Mit találtál a mai beszélgetéshez?
Egy lándzsahegyet.
No, az nem sok.
Ez azonban egészen különleges lándzsahegy.
Miért, csak egy van belőle?
Azt nem mondhatnám. Ha minden történet igaz, akkor elég sok példányban kellett léteznie. Voltaképpen nem is merem megkockáztatni azt az eretnek feltételezést, hogy esetleg valamelyik történet nem igaz.
Szóval egy szent lándzsáról van szó.
Igen, mégpedig arról, amit szent Longinus döfött bele Jézus oldalába, amikor a kereszten függött; kétségkívül akkor még nem volt szent. Neve sem volt, legalábbis Máté és Márk nem tudták a nevét, Lukács meg János nem foglalkoztak vele. Ez a komoly sértés vagy Isten ellen való vétek nem hagyta nyugodni a híveket és egyházatyákat, és a legkülönbözőbb magyarázatokkal hozakodtak elő. Az egyik legnépszerűbb: a keresztre feszített nem annyira a sebekbe vagy a vérveszteségbe hal bele, mint inkább abba, hogy nem tudja megtartani a testét, és megfullad. A római katona jót tett Jézussal, amikor oldalba döfte, mert meggyorsította vagy megkönnyítette a haláltusáját. A másik magyarázat: tudta, hogy Jézus még nem halt meg, de azt akarta, hogy élve vegyék le a keresztről. Vér és víz folyt a sebből, és a seb helye világosan látszik a torinói halotti leplen.
Miféle összeesküvés-elmélet ez már megint? Mi érdeke fűződik ahhoz egy római katonának, hogy életben tartson egy galileai elítéltet, akit többek között azzal vádoltak, hogy lázadást szított a Római Birodalom ellen?
Mondjuk, valaki pénzt adott neki, pl. Arimathiai József.
Ez nagyon valószínű. Szegény József köré már annyi legendát szőttek, hogy eggyel több vagy kevesebb meg se kottyan neki. Gondold csak el, lefizette a katonát, hogy döfjön, Pilátust, hogy kiadja a holttestet, elkészíttette a sírhelyet, megvette a gyolcsleplet, ami olyan különleges anyagból van, hogy nincs párja a világon, aztán elhajózott az angliai Glastonbury-be, ott épített egy vagy két templomot, csodatevő forrást fakasztott – valamit olvastam még a vérvonalról is, de már meg nem mondom, hogy mit.
Máté csak azt mondja, hogy egy gazdag ember Arimathiából (27.57), Márknál egy tisztességes tanácsbeli (15.43), Lukácsnál semmi, Jánosnál Jézus titkos tanítványa (19.38). De nem is ez a legnagyobb baj a mi legionáriusunk körül. Az evangéliumok nem nevezik meg, csak annyit mondanak róla, egy százados, centurion. Aztán eltelik négyszáz vagy ötszáz év, és már mindenki tudja az egész életrajzát, onnan kezdve, hogy megszületett az itáliai Lancianóban.
Régi város, valószínűleg frentanusok alapították Anxanum néven, Kr.e. 1181 körül. De a Longinus nevet nem az egyházatyák találták ki. Ott van már Nikodémusz evangéliumában, az apokrifák között.
Nincs ott. Nikodémusz csak ennyit mond: „És körülbelül hat óra volt, és sötétség volt az ország fölött a kilencedik óráig, mert a nap elsötétedett: és a templom kárpitja középen kettéhasadt. És Jézus hangosan kiáltott, és szólt: Atyám, baddach ephkid rouel, ami ezt jelenti, a te kezeidbe bocsátom a szellememet. És miután ezt mondta, meghalt. És mikor a centurion látta, mi történt, dicsőítette Istent, mondván, ez az ember erényes volt, és a sokaság, akik éjszaka jöttek, szintén látták, hogy mi történt, a mellüket verték, és visszatértek. De a centurion mindent jelentett a kormányzónak…” (XI.1-2) Semmi Longinus, csak egy homályos célzás arra, hogy Istent dicsőítette – vajon melyiket? Mert dicsőíthette Jupitert vagy Apollót is; Rómában elég sok isten közül lehetett választani.
