“Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jó cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.”
(William Penn)
Hamarosan megszületik a negyedik unokám, ez örömmel tölt el, de ha elgondolkodom azon a jövőn, amit rájuk hagyok, elszomorodom. Már majdnem felnőtt unokáim emlékezetében én már örökre össze leszek kapcsolva a sajtos pogival, a meggyes rétessel, a karácsonyi gyümölcskenyerekkel, a zserbóval, a máglyarakással, a hóbolabolával, a lecsóval, a csirkeszárnyas paprikáskrumplival, a zsebükbe dugott forintokkal, és még ki tudja mivel.
De milyen világot hagyok rájuk? Globalizált, intelligens mobiltelefonos, virtuális, fejlett technikával rendelkező világot, laboratóriumban előállított ízekkel ínycsiklandozó műételeket. Ha eperjoghurtot kanalaznak, akkor fűrészport falnak, ha a teájukat bolti kész citromlével ízesítik, akkor a penészgombák váladékát isszák. Rájuk hagyom a titkos aromák, műkaják világhatalommá szerveződött maffia íziparát. Akik mézédes hazugságokkal etetnek bennünket, de a "szuperegészséges" joghurt veszélyes édesítőszerrel mérgezi őket. Rájuk hagyom a gyorséttermek hizlaló hamburgereit, a hamburgeradóval együtt. Hitelkártyás, számítógép uralta pénzvilágot, agyat zsongító információ áradattal. Szmogban, zsúfoltságban fuldokló városokat. Egyre gyérülő növény és állatfajokat, savas esőktől pusztuló erdőket. Egy forrongó világot, ahol milliók éheznek, és soha nem isznak tiszta vizet.
Rájuk hagyom a kizsigerelt bolygónkat, az elpazarolt erőforrásainkat, a szennyezett vizeinket, és a szennyezett földjeinket. Hagyok rájuk millió tonnányi szemetet, közöttük rengeteg veszélyeset, és bármerre járnak a világban, mindenhol megtalálják a milliárd számban gyártott nejlontáskáinkat.
Rájuk hagyom a felélt jövőt, adósságot, munkanélküliséget, és a bizonytalan öregséget. Megöröklik a veszélyes atomreaktorokat, és a létbizonytalanságot.
Szabadságot szerettem volna örökül hagyni, de helyette szabadosságot, erkölcsi romlást, bűnözést, kábítószereket, és egy értéke vesztett világot kapnak.
Egy "elkurt" világot hagytam rájuk! Mégis reménykedek, hogy tanulnak a hibáinkból. Örökül hagytam nekik a változtatáshoz szükséges kreatív szellemet, a gondolkodás szabadságát, és a hitet a szebb jövőben, és a reményt, amellyel képesek lesznek helyrepofozni ezt a világot, okulva őseik hibáiból.
Amíg még élek arra nevelem őket, hogy harcoljanak az igazságtalanság, a fajgyűlölet, a primitívség, az elnyomás, az önzés, a pénz uralma, az emberi hülyeség ellen. Hagyjanak fel a pazarló életvitellel, védve szeressék a környezetüket, éljenek csendes szeretetben, és egész életükben műveljék magukat.
12 hozzászólás
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor az emberiség rádöbbent saját tehetetlenségére, csődjére, miközben vágyik a változásra. Csak az a probléma, hogy mindig a szemét úszik a víz tetején.
Valóban kedves Person, én is úgy érzem, hogy tehetetlenek vagyunk, és minden változásért kiált.
Hát igen, tulajdonképpen ugyanazt mondod amit én is gondolok. A gond csak annyi, hogy a fiatalabbak is el kellene olvassák, nem mintha öregnek tartanám magunkat, az embernek csak a teste öregszik, a szelleme fiatal kell maradjon, hogy ellensúlyozza ezt. Szeretettel: Istefán
Igen csak a test öregszik, ezt igazolni tudom. Ha a szellem is elfárad, és a világból már semmi nem érdekel, akkor már csak egy lépésre van a sír. A fiatalabbakat még elfoglalja az élet, a mindennapok gondja, nehéz időt szakítaniuk arra, hogy megálljanak és végig gondolják az életünk nagy problémáit. Jega Ibolya
Ibolya, minden szóval egyetértek…
Sajnos.
Azt hiszem akkor mindent rájuk hagytál, ami fontos lehet az életben…
Gratulálok, Jutka
Kedves Ibolya!
Sok igazságot írtál a mostani világról.Jóra neveled az unokáidat. Bízom benne, hogy változni fog a világ.Egyszer.
Szeretettel:Ági
Köszönöm nektek, Irén, Judit és Ágnes, hogy olvastatok, és az írásom elgondolkodtatott benneteket. Üdv Jega Ibolya
Kedves Ibolya!
Mindnyájan tudjuk, hová fajult a valaha tiszta táj, a tiszta patakok és folyóvizek, az ízes tiszta levegő, amit szinte harapni lehetett, az egészséges erdők, ahová jártunk, a tiszta, egészséges ételek, amit ehettünk… S hol van mindez ma…
Jól összefoglaltad, majd az ájulás környékezett, így, egybe csomagolva olvasni, valóban hol is tartunk… S ezt hagyjuk nekik?
Összefoglalóban viszont jól kifejtetted, hogy mi, akik tisztán látunk, azért igyekeztünk utódainknak olyat is hagyni, ami talán egyszer kijózanítja az embereket, és megállt kiáltanak.
Jó volt olvasni írásodat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata Ez a Föld már nem sokáig bír kiszolgálni ennyi embert, megindul az emberi faj fogyása is, de vajon lesz e elég idő arra, hogy az emberi agyakban is meginduljon a más gondolkodás.
Köszönöm, hogy olvastál. Üdv. Jega Ibolya
Kedves Jega!
A "szívemből szóltál", minden soroddal egyetértek, legfeljebb néhány magyar sajátossággal kiegészíthetted volna, (mindenki hülyének nézése, hatalommal való visszaélés) stb. de így is kerek figyelmeztető alkotás.
Gratulálok: Zagyvapart.
Köszönöm Zagyvapart az olvasást. Az írásom tartalma mindannyiunk agyában benne van, mert érezzük a bajt, és a sürgető időt is. Érzem, hogy itt a cselekvés ideje, változnunk kell és változni kell a világnak is. Én már öregnek érzem magam a nagy tettekhez, de sokszor írok a bajokról, és keresem az utat, a jó utat egy jobb, élhetőbb világ irányában. Ezek az én szerény eszközeim. Üdv. Jega Ibolya