ilyen "téli nyaralásokra…" – Mi is sokat jártunk a gyönyörű tátrai üdülőhelyeken, de én nem sieltem, csak a havas tájakban gyönyörködtem többedmagammal. A sok finomság közül, amit felsoroltál, nekem a bechrowka ízlett legjobban. Gyönyörűek a Magas-tátrai hóval borított tájak. Én is több élményt őzök magamban.
Jó volt olvasni soraidat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata,
a hegyekről való csúszkálás engem is csak szánkón vonzott világ életemben…
De bezzeg a finomságok…!!!
:))))
Tetszett a beszámolód, sajnos nem jártam ott, és knédlit sem ettem, azt hiszem. Mindenesetre kipróbálnám, a téli üdülést is, a knédlit is, a sört is. Szóval szívesen kiruccannék oda:-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta,
szépséges órákat, napokat töltöttünk ott, és soha nem éreztük azt a távolságtartást, ami a határ menti részeken előfordult.
Ha kipróbálod a receptemet egy szaftos sülthússal, dinsztelt káposztával, és még jófajta sörrel is meglocsolgatod, valamicskét megérezhetsz a szlovák konyhából.
Én ugyan nem sieltem (hogy is néznék ki, mint egy dömper, köszönöm, nem), de jártam efféle kalyibákban, s a Becherovkának, a cseh sörnek és a cseh konyhának örök rajongója vagyok. Számban összefut a nyál az ottani hagymás-paprikás marhasült gondolatára, s a knédli is ott az igazi… bár nagyanyám tudománya átszállt rám, édesanyám közvetítésével, de tökéletesen újjáteremteni itthon a cseh knédlit még sose tudtam.
Gratulálok a nosztalgikus útiélményhez és köszönöm, hogy felidéztette velem az emlékeimet.
Kedves Zoltán,
sejtettem, hogy szívedben is érzékeny húrok pendültek a koliba és knédli olvastán, tekintve, hogy láttam már receptedet itt az oldalon, és nem volt nehéz kitalálni, hogy szereted a főzöcskézést!
Hát Neked nem kell bemutatni ezt a fílinget (bocs)de legalább nosztalgiáztunk…:)))
Köszönöm!