Van egy 4. századi apokrif levél, amelyet Heródesz írt Pilátusnak, ebben azt mondja, hogy a katona gonosz dolgot cselekedett, amiért az ítéletnapig vezekelni fog. Bezárták egy barlangba, és a testét minden éjszaka szétroncsolja egy oroszlán; hajnalban meggyógyul, és a következő éjszaka az egész kezdődik elölről.
Vannak ilyen görög mesék, Tantalosz, Sziszüphosz, a Danaidák, Prométheusznak is meggyűlt a baja egy keselyűvel. Ezt a levelet egy görög írhatta, aki jól ismerte ezeket a legendákat. Persze egy keresztény számára Isten dicsőítése csak egyet jelenthetett, és meg is tették Longinust előbb titkos kereszténynek, aztán mártírnak, végül szentnek.
Ki nevezte először Longinusnak?
A szíriai Szamoszatából való szent Rabulas, aki 530 körül halt meg Konstantinápolyban. Életét nagyrészt sivatagokban és kopár hegyeken töltötte. Bár lehet, hogy nem azonos azzal a Rabulassal, akiről úgy tudjuk, kéziratokat illusztrált a rajzaival. Mindegy, egy bizonyos Rabulas ábrázolt egy katonát, aki lándzsát tart, és melléje írta, Loginos, ami a lándzsát jelentő görög szó, longche latinizált formája lehet. Longinus tehát nem szokatlanul „hosszú” vagy magas ember, és nem is név, cak annyit tesz, lándzsás, dárdás katona. Az „életrajz” vagy inkább hagiográfia még későbbi, és talán Germanus pátriárka is dolgozott rajta, 715 körül. Röviden, Gaius Cassius Longinus –
Bocs, de ez a Gaius Cassius nem katona volt, hanem római szenátor.
OK. Én meg ismerek egy szemetes embert, akit Nagy Lajosnak hívnak. Lancianóban született, ami ugye megint csak lándzsát jelent. Előre el volt rendelve, hogy később lándzsás lesz. Amikor felnőtt, természetesen katonának állt, és a fegyvert egyenesen Julius Caesartól kapta. A sors kifürkészhetetlen útjain Jeruzsálembe került, ő felügyelte Jézus és a két lator kivégzését. Mellékesen, ezek se köztörvényes gazemberek voltak, hanem lázadók, mai szóval, szabadságharcosok. Nikodémusz szerint ott helyben leszerelt a légióból, a lándzsát odaajándékozta Szent Péternek, maga pedig elment Kappadókiába, amely Kr.e. 63 óta római provincia volt. Itt beköltözött egy barlangba, a hagyomány szerint Gabala város környékén. A barlang azonban nem nyújtott elegendő védelmet, a római centurionból szerzetessé vedlett Longinust elfogták, megkínozták és kivágták a nyelvét. Ennek ellenére továbbra is hangosan dicsőítette az Urat, és a korábban elajándékozott lándzsájával több katonát megölt. Halála után még gyorsan tett egy csodát, amennyiben egyetlen kifröccsenő vércseppje visszaadta a látását annak a vak helytartónak, aki őt elfogatta.
Ez nagyon nemes cselekedet, és teljes mértékben hihető, hogy a rómaiak vakokat neveztek ki helytartónak. De beszéljünk most már a lándzsáról, végül is, ő a dráma főszereplője. Tehát, ott tartottunk, hogy arimathiai József elvitte Angliába, illetve Szent Péter Rómába, illetve még mindig ott van Kappadókiában. Mi az igazság a lándzsa körül?
