Lázadásról

lázad: ige 1. Erőszakos eszközökkel, rendszerint fegyveresen támad vezetői,feljebbvalói vagy az államhatalom ellen.
2. Lázadozik. Sorsa ellen lázad.
(Magyar Értelmező Kéziszótár)

Ezek szerint lázadás esetén a legfontosabb, hogy ezt valaki ellen tesszük. Mégpedig olyan valaki/ valami ellen, aki/ami hatalmasabb nálunk, uralkodik felettünk.
Najó, de mért lázadunk? Jogainkért? Szabadságunkért? Vagy a lázadásnak konkrét célja nincs csak oka?
Azért lázadunk, mert a felettünk álló hatalom valami olyat tett (ill. nem tett), ami nekünk nem tetszik, kárunkra van. Nemtetszésünket tetlegességgel fejezzük ki, vagy azért, mert észérvekkel nem sikerült meggyőzni feljebbvalónkat vagy azért, mert nincsenek érvek.
Legtöbbször a fennálló rend (állam, kormányt értek most alatta) elleni lázadásról/ lázongásról hallani. Ilyenkor nem egy, hanem egész csoportnyi lázadóról beszélünk. A lázadó csoportokat (feltételezzük, hogy több van) 1-2 ember vezeti, akik a támadás kieszelői és annak konrét okát is nyilván tudják. Nekik sikerült a tömeg egy részét maguk mögé állítani. Az emberek pedig követték őket, mert az illető szimpatikus számukra: Ugyanabból a közegből való, ugyanazok a problémák veszik körül, mégis képessége vagy tapasztalata miatt kiemelkedik a többiek közül. Ilyen szempontból a csoport választotta őt. De fordítva is fennáll: ez az ember el tudta hitetni a többiekkel, hogy ő neki mer menni a falnak. Hallgatói ezt elhiszik és együtt rohannak neki annak a bizonyosnak. (Birkaelv.) Nyilván a vezető által válaszott közegnek kellőképpen elégedetlennek kell lennie, aki valamiféle megváltásra vár. A vezető személyében testesül ez meg. Utána mennek, elhiszik hogy elérhetik amit akarnak (vagyis le tudják gyűrni azt ami szorongatja őket).
Az ilyen lázadást általában leverik, önmagában eredménytelen. Bár miután lenyugodtak a kedélyek a kormány/állam kényszerítve van arra, hogy kompromisszumos megoldást keressen a lázadókkal szemben. Lehet, hogy leverte őket, de egy újabb támadást nem kockáztatna meg. Belső zavargások gyengítik a hatalmat. Egyértelmű.

Van másféle lázadás is, nevezzük inkább ellenállásnak. Ekkor valamit nem teszünk meg, amit kéne vagy direkt másképp csináljuk. Például szülőkkel szemben. Bár zsebpénz emelést hiába vár az ember egy ilyen "akció" után, sőt inkább büntetésre számíthatunk, de mindenképpen megmarad az ellenszegülés jóleső érzése. Kamaszkorral együttjáró metódus: azért mondok ellent, mert megtehetem. A szülő semmi olyat nem csinált, amit eddig ne tett volna, de akkor is ellenszegülök, márt csak azért is. Ez a szülőkkel való kapcsolatot, nyilván nem könnyíti meg, de jellemünk ettől is épül. Az eddig számomra legfontosabb embernek, aki gondoskodik rólam, ellent merek mondani. Van benne valami felemelő, aztán utána egy kis lelkiismeretfurdalás, de végülis erősebbnek érezzük magunkat. Önállósodunk.
Bármilyen kellemetlenek is a következmények az ember szeret lázadni. Az ellenállás valamiféle hatalomérzéssel tölti el.

A lázadásnak nincs értelme, céltalan. Már a kiindulópontnál sejtjük, hogy el fog bukni. Előbb utóbb biztos. De lázadni kell: ettől épül, szépül, pusztul a társadalom és az egyén is.
Pont olyan, mint az élet…. 🙂