Luxembourgról néhány szót

Napjainkban olyan útelágazáshoz érkeztünk, mely sorsdöntően befolyásolja további életünket. Aki ezt nem látja, végzetes vakságban szenved! Az Únió határozatainak, elveinek betartása, elfogadása lehet vita tárgya, – csak nem egy tagországnak, amely hosszú évek óta részesül az előnyökből, és további fejlődése sem képzelhető el az Únió pénze, etikája nélkül. Európa Parlamentje Strasbourgban hozza döntéseit, de Luxembourgban is működik, több fontos funkcióval és intézménnyel egyetemben. Milyennek láttam én Luxembourgot ott tartózkodásom alatt, a magánember szemével nézve?

Legkényelmesebben repülőn juthatunk a fővárosba, de nem fapadoson. A fapados járatok nem szállnak le a magas illetékek miatt, csak Németországban. A repülőjegy ára igen magas, az Únió tisztviselőinek és az állam polgárainak megfizethető, de nem magyar átlagkeresethez van szabva. Kocsival Budapesttől kezdve végig jó minőségű autópályán haladhatunk, tíz-tizenkét óra alatt megtehető a táv, de ha havazás, vagy a kiszámíthatatlan téli időjárás egyéb veszélyei miatt lemondunk erről, egy-két átszállással vonaton is kényelmesen utazhatunk. Az érintett tájak látnivalóit (Duna völgye, Melk, Rajna-völgy, Loreley, Mosel-völgy stb.) így szinte suhanó páholyból nézhetjük, s a látottak szépsége kárpótol az egész napos zsibbasztó üldögélésért.