Természetesen mindhárom variáció igaz. Szent tárgyakra nem vonatkoznak a földi szabályok, tetszés szerint helyet változtatnak, megsokszorozódnak, pl. a szent keresztnek annyi darabkáját tisztelik szerte a világban, hogy azokból egy egész kereszt-erdőt össze lehetne állítani. Szóval, a lándzsát Heléna Auguszta császárnő, Nagy Konstantin anyja találta meg Jeruzsálemben, a Kálvária-hegyen.
Ez a Heléna igen nevezetes archeológus lehetett. Megtalálta a kereszt maradványait, a megfeszítéshez használt szögeket, egy darab kötelet, amellyel Jézust a kereszthez kötözték, Jézus köntösét is megtalálta –
amelyre a katonák sorsot vetettek, és a nyertes elvitte magával. (Ján. 19.24)
Ugyanaz a köntös még mindig ott volt a helyén, és az ereklyék hitelességét illetően sem lehet kétség, mert Heléna kérésére mindegyik egy csodatétellel igazolta magát.
A lándzsa is, pontosabban csak a hegye, mert addigra a többi része elkopott. Fémtárgyak köztudomásúan gyorsabban kopnak, mint a varrás nélküli tunikák.
Indiában is volt valami szokás vagy parancs, a ruhákat nem varrták, be sem szegték. Sosem értettem, hogy miért.
Mert valamikor régen csonttűvel varrtak, és a csont rituálisan tisztátalan. Azt már én se értem, hogy az acéltűre miért terjesztették ki a tilalmat. Valószínűleg a ruha így hamarabb elrongyolódott, hamarabb lehetett követelni az újat. Amióta Indiában se halmozzák az adományokat a bráhmanák elé, ők is szépen átszoknak a beszegett dhótira, ne adj Isten európai viseletre. De mindegy, Heléna odaadta a lándzsahegyet a fiának – így is elég feltűnő tárgy, mint egy vasszög vagy vastag tű, amelynek csaknem a felét elfedi az arany hüvely; rá is van írva: az Úr lándzsája és szöge. Nagy Konstantin csak azért győzte le a hat királyt, mert a birtokában volt ez a lándzsahegy.
Igen, a legenda szerint az egész világ uralkodója lesz, aki ezt a lándzsahegyet megszerezte. És most Amerikában van, mert az amerikaiak a világ urai, vagy hamarosan azok lesznek.
Csak szeretnének azok lenni. Nézd meg, mi a helyzet a mai világban. Az egyetlen ésszerű megoldás: semmi hatalmat senkinek.
Hát, elég rendesen benne vagyunk a slamasztikában, és szerintem legfőbb ideje annak, hogy átértékeljünk néhány dolgot. Nem azt kellene megcsinálni, amire a legtöbben szavaznak, mert csupán az, hogy valamit a többség akar, semmire sem garancia. A legjobb ötletet kellene megvalósítani, nem a többségi javaslatot.
Aha, tudod te, hogy mennyivel könnyebb megszámolni, erre százan szavaztak, arra meg ezren, akkor az lesz, ha mindannyian belepusztulunk is. Mennyivel egyszerűbb volt a régi világban, és még szavazás sem kellett hozzá. Megszerezted a megfelelő ereklyét, és máris sorozatban nyerted a háborúkat. Köztudomású, hogy senkinek nincs annyira igaza, mint a győztesnek. Isten szentesítette a diadalukat.
Ezek szerint ma Bizánc lenne a világ ura, töretlenül aratván a győzelmeket Nagy Konstantin óta, és Törökország pl. nem is létezne.
Igen, ha a lándzsahegy Bizáncban marad. De egy valóságos világutazóról van szó; rendszeresen megjelent azokon a helyeken, ahol a háborúnak különösen nagy volt a tétje. Így pl. Nagy Theodosius a 4. században a lándzsa segítségével űzte el a birodalmából a pogányokat, vagy inkább az ariánus eretnekeket, akikkel sehogy sem fért meg Ambrus, a mediolanumi (Milánó) püspök. Egy időben a hun Attilát segítette győzelmekhez, aztán Aethelstan angolszász királyt, aki a bruanburghi győzelemmel megszerezte egész Angliát. Nagy Károly 47 győztes csatában emelte magasra, és a sikersorozat csak azért szakadt meg, mert egyszer véletlenül leejtette. Öntudatos lándzsa nem viseli el az ilyen sértéseket, és Nagy Károly meghalt, mint a közönséges halandók. Az ereklyét Ottó császár örökölte, meg is vert minket az augsburgi csatában.
