Lehetőségek…

Amikor reggel kinyitod a szemed és megpillantod a mennyezetet, még elképzelésed sincs arról, hogy aznap az élet, a sors milyen vizekre vezet, kiket, milyen embereket, milyen élethelyzeteket sodor eléd, milyen döntések meghozatalára késztet. Egyben azonban biztos lehetsz, az pedig az, hogy egy új nap virradt, új lehetőségeket tárva eléd, melyek csak rajtad múlnak, hogy milyen végkimenetellel végződnek.
A nap 24 órájában kerülünk olyan helyzetekben, melyek nem adnak lehetőséget a mérlegelésre. Akkor, abban a pillanatban kell lépni, mérlegelés nélkül, az alternatívák és a lehetséges következmények ismerete, felmérése nélkül. Ez egyfajta zsákbamacska helyzetet teremt, mely lehet jó is és rossz is, bár utólag mindig kiderül, hogy bárhogy is döntesz, bármit is teszel, az a rossz és mindig a másik választás lett volna a helyénvaló.
A lehetőségek korlátlan tárháza nem mindig egyértelmű. Sokszor nem látjuk meg azt, ami az előmenetelünket szolgálja, azt, ami a boldogulásunkhoz vezet. Hiába „szúrja” ki a szemünk, nem tudatosodik, hogy ez az a szituáció, amire várunk, ez az az ajtó, amelynek kulcsa ott lapul a kezünkben. Ennek eredményeként az életünk folyamán több lehetőséget halasztunk el, mint amennyivel élünk. A kulcscsomó ott zörög a kezünkbe, önmagát kínálva az adott ajtó zárjába, már-már belehelyezve magát a zárba, de az elfordítás már a te feladatod, amit sokszor nem teszel meg. Ennek különböző okai lehetnek, de kizárólagos felelősség csak is téged terhel azért, hogy nem fordítod el, nem nyitod ki az ajtót.
Ennek eredményeként teszed fel magadnak folyamatosan a kérdést: „mi lett volna ha…” Ez egy rendkívül értelmetlen és felesleges kérdés, azonban nincs ember kerek e világon, aki ne tette, ne tenné fel magának ezt a rendkívül hiába való kérdést. Válasz természetesen soha nem érkezik, hiszen a megoldás benned rejlik, a lelkedben, amely szavát vagy meghallod, vagy sem. Általában utóbbi történik.
Az önsajnálat, az önvád, önmagad kínzása mindig nagyobb erőfeszítést igényel, mintha megtennéd azt a bizonyos lépést. Azonban ez a könnyebbik út, mely soha nem vezet sehova! Ez zsákutca, vakvágány, mely eredménye kizárólag szenvedés és fájdalom.
Még is minden alkalommal elkövetjük ezt a hibát, mert megrettenünk, a változás ijesztően óriásinak tűnik, és inkább visszahúzódunk a csigaházba, semmint hogy azt az óriásinak tűnő, ám minden esetben csak egy aprócska dombot, megmásznánk.
A félsz nagyúr, de ha minden egyes alkalommal teret engedünk neki, soha nem érjük el életünk végső célját, legyen bármilyen alaposan kidolgozott stratégiánk is az eléréséhez. Önmagadat ítéled halálra, önmagadat taszítod a boldogtalanság fogságába.
És mivel emberek vagyunk, hibázunk. Ez létünkkel együtt jár, de természetesen hibásak soha nem mi vagyunk.
Felelősségvállalás? Ismeretlen fogalom….