Luxembourg nem megalopolisz, még ha az EU egyik fővárosa is. Kilencvenhatezres lakosságával tulajdonképpen csak egy nagyobb városka – bár ebben a városkában hatalmas toronyházak emelkednek a többnyire négy emeletnél nem magasabbak mellett. Igaz, ezek általában bankok, vagy az Únió épületei, külön negyede van ennek is, annak is. De valahogy úgy simulnak közéjük, hogy megmarad az emberi lépték, a családias, kisvárosi érzés, a tágasság. Bizonyára azért is, mert rengeteg ház alá épült több szintes garázs, nem ritka a hét-nyolc földalatti emelet. Minden csupa üveg, csiszolt kő, márvány és szinterezett fém, letisztult egyszerűség, célszerű, lekerekített forma. Nappal ez a szám az ötszörösére emelkedik az ingázó dolgozók és Úniós hivatalnokok száma miatt, mégsem gyakoriak a dugók, talán a bevezető sztrádák miatt.
Képzeljünk el egy w alakot, melynek alján, a völgyekben folyik egy nagyobbacska folyó, az Alzett, és egy kisebb ér, a Petrus. A meredeken leszakadó partok házakkal, kertekkel, tornyokkal és tornyocskákkal, csupa üveg szállodákkal, palotákkal, templomokkal teraszosan beépítettek, a szeszélyesen kanyargó vizek felett régi és új hidak feszülnek, némely mint egy viadukt köti össze a város részeit. A főváros hatalmas erődítmény volt régebben, a várfalak, és egyes helyeken a régi vár romjai is láthatók még, az egész így együtt gyönyörű látvány. Luxembourg belvárosának fekvése szépséges, hangulata a mindig nyirkos levegőben is meghitt, patinás, nem hivalkodó tisztes jómód jellemzi.
Agglomerációja lazán összefüggő kisvárosok, települések, családi házakkal. Dimbes-dombos vidék, kanyargó utcák, tisztaság, csend, rend. Sehol egy csikk, kutyakaki, eldobott papír. Falfirkát egyetlen helyen láttam – két napig. Utána letakarították. A postás sárga autóból ugrál ki, ha küldeményt hozott, a szemetet szelektíven gyűjtik. Ha egyben marad néha, az sem baj, viszont a kuka teteje nem állhat égnek. Ha többet próbálunk belegyömöszölni, a kiálló csomagot kíméletlenül leteszik melléje, és ott hagyják. Liter az liter. Nem újdonság, hogy minden gondozott, ház is, kert is, mert a hanyagság megbosszulja magát, és később több munkát vagy fizetnivalót jelent. Márpedig a szolgáltatások árai igen borsosak. Igyekszik is minden családfő maga megjavítani, barkácsolni, amit lehet. Kertész, fodrász, szerelők, költöztetők, takarítónő szépen keres.
Az agglomeráció kis ékszerdoboz- falvai mellett azért kopottabbak, szegényebbek is találhatók. Portugál és ázsiai „maffia” telepedett rá egyes szolgáltatásokra, és keményen őrzik pozíciójukat, hiszen ez a munkalehetőséget jelenti számukra. A takarítás állítólag a portugálok privilégiuma. Egy nő, aki három-négy helyen vállal takarítást napi négy órában, hetente egy-kétszer, az már meg tud élni ebben a drága városban is. Igaz, lakáskörülményeik egy miskolci panelház állapotával hasonlíthatók össze – és nem akarom a panelt bántani, lehet az nagyon jó, ha gondozva van, és millióknak jelent lakhatást elfogadható szinteken évtizedek óta. Lakóhelyünk kulturáltságunk fokáról is árulkodik, a tisztaság, rend nem pénzkérdés.
A háztartási energiahordozók ugyanolyanok, mint itthon, a rezsi kicsit magasabb, de sokkal elterjedtebbek az alternatívok. Útközben megfigyelhető, az osztrák sógoroknál a szélkerék, német településeken a napelem a nyerő. Egyes falvakban minden háztető tele van vele. A benzin ára mostanában egy egész nyolctized euró volt épp, ami nekünk magas, nekik nem. Luxembourg Európa legdrágább országa. De talán a legmagasabb is a jövedelem.
Az utakon, mint ez már megszokott a németeknél is, nagyon dinamikusan vezetnek, de nem idegesen. Jobb vigyázni, a javítás sokba kerül – alapon udvariasan átengedik az elsőbbséget, zebra előtt biztosan megállnak. A rendőrség segítőkész, de kíméletlenül betartatja a szabályokat, és rendkívül hatékony. Kevés a rablás, betörés, mert gyorsan elfogják a tetteseket.
A butikok márkáinak neve ismerősen cseng. Méregdrágák. A bolti árak kicsivel magasabbak, mint itthon. Match-ban, Delhaize-ben, és Auchanban jártam, ezek a multik itthon is jelen vannak a piacon. Találtam ismerős és ismeretlen márkát egyformán, az itthoniakhoz képest kissé magasabb árakon. Sok kis családi üzlet jellemzi ma is a kereskedelmet, hogyhogy, itt nem teszi tönkre a multi a kis üzletet? Ugyanezeket találjuk a harminc kilométerrel arrébb fekvő Németországban is, ahol az árak kedvezőbbek, sokan át is járnak hetente-havonta bevásárolni. A választék már számunkra is elérhető, csak pénz lenne hozzá elég…
A született luxemburgiak, ha nem saját vállalkozásban, akkor általában a közigazgatásban és a bankokban dolgoznak. Rengeteg bank van, egész külön negyedben koncentrálódnak. A fizikai erőt igénylő munkákat régóta vendégmunkások végzik, portugálok, franciák, ázsiaiak. A franciák ingáznak naponta, úgy látszik érdemes. Keresetükből a családot is támogatni tudják, de az itt honosakkal ellentétben tb-re, orvosi ellátásra, szavazásra nem jogosultak. A magas fizetés és egyéb privilégiumok csak állampolgároknak biztosított, akiknek természetes, hogy a kereset harminc-negyven százaléka a rezsi, és a háztartás költsége, a többi pedig kultúrára, szórakozásra, felhalmozásra mehet. Mert így teljes az ember élete – vallják.
Mi is szívesen vallanánk ezt. De hogyan tudják megvalósítani?
Egyetértéssel, letisztázott alapelvekkel, múlttal, etikával.
Az állam élén II. Henrik herceg áll, csak formális uralkodó, de a nép szereti; nem igazi állampolgár, aki nem így érez. (Felesége ismerős nevű: Mária Terézia…) A hercegi kastély a főtér melletti kis utcában akkora, mint a városligeti Vajdahunyad vár tó nélkül; lobogót húznak a rúdra, ha a herceg ott tartózkodik, – mert dolgozni ide jár, de van vidéki palotája is, ahol megpihenhet. A tényleges vezetés persze a minisztereké. A képviselőház egybeépült a kastéllyal. Nem akartam elhinni, de írd és mondd, öt-hat miniszter, és huszonhat képviselő ülésezik itt; ehhez mérten a képviselőház nagyságával vetekedhetne egy jól megtermett családi ház. Utcafrontja nem lehet több tíz méternél és két emelet magas. A miniszterek három-négy területért felelősek egyszerre, és szigorú kikötés, hogy a korrupciót elkerülendő, amíg ezt a posztot betöltik, nem lehet saját cégük, vállalatuk. Ha kiderül, hogy mégis van, repülnek, egy életre. Nincs visszatérés. Mint akkor, ha magánéletükről kerül elő szaftos pletyka, erkölcstelen cselekedet. Ma is haragszanak Clintonra a Lewinsky-ügy miatt.
És ez nem álszemérem, prüdéria, bort iszik és vizet prédikál. Valóban megkövetelik az etika betartását, a feddhetetlenséget, a vezetésben főként, hiszen fejétől bűzlik a hal… Elképzelhetetlen, elfogadhatatlan, hogy szerződést ne szentírásként tekintsenek; hogy diplomát, jogosítványt hamisítsanak, pénzért vegyenek; hogy tömegesen lopjanak gázt, áramot a többiek kárára; hogy az ígéretet ne tartsák be.
Nem angyalok. Mindent megtehet ott is, aki rosszban sántikál, de előbb-utóbb kiderül, és akkor egy életre elvágta magát az illető. Ők már felismerték, elfogadták, hogy az erkölcsi normákat be kell tartani és tartatni, ha emberhez méltó életet akarunk. Hogy a jó modor, a tisztesség, becsület, igényesség védi és formálja a közösség minden tagját jólétben élő nemzetté.
Tanuljunk tőlük, amíg lehet…