De miért nem nálunk volt a lándzsa Attila után, ha már a hunok olyan nagy testvéreink és barátaink voltak?
Gondolom, azért, mert a lándzsának Theodorikot is meg kellett segítenie, éppen Attila ellen. Csak az ökör következetes.
Miért, nagy általánosságban kitartott a német-római császárok mellett, vagy ez sem igaz?
Az igazság túl értékes ahhoz, hogy mindenkivel megosszuk. Neked azonban elárulom azt, amit sokan tudnak: a német-római császárok tényleg nagy becsben tartották, éppen csak a fejükre nem tették a koronázási ünnepségeken. 1424-ben Zsigmond császár elrendelte, hogy a koronát, a lándzsát, meg az egyéb uralkodói jelvényeket soha nem szabad kivinni a birodalom területéről. Ez egyike volt annak a kevés utasításának, amit maradéktalanul végrehajtottak, nem utolsó sorban azért, mert nem kellett hozzá pénz. A pénzt ugyanis Zsigmond inkább csak adósság formájában ismerte, t.i. olyan adósságnak, amit sose fizetett meg, mert nem volt miből.
Hová lett az a sok adóforint, amit behajtott irgalmatlanul?
Ugyyanoda, ahová ma. Eltűnt. Köddé vált. El sem jutott a fiskusig. Napoleon majdnem megszerezte az egész kincstárat az austerlitzi csata után. Szinte az orra elől vitték el mégis Bécsbe, ahol egy ideig békésen pihent a Hofburgban, majd kiállítást rendeztek a legérdekesebb tárgyakból, és bárki megtekinthette, csekély obulusok leszurkolása ellenében. A történelem kereke akkor fordult egyet, nagy recsegéssel és ropogással, amikor egy szegény suhanc tekintette meg, aki az Inn melletti Braunauban született, és kívül rekedt a bécsi festőiskolán – egy meggondolatlan ember azt találta mondani neki, hogy nem elég tehetséges.
Hitler?
Hitler. Mennyivel jobban jártunk volna egy közepes mázoló művésszel, mint egy karizmatikus politikussal és hadvezérrel!
Kétségtelenül, de miért volt ennyire karizmatikus?
Ki tudja? De azt nem lehet tagadni, hogy volt valamennyi karizmája, egész rendesen megbolondította az embereket maga körül. Egy időben rengeteget cikkeztek Hitler és bizonyos okkultista körök kapcsolatairól, a nemzeti szocializmus indiai gyökereiről és hasonlókról. A lándzsa már 1909 és 1913 között fölkeltette Hitler figyelmét, aki Bécsben részben semmittevéssel, részben olvasással töltötte az idejét. És elég széles volt az érdeklődési köre, a mágiától Guido von List teuton rémálmáig, Wagnertől a Vér Páholyáig, a jógától a Nibelung énekig. Hallottam, hogy gyakorlatilag mindent elolvasott, vagy mindenkit ismert, aki valaha a fajelméletről szónokolt, legyen az Gobineau, Pösche, Penka, Vacher de Lapouge, Chamberlain, Rosenberg, Strasser, H. Günther, Siegert, Lassen, Nietzsche, meg az olyan komplett őrültek, mint Aleister Crowley, Guido von List, Jörg Lanz von Liebenfels, Sebottendorff. Mint minden bolond, alapjában véve ezek is nagyon szórakoztató elméletekkel, romantikus ötletekkel és irreális utópiákkal álltak elő, a baj csak az volt, hogy mindet meg is akarták valósítani. A sokféle embertípus közül önkényesen kiemelték a szőkéket és a kék szeműeket; meg voltak győződve arról, hogy elválaszthatatlan kapcsolat van az ember értelmi képességei, sőt a spirituális lehetőségei és a bőrének színe között. Koponyákat méregettek, melyik a dolichocephal, melyik „csak” brachycephal”; szellem, civilizáció, kultúra, potenciál meg minden helyett orrokat vizsgálgattak: ez széles, az lapos, az keskeny – és arra a következtetésre jutottak, hogy a skandinávok és a germánok mind hősök és nemes fajúak. OK, nem részletezem, sokan ma sem gondolkodnak másként. Sajnos ezek az őrültek pénzt is szereztek a projektjeikhez, Lanz pl. vett egy egész lovagvárat, a dunaparti Burg Werfensteint, megalapította az új templomos rendet, és 1907-ben elsőként tűzte ki a horogkeresztes zászlót.
Én is hallottam már, hogy Hitler nagy okkultista volt, azonkívül teozófus, Messiás, fekete mágus, Grál-lovag, az új Parsifal és még egy csomó egyéb, de valahogy nem tudom elhinni, hogy ideje legnagyobb részét mágikus szertartásokkal, okkult könyvek bújásával, Tibet-expedíciók szervezésével és rejtelmes Mahátmákkal töltötte volna. Végül is, az élete a nyilvánosság előtt zajlott. Rengeteget utazott, beszédeket tartott, aztán a fejébe vette, hogy legyőzi az egész világot. Mindig fenntartással kezelem, amikor azt hallom, mennyi asztrológus, okkultista, varázsló, alkimista, médium meg hasonló nyüzsgött a Führer körül.
Igen, minél jobban eltávolodunk időben a harmadik birodalomtól, annál többen lesznek ezek a csodabogarak, annál nagyobb benyomást látszanak gyakorolni a NSDAP-ra és Hitler magánéletére. Nem lehet valaki számos társaság tagja egyszerre, pontosabban, nem vetheti be az összes energiáját egyidejűleg a Thule társaságban, a Vril társaságban (Fényes Páholy), Himmler lovagrendjében, a széleskörű nyilvánosság előtt végzett „áldásos” tevékenység mellett. Személyes meggyőződésem az, hogy mindez Hitler bécsi hobbyja volt, még az első világháború előtt. Egészen jól el tudom képzelni egy foglalkozás nélküli, rendkívüli ambíciókkal megvert csavargóról, hogy mindenfélét összeolvas, amit csak talál Ernst Pretzsche antikvárium-cum-régiségboltjában, a bécsi Kohlmarkton. A későbbi legendákat illetően szkeptikus vagyok.
És mi lett a végzet lándzsájával? Megszerezte?
A végzet lándzsájával bizonyára különleges kapcsolata volt. Följegyezték, hogy, szintén még a bécsi években, többször álldogált előtte a Hofburgban, transzhoz hasonló, extatikus állapotban. Mondják, hogy az Anschluß-t is csak azért szorgalmazta, hogy a lándzsát annál biztosabban megszerezze.
Ez is csak egy legenda. Az Anschluß logikus lépés volt Hitler politikájában.
Igaz, de nem hagyta nyugodni a lándzsa sem. Előreküldte von Sievers-t, az Ahnenerbe vezetőjét, külön utasításokkal: a lándzsát senki ne mozdítsa el a helyéről, meg se merje érinteni. A bécsi bevonulás estéjén lemondta a hivatalos programjait, és kerek egy órát töltött egyedül a lándzsával. Ez tény, de persze nem tudhatjuk meg, hogy mi történt ez alatt az egy óra alatt.
OK, Hitler megszerezte a lándzsát. De hogy-hogy nem, a lándzsa csődöt mondott. A kezdeti sikerek után Hitler mindent elvesztett, karizmát, hatalmat, világháborút, végül a saját életét is. Lehetséges, hogy a szent ereklyék egy idő után elfáradnak vagy sztrájkba lépnek?
Rendkívül kevés tapasztalatom van szent ereklyékkel, mondhatni semmi. Így hát megint csak a magánvéleményemet tudom elmondani. A német-római császárok óriási cirkuszt csináltak a lándzsa körül. Maguk előtt hordoztatták a körmenetekben, imádkoztak előtte, Konstantin az emlékezetes zsinaton a lándzsával a kezében jelent meg, egyszóval az ereklye mindig ott volt a köztudatban. Ezzel szemben mit csinált Hitler? Elvitette a lándzsát Nürnbergbe, ahol rendkívül gondosan elrejtették, egy bombabiztos alagútrendszerben; aztán az alagút bejáratát rejtő ház lebombázása után egy még titkosabb helyre vitték, a Panier Platzon levő óvoda alagsorába. Közben elhíresztelték, hogy lándzsa, koronaékszerek, Szent Móric kardja, minden egyéb egy tó fenekén pihen – én úgy tudom, hogy az Altaussee volt ez a tó, de hallottam már más variánsokat is. A lándzsa rosszul viselte a rejtőzést és a magányt – na jó, ezt csak képletesen mondom. Mindenesetre másféle bánásmódhoz szokott az eddigi tulajdonosaitól. Így aztán, amikor az amerikaiak rettenetes harc után elfoglalták Nürnberget, szinte véletlenül bukkantak rá egy beomlott fal mögött a páncélajtóra. Április 30-án Patton tábornok parancsára William Horn hadnagy az amerikai kormány nevében lefoglalta a zsákmányt. 40 perccel később Hitler öngyilkos lett.
Ezt már tudjuk, de mi lett a lándzsával? Elvitték Amerikába?
Igen vagy nem. Lényeg, hogy Eisenhower parancsára visszavitték Bécsbe, és ma is látható a Hofburgban.
Hm. Hát nem a Szent Péter Bazilikában van? Vagy a rómau Basilica di Sant’Agostinoban? Esetleg Szardínia szigetén?
Bernini szobra van a Vatikánban, A lándzsás centurion. Amennyire én tudom, Szardínia szigetén Longinus testét őrzik, vagy legalábbis azt, amit Longinus testének neveznek. A Szent Péter Bazilikában talán van egy töredék a lándzsahegyből – persze nem szabad elfelejteni, hogy egy nem létező személy nem létező lándzsájáról van szó, és ki tudja, honnan származik az, amit ma ereklyeként tisztelnek. De beszéljünk már az Antarktiszról is.
Tény, hogy a németek az Anschluß után erősen érdeklődtek a jégkontinens iránt. Támaszpontot akartak kiépíteni, birtokba akarták venni, nem tudom. Megszerezték egy amerikai sarkkutató, Richard E. Byrd támogatását. Aki amerikai létére? Hát, tudósok és kutatók nehéz helyzetben vannak, vagy a mindenkori kormány finanszírozza az utazásaikat, vagy senki. Byrdnek nem voltak politikai célkitűzései, ő csak kutatni akart. Talált is füves réteket, melegvizű forrásokat, tavakat, amiket rajta kívül senki sem látott. Nem kérdéses, hogy elment az esze… előfordul az ilyesmi a sarkvidéken. 1946-ban már az amerikaiak akartak támaszpontot építeni az Antarktiszon, és ugyancsak Byrd volt a szakértőjük, aki időközben kapitányból admirálissá avanzsált. Újabb melegvizes tavakat talált, piros, zöld és kék algákkal – aztán két ufó személyzetével társalgott – fölfedezett egy várost magas, szőke, kékszemű árjákkal – elég az hozzá, hogy a „tudományos” kutatás váratlanul abbamaradt.
De miért?
Baljós eseményekre hivatkoztak, de nem részletezték.
Hallottam, hogy Hitler nem is lett öngyilkos, hanem elszöktették Antarktiszra, itt él egy földalatti városban, vagy a föld belsejében még ma is.
Hiszi a piszi.